2009. október 6., kedd

Folytatódik a járatszámozás

A hét elejétől (október 5.) a Vác környéki helyközi Volánbusz járatok is háromjegyű viszonylatszámokat kapnak.


Mint ahogy a múlt heti Szakmai Napon, a BKSZ előadásán is hallhattuk, tovább folytatódik a helyközi buszjáratok beszámozása Budapest elővárosi közlekedésében. Az intézkedés a buszjáratok jobb megkülönböztethetőségét, és így az elővárosi közlekedésben részt vevő utasok pontosabb tájékoztatását célozza meg. A projektből már megvalósult a teljes budai oldal és a Csepel-sziget viszonylatainak számozása.
A hátralévő területek közül most Vác és környéke, azaz a 300-as mező (lásd ábra) van soron. Így tehát 300-zal kezdődő számmal ellátott autóbuszok indulnak a jövőben a többi között Diósjenőre, Felsőpeténybe, Tésára, Sződre, Kismarosra és Királyrétre, Drégelypalánkra, Szirákon át Bujákra, Püspökszilágyra, Márianosztrára, Galgamácsára és Aszódra.

Nincsenek megjegyzések: