2010. január 30., szombat

Közlekedési körkép

Körülbelül tíz évvel ezelőtt ostromolta ennyire Budapestet a tél. Mivel pont ma voltam túrázni, jöttömben-mentemben készítettem pár képet. Így festett ma fővárosunk:






Kerge közlekedés

Rendszeresen botlik az egyszeri autóvezető olyan közlekedési táblákba, amelyek egyrészt nemhogy megkönnyítenék a dolgát, de még nehezítik is. Azonban, aki nyitott szemmel jár találkozhat egy másik kétséges célú fajtával is, mégpedig a némi vicces felhanggal rendelkezőkkel.

Az alábbiakban ezek közül szemezgetnék egy kicsit az internet bugyrainak segítségével.









Reprodukciós terület, fokozottan kell számítania párosodást végző kengurukra! Ne zavarja őket tevékenységük közben!


















Sirályoknak behajtani tilos!

2010. január 28., csütörtök

Új kollégiumi fegyelmi szabályzat

2010. január 26-án hatályba lépett a BME hallgatók módosított fegyelmi, kártérítési jogorvoslati szabályzata, amely tartalmazza az új Kollégiumi Fegyelmi eljárást, annak menetét.

Az új szabályzat értelmében aki kollégiumi fegyelmi vétséget követ el, az ellen fegyelmi eljárás indul, ha

- a vétség elkövetésével gyanúsított hallgató ezt kéri;
- a vétség elkövetésével gyanúsított hallgató a vétséget nem ismeri el;
- a vétség elkövetésével gyanúsított hallgató a vétséget ugyan elismeri, de a megítélt fegyelmi pontok számát vitatja;
- a fegyelmi felelős nem találja megfelelő súlyúnak az 1. számú melléklet alapján adható büntetést, és a GMF KO igazgatójánál kezdeményezi fegyelmi eljárás indítását;
- a KO igazgatója az adott ügy körülményei, vagy az elkövetés gyakorisága alapján nem találja megfelelő súlyúnak az 1. számú melléklet alapján adható büntetést;
- a vétség elkövetésével gyanúsított hallgató fegyelmi pontjai az adott vétségért kapott pontokkal együtt már meghaladnák a 10 pontot.

A fegyelmi bizottság milyen büntetéseket szabhat ki?

- megrovás
- szigorú megrovás
- a Térítési és Juttatási Szabályzatban meghatározott kedvezmények és juttatások csökkentése, megvonása
- kizárás a kollégiumból

További részletek itt találhatók.

Kollégiumi be- és kiköltözés

A Közlekedésmérnöki kari Hallgatói Képviselet közzétette a 2009/2010-es tanév tavaszi szemeszterére vonatkozó kollégiumi be- és kiköltözési információkat, melyeket kollégiumok szerinti bontásban az alábbiakban olvashattok.

Azok a hallgatók, akik:

Baross Gábor Kollégium

- kollégisták voltak és most nem kaptak kollégiumi férőhelyet, február 1-2-án a Baross Gábor Kollégium 101-es irodájában kell kiköltözniük
- kollégisták voltak és ismét kollégiumi férőhelyet kaptak, de másik szobában fognak lakni, a regisztrációs hét folyamán a 101-es irodában tudnak hivatalosan átköltözni akkor, ha leendő helyükről kiköltöztek
- nem voltak kollégisták, és a következő félévre kollégiumi férőhelyet kaptak, a regisztrációs hét második felében, a BGK 101-es irodájában tudnak hivatalosan személyesen beköltözni
- kollégisták voltak és ismét kollégiumi férőhelyet kaptak és maradnak abban a szobában, amiben eddig, a Kollégiumi bentlakási szerződésüket a KO automatikusan meghosszabbítja, a gondnokság a leltárukat átviszi a következő félévre.

Vásárhelyi Pál Kollégium

- nem kaptak kollégiumi férőhelyet, február 1-2-án kell kiköltözniük a kollégiumból
- kaptak kollégiumi férőhelyet, február 3-án kell átköltözniük a másik kollégiumba

Martos Flóra Kollégium

- nem kaptak kollégiumi férőhelyet, február 1-2-án kell kiköltözniük a kollégiumból
- kaptak kollégiumi férőhelyet, de másik kollégiumban vagy másik szobában, február 3-án kell átköltözniük
- nem voltak kollégisták, és a következő félévre kollégiumi férőhelyet kaptak, február 4-5-én, a Martos Flóra Kollégium gondnokságán tudnak hivatalosan személyesen beköltözni

2010. január 27., szerda

Nem mi mondtuk...

Mivel a Közhír csak havonta egyszer jelenik meg, előadásra viszont annál többször járunk (kellene járni), ezért a továbbiakban rendszeresen kedveskedünk Nektek az órákon elhangzott szállóigékkel. Lehet, hogy néhányuk már ismerős lesz a régi közlekesek számára, de hát az újszülötteknek és a gólyáknak minden vicc új lehet.

„Most megideologizálom, hogy miért oldottunk meg még egy példát: hogy a tábla másik felén ülők is láthassanak közelről Bode-diagramot.”
(Irányítástechnika)
„A mézkenésű motornál nincs finomabb járgány.”
(Hő- és áramlástan)
„Bűnös hanyagságunk okán ilyen nincs a példatárban.”
(Hő- és áramlástan)
„Kelvin… Olyan híres, hogy majdnem teret neveztek el róla!”
(Hő- és áramlástan)
„A többit feladnám házi feladatnak postán, hátha nem érkezik meg!”
(Hő- és áramlástan)
„Nem azért építünk magas kéményeket, hogy tájékozódási pont legyen!”
(Hő- és áramlástan)
„Ehhez maguknak kötelezően hozzá kell olvasni, vagy kiírják magukra, hogy ’Bachelor voltam, hülye maradtam’!”
(Hő- és áramlástan)

Aki szorgalmasan jegyzetelt az egyetemen és netán rendelkezik hasonló vicces megnyilvánulásokkal, ne legyen rest, küldje el őket a kozhir@kozlekkar.hu címre! a tantárgy megjelölésével, mi pedig megjelentetjük őket a Közhír hasábjain is!

2010. január 25., hétfő

Kerge közlekedés

Rendszeresen botlik az egyszeri autóvezető olyan közlekedési táblákba, amelyek egyrészt nemhogy megkönnyítenék a dolgát, de még nehezítik is. Azonban, aki nyitott szemmel jár találkozhat egy másik kétséges célú fajtával is, mégpedig a némi vicces felhanggal rendelkezőkkel.

Az alábbiakban ezek közül szemezgetnék egy kicsit az internet bugyrainak segítségével.





Állj! Elsőbbségadás kötelező a területet őrző németjuhásznak!









Kutyaürülék-övezet, fokozottan óvatossággal közlekedjen a területen!





2010. január 23., szombat

Utastájékoztatás

Teendők vízre történő kényszerleszállás esetén (Hero-knak):

1) lépés: Álmából felébredve érzékeli a veszélyt (vízszint az ablaknál).


2) lépés: Teljes nyugalommal előveszi a mellényzsebben, vagy a kézipoggyászban összecsukott jetskijét, majd vízre száll.


3) lépés: A szintén illegálisan felcsempészett lőfegyverével lelövi a környzetében lévő veszélyes állatokat.


4) lépés: Jetskijével a 3000 Km-re lévő partra vontatja a 747-es Jambo Jet-et, megmentve ezzel az utasok életét.


2010. január 22., péntek

BKV - Mozgásba hozzuk a pénzed!

Az utóbbi időszak BKV-s balhéi a karikatúristákat is megihlették. A képen a magyar és a távol-keleti munkamorál közti különbségek jellennek meg...

Kattra megnő!

Nem mi mondtuk...

Mivel a Közhír csak havonta egyszer jelenik meg, előadásra viszont annál többször járunk (kellene járni), ezért a továbbiakban rendszeresen kedveskedünk Nektek az órákon elhangzott szállóigékkel. Lehet, hogy néhányuk már ismerős lesz a régi közlekesek számára, de hát az újszülötteknek és a gólyáknak minden vicc új lehet.

„Látom a szemekben a bólogatást.”
(Mechanika)
„Hogy lehet embert rezgéstan nélkül utcára engedni?!”
(Mechanika)
„Zöldséges néni üzemmód: vizes táblára írok, és az örökre ott marad.”
(Elektrotechnika)
„Ha nekem leadnak jegyzőkönyvet, kereshetem a gyakvezetőt vagy kijavíthatom. De ez utóbbi fel sem merül!”
(Elektrotechnika)
„Már kezdett fölállni a szőr a hátamon, hogy hogyan fogom megmagyarázni, ha ez is 50 mCb lesz!”
(Elektrotechnika)
„Ezt értjük? Vagy érezzük legalábbis?”
(Irányítástechnika)
„Komolyan beszerzek egy színes krétát, vagy elveszem a kisfiamtól! De biztos sírna…”
(Irányítástechnika)

Aki szorgalmasan jegyzetelt az egyetemen és netán rendelkezik hasonló vicces megnyilvánulásokkal, ne legyen rest, küldje el őket a kozhir@kozlekkar.hu címre! a tantárgy megjelölésével, mi pedig megjelentetjük őket a Közhír hasábjain is!

Karos forgalomirányító verseny

Ismét mostanában szokásosnak mondható témámmal jelentkezem: a rendőri forgalomirányítással. Hazánkban évente versenyt tartanak a forgalomirányító rendőrök közt, ez a Karos forgalomirányító verseny. Országos szintű, elméleti és gyakorlati fordulói vannak. Itt egy tudósítás a legutóbbi versenyről.



2010. január 21., csütörtök

Mennyit is tudunk a KRESZ módosításokról?

Az elmúlt időszakban igen sokat foglalkoztam a 2010-es KRESZ módosításokkal. Paragrafusok tömkelegét olvastam át és értelmeztem pontról pontra. Egyrészt mert jogosítvánnyal rendelkező mindennapi közlekedőként ezt kötelességemnek érzem, másrészt, hogy hiteles cikket tudjak elétek tenni a februárban megjelenő Közhírben.

A mostani bejegyzésem apropója egy felmérés, amelyet a hétköznapi közlekedőkkel készítettek, hogy mennyire is ismerik a január 1-jén bevezetett változtatásokat. Az eredmény finoman fogalmazva is lesúlytó.
"Még nem olvastam utána", "nem tudom", "fogalmam sincs" - ilyen és ehhez hasonló válaszok hallhatók az utca emberétől. Pozitívumnak tekinthető talán, hogy a megkérdezettek közül legalább volt olyan, aki szépnek tartja a környezetvédelmi övezetet jelző ábrát, bár többet ő sem tud róla.



Régi kritika, hogy a jogosítvány megszerzése után - ha csak nem kell vezetői engedélyüket visszaszerezni - soha többet nem kell a járművezetőknek számot adni tudásukról, az alapismereteket elfelejtik, az időközben életbe lépő változásokat pedig nem is tanulják meg. A videóból is kiderül, hogy mennyire tájékozatlan az utca embere. Ennek ellenére a kormány szerint nincs szükség kampányra.

-"A sajtón keresztül próbáljuk érthetővé tenni, nem lesz kampány. Az ellenőrzés pedig rendőri feladat, amivel együtt kell járniuk a szankcióknak. A szabályok zöme egyébként is már kialakult magatartásformákat legalizál" - reagált a minisztérium arra a kérdésre, hogy terveznek-e újravizsgáztatást vagy egyéb számonkérési módot.

Ez a nemtörődömség miatt tart ott az ország, ahol tart. Nem lett volna nagy teher lecsippenteni egy kicsit a választási kampány büdzséjéből és szánni pár forintot a tájékoztatásra, de így legalább lesz kiket megbüntetni a hatóságoknak (==> állambácsinak bevétel). Mert az utca embere sem fog önszántából utánanézni a változásoknak, csak amikor már megbüntették, mert behajtott a környezetvédelmi zónába sárgamatricás autójával és az ügyvédével keresik a kibúvót a szebálysértési bírság alól...

2010. január 20., szerda

Kerge közlekedés

Rendszeresen botlik az egyszeri autóvezető olyan közlekedési táblákba, amelyek egyrészt nemhogy megkönnyítenék a dolgát, de még nehezítik is. Azonban, aki nyitott szemmel jár találkozhat egy másik kétséges célú fajtával is, mégpedig a némi vicces felhanggal rendelkezőkkel.

Az alábbiakban ezek közül szemezgetnék egy kicsit az internet bugyrainak segítségével.




A következő útszakaszon vesztegetni tilos! Kivéve a BKV-alkalmazottait!







Megállni tilos! Kivéve gonosz gazdag emberek részére, akik nagy, fekete autókkal érkeznek!

2010. január 18., hétfő

Budapest-Bamakó rajt

Természetesen, ahogy ígértük, kint voltunk a 2010-es Budapest-Bamakó rajtján, ám ezidáig nem érkeztünk részletes beszámolóval szolgálni nektek. Beszámoló írás helyett viszont beszéljenek a képek! Fotóink válogatását megtaláljátok blogunk Picasás tárhelyén!

Egy kis ízelítő:

2010. január 17., vasárnap

Nem mi mondtuk...

Mivel a Közhír csak havonta egyszer jelenik meg, előadásra viszont annál többször járunk (kellene járni), ezért a továbbiakban rendszeresen kedveskedünk Nektek az órákon elhangzott szállóigékkel. Lehet, hogy néhányuk már ismerős lesz a régi közlekesek számára, de hát az újszülötteknek és a gólyáknak minden vicc új lehet.

„Ha most én 5 perccel előbb elengedem magukat, mennek a tanszékre nyafogni, hogy nem tartok órát, ha belekezdünk a példába, a HÖK-höz, hogy nem mehetnek haza időben.”
(Közlekedésgazdaságtan)
„Nálunk tudott úgy 4-5%-kal esni a fuvarozás úgy, hogy amúgy a szektor 11%-kal nőtt.”
(Közlekedésgazdaságtan)
„Ha egyedül ülsz az autóban, az autós, ha ketten ültök, az már kőkemény tömegközlekedés.”
(Közlekedésgazdaságtan)
„Mi értelme azoknak, hogy nézik ahogy valaki egy labdát püfölget át a hálón?! Persze én is játszom, mert szeretem.”
(Közlekedésgazdaságtan)
„Ennek a rotornak 3 lapátja van, mert a 3 kevesebb mint a 4, de több mint a 2; valamint a 3 prímszám, a 4 viszont négyzetszám. “
(Légiközlekedés repülőgépei)
„Azt, hogy jövőre elkezdik, ne mondjuk kijelentő módban!”
(Menedzsment- és vállalkozásgazdaságtan)

Aki szorgalmasan jegyzetelt az egyetemen és netán rendelkezik hasonló vicces megnyilvánulásokkal, ne legyen rest, küldje el őket a kozhir@kozlekkar.hu címre! a tantárgy megjelölésével, mi pedig megjelentetjük őket a Közhír hasábjain is!

A forgalom karmesterei

A rendőri forgalomirányítás ma, az egyre fejlődő közlekedésautomatika árnyékában néha abszurdnak hat: egy ember áll sokszáz autó kereszttüzében, és karjelzésekkel rendezi azokat a helyükre. Ha belegondolunk, veszélyes munka, amely állandó odafigyelést is igényel. Lehet például úgy végezni, mint a phenjani forgalomirányító kisasszonyok, internetes nevükön Pyongyang Traffic Girls (PTG), akik hazájukban, Észak-Koreában egyszerre szépségideálok, és a tökéletes precizitás megtestesítői (érdekesség, hogy munkájukhoz az állam kozmetikumokat is biztosít). Azért van rájuk szükség, mert a város nem tud olyan dolgokra áramot "pazarolni", mint a közlekedési lámpák. Helyette éjjel-nappal, hóban-fagyban a phenjani forgalomirányító lányok dolgoznak (igen, éjjel is, villogó mellényben és irányítórúddal).



A világ több országában azonban csak néhány kereszteződés szolgál eme különleges foglalkozást választók irodájául, akik a kapott lehetőséget általában olykor maximálisan ki is élvezik. Egy határnyival arréb, Dél-Koreában (korábbi bejegyzésben már láthattuk az ottani közlekedési rendőrök produkcióját) például így:



Afrika sem marad ki, Nigériában is néha táncparketté változik egy-egy csomópont:




Az Államokban nem egy példával találkozhatunk. A leghíresebb a táncoló traffic cop-ok közül ez a rhode island-i rendőr, aki 25 éve szórakoztatja a közlekedőket:



Végezetül pedig ez a brooklyni forgalomirányító, aki szívvel-lélekkel végzi a munkáját.



Aki kedvet kapott, kereshet még ilyen videókat dancing traffic cop kulcsszavakkal. A fülöpszigetekieket érdemes még megnézni. ;)

2010. január 15., péntek

Kerge közlekedés

Rendszeresen botlik az egyszeri autóvezető olyan közlekedési táblákba, amelyek egyrészt nemhogy megkönnyítenék a dolgát, de még nehezítik is. Azonban, aki nyitott szemmel jár találkozhat egy másik kétséges célú fajtával is, mégpedig a némi vicces felhanggal rendelkezőkkel.

Az alábbiakban ezek közül szemezgetnék egy kicsit az internet bugyrainak segítségével.




Fejtetőn csúszó autóbusszal behajtani tilos!













Koporsóval behajtani tilos!






Igazolások bemutatása

A kollégiumi felvételihez felhasználandó igazolások bemutatásának időpontja:

2010. január 26.–27. Mindkét nap 15.00-20.00

A szociális pályázathoz szükséges igazolások leadásának időpontja:

2010. február 8.-11. Minden nap 16.00 – 20.00

Bemutatás helye:
Közlekedésmérnöki Kar Hallgatói Iroda
1114 Bartók Béla 17.

Az időpontokat mindenképpen tartsátok be, mert utólagosan igazolás leadására nincs lehetőség.

Beledöglünk így is... úgy is

A hírekből már mindenki értesülhetett, hogy folytatódik a munkabeszüntetés a BKV-nál, és már ember nem tudja megmondani, mikor lesz vége. A BKV és a szakszervezet semmivel sem jut előbbre, de látszik, hogy már ők is unják a helyzetet. Ám ez nem azt jelenti, hogy lassan megállapodás lesz, ó nem. Apró, érdekes húzásokkal dobták fel az unalmas sztrájkidőszakot. A dél-pesti buszgarázsban például a szakszervezet eldugta a buszok forgalmiját, hogy azokat ne tudja elvinni és odaadni a nem sztrájkoló sofőröknek a BKV. De a tárgyaló asztalnál sem fukarkodnak a meglepő húzásokkal a "tárgyaló" felek. A szakszervezet a reggeli egyeztetésen elkérte a cég 15 évre szóló üzleti modelljét és az idei üzleti tervét, amely kapcsán kiderült, hogy a BKV menedzsmentje nem is rendelkezik a 2010-es évre vonatkozó üzleti tervvel, így azt csak péntek délelőttre tudja átadni. "Kíváncsian" várom, ma mivel rukkolnak elő a felek...

Jelen állás szerint nem is lesz megállapodás jövő hét elejéig. Nagyon bosszantó a dolog, de a magyar nem egy elveszett nép és feltalálja magát. A napokban megszületett a BKV pótló nagy össznépi "társas játék". A jelek szerint ez a rendszer életképesnek tűnik és akár még működhetne is, DE! Itt jön a nagy betűs DE. Az utóbbi napokban romlott a levegő minősége Budapesten, a szállópor-koncentráció olyan magas, hogy a város egyes pontjain meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket. Ugye mindenki tudja, hogy ez mit jelent? A jelek szerint hétvégére akár szmogriadót is elrendelhet a főpolgármester. Ami ugye azt jelenti, hogy az autóforgalmat is korlátozzák. Se tömegközlekedés, se autó... marad a lábbusz (az még ingyen van), meg a kerékpár... ja, meg a tétlenség és az idegesség (ha az ember utazni szeretne, pláne nagyobb csomagokkal).

Akkor most eldönthetjük, hogy mibe döglünk bele. A közlekedés okozta rossz levegőbe, vagy a tétlenség és a kényszer okozta dühbe és idegeskedésbe...

2010. január 14., csütörtök

BKV pótló

Csütörtökön felvirradt a BKV sztrájk harmadik napja, harmadik napja fogunk fagyoskodni a megállókban, állni a dugóban, gyalogolni órákig a szmogban és nézünk majd mindenkire igen morcosan.

Ez egy jó alkalom arra, hogy megmutassa Budapest, mennyire képes segíteni önmagán, mennyire vagyunk képesek egy kicsit rendesek lenni egymással.

Csütörtökön vegyél fel az autódba gyalogosokat, és stoppolj bátran, ha buszra várnál.

A BKV-pótló Mozgalom 3 szabálya az autósoknak:
1. Írd fel egy A4-es lapra melyik városrészbe mész.
2. Tedd jobboldalt előre a szélvédő alá.
3. Ne kérj pénzt a fuvarért.

A BKV-pótló Mozgalom 3 szabálya a gyalogosoknak:
1. Csak azt az autót intsd le, ami a te irányodba megy.
2. Csak akkor beszélgess, ha a sofőr is beszélgetni akar.
3. Kedves dolog, ha van nálad 100 Ft megköszönni a fuvart.

A buszmegállók az alapértelmezett találkozópont, a KRESZ szabályait azért ne felejtsd el teljesen!

Ahhoz, hogy működjön a rendszer, el kell juttatnunk a lehető legtöbb emberhez. Küldd tovább ezt a felhívást a budapesti ismerőseidnek!

Blog:

Facebook:
www.facebook.com/bkvpotlo

Twitter:
www.twitter.com/bkvpotlo

Elkészült az utazást szervező weblap is: colabs.hu/bkvpotlo - használjátok egészséggel! A4-es lapokat a kézbe és mindenkinek hajrá a mához! Fotózni és belinkelni ér! :)


A BKV-pótló a 4K! és a Colabs kezdeményezése.

Budapest-Bamakó: Terrorveszély!

A Budapest-Bamakó Rally mai (2010.01.14) sajtótájékoztatóján személyesen is bemutatkozott pár csapat a sajtónak, a nagy bejelentések előtt.
Pár csapatot kis is emelnék, akiket talán érdemes lesz követni a szombati rajt után:


Elsőként talán a Miss Hungary Tuareg Rally Teamet említeném, két szépségkirálynőnkkel, Serdült Orsival és Budai Zsuzsival a volán mögött. A lányok egy alaposan felkészített VW Tuareggel indulnak, amit szemmel láthatóan igen jól kezeltek (legalábbis ami a sajtótájékoztató utáni hazaindulást illette). Az Afrikai Magyar Egyesület közreműködésével egy napenergiát hasznosító áramfejlesztő rendszert visznek Afrikába egy ottani iskola megsegítésére, az alapítvány által szállított elektromos eszközök üzemeltetéséhez.


Aztán egy igazán őrült csapat, a svéd CapeToCape (foktól fokig), akik Európa legészakibb pontjától (Északi-fok) indulva egészen Afrika legdélebbi pontjáig (Fokváros a Jóreménység fokánál) mennek. A 32 000 kilométeres túrájukban a Budapest-Bamakó 9108 km-es távja csak egy apró színfolt lesz, viszont annál izgalmasabb, hiszen ők is verseny kategóriában neveztek.
Érdekes még a Hungarian Dakar Team bemutatkozása is, már csak azért is, mert idén nem indult magyar versenyző a Dakar Rally-n. "A Budapest-Bamakó most már kinőtte gyermekbetegségeit", hangzott el a tájékoztatón a Hungarian Dakar Team részéről. "Teljesen más logisztikát igényel ez a verseny, mint a Dakar. Nemcsak oda 10 ezer kilométer, de vissza 8 ezer is." Az is felmerült, hogy jövőre átkeresztelkednek.
Ezen kívül bemutatkozott még az angol taxival, angliából érkező csapat, valamint a Magyar Honvédség Dreamteamje is.



Természetesen a rally hű marad hagyományaihoz, és kiemelten foglalkozik a futam karitatív jellegével. Erről beszélt Szilasi Ildikó is az Afrikai Magyar Egyesület koordinátora, aki elmondta, hogy egy 20 tonnás kamion, mintegy 83 köbméternyi adománnyal (köztük a csapatoktól érkezett 1000 dobozzal) indul a mezőnnyel Afrikába. Idén az futam szervezői az egyesülettel karöltve végzik a karitatív munkát, akik átvették a segélyakció koordinálását, valamint a logisztikának egy részét. 3 ország 11 intézményében lesz kiemelt adományozás, amiket már nagyon várnak a helybéliek. Termelőeszközöket (pl varrógépeket), élelmiszert, gyógyszert, bicikliket szállítanak az afrikai rászorulóknak.



Ezt követően hangzott el a sajtóesemény legkomolyabb hangvételű bejelentése, miszerint a Külügyminisztérium figyelmeztette a futam szervezőit, hogy terror fenyegetettségnek van kitéve a verseny. "Nemzetközi kockázatelemzéssel foglalkozó szervek szerint közvetlen terrorista veszélynek vagyunk kitéve." - mondta Polgár András, futamigazgató. "Futamunk szlogenje, hogy rizikó nélkül nincs kaland, de bizonyos határokon túl nem megyünk. Rajt lesz, nem töröljük el, és meg is érkezünk Afrikába! A startot nem fújjuk le, de az útvonal módosulhat. Következő órákban eldöntjük, hogy milyen vészforgatókönyvet fogunk kiadni. Nem fogjuk azt csinálni, mint pár éve a Dakar, a Budapest-Bamakó sokkal erősebb annál."


Serdült Orsiékat nem rendítette meg a hír. A kérdesemre, hogy ott lesznek-e a rajtnál viccelődve csak annyit mondtak, hogy "Természetesen! Majd odaadjuk a koronánkat az útonállóknak, és azt mondjuk, hogy gyémánt van benne, hátha így elengednek!"
Budai Zsuzsi kicsit ugyan megijedt a bejelentés hallatán, de bízik a szervezőkben, és bízik abban, hogy majd megvédik őket a fiúk! "Ha akkora nagy gáz lenne, akkor nem indítanák el a mezőnyt", mondta komolyra fordítva a szót Orsi.
A futamot idén eddig nem látott médiafigyelem is övezi. Idén a helyszínről Czollner Gyula fog bejelentkezni az RTL klubban, valamint esténként összefoglaló is lesz a versenyről. (Talán úgy, mint eddig a Dakarról volt?) Most is ott lesz a futamon a TravelChannel, akik majd Májusban fognak egy több részes műsort sugározni az idei "Fapados Dakarról".

A Közhír ott lesz a szombati rajton, gyertek el Ti is!