2011. június 27., hétfő

Adni és kapni jó!

A hulladékcsökkentés és újrahasznosítás egyik legleleményesebb és legszociálisabb módja a már megunt tárgyaink továbbadása valamilyen formában. Ez lehet cserebere, ajándékozás vagy adományozás, a lényeg, hogy sok használható dolog még körforgásban marad anélkül, hogy idő előtt a szemétben végezné. Ráadásul az ajándék vagy adomány nagy öröm annak, aki kapja, és annak is, aki adja. Nem kell kidobni, nem is kell megvenni, mindenkinek tiszta haszon. Megunt tárgyaink aukciókon való továbbértékesítésével még némi többletbevételhez is juthatunk, a cserebere pedig izgalmas módja az új holmik begyűjtésének.

Hogy kezdjünk hozzá?
Tartsunk félévente, de legalább évente egy alapos lomtalanítást a házunk táján. Ezt érdemes akkorra időzíteni, amikor a lakókerületi, települési lomtalanítás sorra kerül. A legtöbben ilyenkor döbbenünk rá, mennyi minden felesleges dolgot megvettünk időközben. Így talán legközelebb majd jobban meggondoljuk, mi is kerül a kosárba.
A használhatatlan dolgok mehetnek a lomtalanítás keretében a szemétbe, illetve egyelőre az utcára, a veszélyes hulladékokat, mint például a már alkatrésznek is ócska elektronikai termékeket pedig általában külön adhatjuk le a lomtalanítás napján, de visszavihetjük a gyártónak vagy a veszélyeshulladék-gyűjtő udvarba is.Viszont ne dobjuk ki ezekkel együtt a még használható tárgyainkat.

2011. június 26., vasárnap

"Elvesztette? Megtaláltuk!" - Talált Tárgyak Kiállítás a BKV-nál

Tudtad-e, hogy átlagosan midnen nap egy pár kesztyűt, egy év alatt pedig átlagosan 170 kalapot és sapkát, 164 könyvet, 3 sátrat, 210 esernyőt, 3 babakocsit, és 17 botot hagyunk el a buszokon, villamosokon, metrókon?

A tárgyaknak ugyanis van egy rendkívül rossz tulajdonságuk: képesek elveszni. A legtöbb esetben ezek a járműveken felejtett tárgyak a BKV Talált tárgyak osztályára kerül, ahol megkezdik 3 hónapos próbaidejüket. Ha ezidőn belül nem jelentkezik érte gazdája, nincs lehetőség a visszaszolgáltatásra. Sok esetben nem jelentkeznek elvesztett dolgaikért az emberek, pedig van belőlük bőven. A leghétköznapibb holmiktól, mint az esernyő, kesztyű, sapka, a legkülönfélébbekig, mint a létra, számítógép, babakocsi ismerkedhetünk meg az egy hónapon keresztül tartó kiállításon, a Kisföldalatti Múzeumban.

Elgondolkoztató, hogyan veszhettek el ezek az értékek, mik lehettek azok a körülmények, melyek közt tovább utaztak gazdáiknál. Megfordul bizonyos esetekben az ember fejében az is, hogy vajon nem hiányoztak senkinek? Miért nem keresték ezeket az árván maradt tárgyakat? Ha te is meg szeretnéd hallgatni, mit mesélnek a külnféle elvesztett használati cikkek, tekintsd meg a BKV Zrt. Talált Tárgyak Kiállítását!

Kiállítás helyszíne: BKV Kisföldalatti Múzeum, Deák téri metróaluljáró.
Kiállítás időtartama: 2011. június 24 - július 24.
Nyitva tartás: hétfő kivételével 10 és 17 óra között

A belépőjegyek árai:
Felnőtt: 320 Ft
Diák és nyugdíjas: 260 Ft
Fotó- és videójegy: 490 Ft

2011. június 24., péntek

A miskolciak is kipróbálhatták a NABI Siriust

Ahogy már írtuk, Miskolcon is tiszteletét tette a NABI Sirius. Az autóbusz egy hétig állt az utasok szolgálatára, és összesen 9 vonalat látogatott meg az MVK Zrt.-nél. A jármű formabontó külseje ezúttal is elnyerte az utasok tetszését, ám akár csak a fővárosi teszt alkalmával, Miskolcon is sok kritika érte az utasteret. A legtöbb panasz a kemény ülésekre, a magas dobogókra és a rosszul elhelyezett kapaszkodókra érkezett. Az utasokat lenyűgözte viszont belül is az esztétikum, a klímaberendezés (néha azért mehetett volna jobban is), valamint az autóbusz magyarsága. A járművezetők öröme sem volt felhőtlen. Panaszkodtak a nehezen oldó pillanatfékre, a visszapillantó tükörbe belógó ajtóra, és egyéb a munkájukat kisebb mértékben akadáslyozó tényezőre. Mint az várható volt, a sárga és fehér burkolóelemek elkezdtek koszolódni, valamint még mindig hatalmas hiánycikket képez a beltéri akusztikus és vizuális utastájékoztató. A külső LED táblák nagy hátránya, hogy nem ismerik az ékezetes karaktereket.

Ha kicsit részesévé válnál a miskolci Sirius-tesztnek, vagy csak egyszerűen felidéznéd a kanyarokat, tekintsd meg képgalériánk és videónk!

Képgaléria:

Videó:

2011. június 23., csütörtök

100 év - 100 nap

Ezzel a névvel vette kezdetét Debrecenben egy rendezvénysorozat, melynek keretén belül 14 héten át minden szombaton ingyenes nosztalgiavillamosozás várta a debreceni utazóközönséget. A rendezvény apropója, hogy idén 100 éves a cívis város villamosközlekedése. A lebonyolításban a Debreceni Villamos Barátok Társasága (DVBT) lelkes önkéntesei segítkeztek. Természetesen nem történhetett volna semmi sem, ha a DKV nem ad villamost, és vezetőt hozzá, így nekik is kijár a köszönet.

Az utolsó alkalom a nosztalgiázásban június 18-a volt. A szervezők nem kis dolgokkal készültek. Ami mozdítható öreg járgány volt a kocsiszínben, az nem maradt sokáig bent. Reggel az Aquikum megállónál kiállításra került a 205-ös pályaszámú (exBKV 7662) TUV munkavillamos, melyet a DKV Zrt. vásárolt meg és újított fel az elmúlt években. Rajta kívül ugyancsak a gyógyfürdő mellett állt az 1884-1984 pályaszámú ikerkocsi is. Ezen villamosokon kiállítást rendeztek be a debreceni villamosközlekedés meghatározó tárgyaiból. Gara Kálmán gyűjteményében az eredeti kalauz öltözetektől a pár forintos jegyekig mindent meglehetett találni.

A kiállítás közben természetesen a 260-as pályaszámú, Amsterdamból hazakerült és felújított favázas L típusú villamos is. Sok-sok embernek okozott örömet eme kis villamos. Az idősebbeknek gyerekkorukat idézte, még a legkisebbeknek igazi élmény volt az öreg villamoson utazni.

A nosztalgiautazások után a villamosvezetőből, hirtelen mesemondóvá vált Gara Kálmán mesélt a 100 éves debreceni villamosközlekedésről az ikerkocsik egyikében.

Reméljük, ezentúl is rendszeresen találkozhatunk a forgalomban a nosztalgia villamosokkal, s még legalább 100 évig megmarad a debreceni villamosközlekedés.

2011. június 20., hétfő

EFOTT - kosárcsatát vesztettek a sztárok


Kiss Ádám, Fluor Tomi, Sub Bass Szabi, Király L. Norbi, Kispataki Viktor és Fehér Balázs nagy tettre szánta el magát: a fiúk kosárcsatára hívták ki a szolnoki Olaj Kosárlabda Klub és a Szolnoki Főiskola kosárcsapatának tagjait.

A sztárok ugyan kikaptak a magyar bajnokokl, de egy percig sem csüggedtek, sőt, egymással is megküzdöttek a kivételes streetball-bajnokságon. A két celeb-csapat döntetlenül végződött megmérettetésén még a kommentátor szerepét betöltő Hajós András is labdát ragadott. A humoristát az sem zavarta, hogy miután sportcipő híján mezítláb kergette a gömböt, jó néhány vérhólyaggal a talpán indulhatott haza.

Négy nem mindennapi csapat küzdött meg egymással egy különleges streetball bajnokságon. Az EFOTT-TakarékPont Celeb Team, azaz Fluor Tomi, Sub Bass Monster, Kispataki Viktor, valamint irányítójuk, Király L. Norbi és az EFOTT Celeb Team tagjai, vagyis Kiss Ádám és a The Carbonfools énekese, Fehér Balázs az idei kupagyőztes és magyar bajnok Olaj KK tagjait, Tóth Zoltánt, a klub ügyvezető igazgatóját, illetve Trepák Zoltán és Horváth Ákos válogatott játékosokat, továbbá a Szolnoki Főiskola szintén bajnok csapattagjait invitálta közös pattogtatásra.

A látványos zsákolásokkal és bajnoki cselekkel fűszerezett rangadón méltósággal küzdöttek a sztárok, ám végül alulmaradtak a szolnokiakkal szemben, pedig VV Anikó és VV Gigi személyében csinos pompomlányok is szorítottak nekik. Az „EFOTT sportolója” címért járó trófeát végül az Olaj KK vihette haza, ám a sztárok nem keseredtek el, sőt egymással is megmérkőztek. A küzdelem végig kiegyenlített volt, a fiúk döntetlenben egyeztek meg.

A bajnokság mérkőzésvezetőjét, Hajós Andrást annyira magával ragadta a s

port szeretete és a hangulat, hogy hátrahagyva papucsát, mezítláb állt be játszani. A Heti Hetes sztárját még az sem zavarta, hogy a beton alaposan kidörzsölte a talpát. A vidám rangadó végén Király L. Norbi a Let's Get Rocked című nótával pörgette fel még jobban a lelkes közönséget.


Végig hamisítatlan EFOTT-hangulat uralkodott a Szolnoki Főiskola Campusán, hiszen a djuice támogatásával megvalósuló Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója az egyetlen fesztivál, ahol nem csak a koncertek, hanem a sportolási lehetőség

ek is fontos szerepet töltenek be a programban.

A hírességekkel legközelebb a szolnoki Tiszaparton, a július 12-17-ig tartó EFOTT-on találkozhatnak a rajongók.

2011. június 18., szombat

Műegyetemista angyalok a 11. kerületért

"Angyal vagyok" - szerepelt az első BME Önkéntes napon résztvevők pólóján. Jómagam egy kis szemétszedés reményében indultam ki, de nem hittem volna, hogy valóban mennyi munka van a 11. kerületben. Már az előkészületekkor kiderült, a vizsgaidőszak ellenére hatalmas érdeklődés övezi a BME Önkéntes napját.

Keresztes Péter, az EHK elnöke elmondta, szeretné, ha hagyománnyá válna a BME Önkéntes nap, ám a jövőben ezt ősszel, a BME Egyetemi Napok környékére szerveznék. Ezt az időpontot több tényező is indokolja: nincs vizsgaidőszak, és mozgósíthatóak lehetnek az Egyetemi Napokra érkező fiatalok is.

Dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere kiemelte az önkéntesség fontosságát, különösen, hogy 2011 az önkéntesség éve. Mindemellett fontosnak tartja a BME hallgatóival ápolt jó kapcsolatot, hiszen a 11. kerület meghatározói az egyetemisták.

Lőrincz Gergő, az Újbuda Prizma elnöke köszönetét fejezte ki a szervezetük nevében. Többek közt ők segítettek a szervezőknek segítségre szoruló helyszíneket találni.

A műegyetemistákra és külsősökre nem kis feladat várt Újbudán. A munka folyamatos volt, és a legelképesztőbb helyszíneken járhattunk. Voltak, akik szemetet, csikket szedtek, voltak, akik a zöld hulladékokat, valamint az illegális szemétlerakókat számolták fel. A legdurvább munka viszont arra a kb. 40 emberre várt, akik a Móricz Zsigmond körtéri "gombában" tettek rendet. Az épület 2008 óta áll felállványozva, és szabadtéri hajléktalan-farmmá vált. Ezt sikerült a javarészt közlekesekből álló csapatnak felszámolnia, és évek óta nem látott rendet tennie a romos épületben. Erről a helyszínről 3 konténernyi és egy teherautóplatónyi szemetet takarítottak a fiatal egyetemisták.

A takarításon felül egy rendkívül nemes célt is megvalósítottak a mérnökjelöltek. Az Országos Ortopédiai Intézet Gyerekosztályát varázsolták barátságosabbá. A kopott, fehér falakon mesefigurák jelentek meg, ezzel is kellemesebbé téve a műtétre váró gyermekek kórházban töltött perceit. Tették ezt egyetemünk önkéntesei úgy, hogy közben az intézményben folyamatos volt az ellátás, a műtétek, a betegforgalom.

Mindent egybevetve, akármennyi ideig is dolgozott az ember és akármit csinált, a jó hangulat egy helyszínen se maradt el. A hangulaton felül, kellemes érzéssel töltött el mindenkit, amikor a lakók, és járókelők elismerő szavakkal méltatták a fiatalokat. Reméljük, ezt követően kicsit jobb szemmel néznek az egyetemistákra a 11. kerület lakói, annak ellenére is, hogy az országos médiában kevés szerepet kapott az esemény.

Beszéljenek kicsit a számok is:
  • Közel 1000 ember vett részt az első BME Önkéntes napon.
  • 30 konténernyi, azaz 180 köbméter illegális hulladéklerakót számoltunk fel.
  • 200 köbméter szemetet szedtünk össze.
  • 400 négyzetméter falfelületet festettünk ki.
Tekintsd meg a rendezvényről készült képeket is!

2011. június 14., kedd

Miskolcon tesztelik a NABI Siriust

Holnap délután érkezik Borsod megyeszékhelyére a NABI Sirius. A buszt már láthattuk Budapesten (melyről a 2011. Áprilisi -72/3- Közhírben is írtunk), Pécsett, Győrben és természetesen gazdájánál a Kaposvári Tömegközlekedési Zrt.-nél. A NABI most átmerészkedik az ország keleti felébe is és egészen Június 23-áig a miskolci utasok szolgálatába áll. A részletes menetrendek beszerzésén még dolgozunk, amint hozzáférünk, azt közzétesszük itt a blogon.
Figyelem! Az MVK Zrt. tesztjárműein az utazás NEM díjmentes, az normál díjszabás mellett vehető igénybe.

Letölthető a tesztbusz menetrendje az alábbi linken!

2011. június 13., hétfő

Programajánló - UV-túra

Vasárnap, azaz június 19-én a BKV egy különleges túrára hívja a villamosok kedvelőit. Tán még mindig emlékeinkben él, amikor a Bartókon UV villamosszerelvényekkel száguldottunk a Baross koli előtt. 2006-tól ugyan eltüntek ezek a magyar villamosok a hétköznapjainkból, ám a BKV-nak köszönhetően most ismét egy felejthetetlen túra keretében élvezhetjük őket. A program különlegesslge, hogy nem csak utazást, hanem szakmai bemutatót is kínálnak a szervezők, melynek keretében megtekinthető szakmai kíséret mellett a Zugló kocsiszínben folyó munkák sora. A túra 9:30-tól körülbelül 16:00-ig tart, a plakáton olvasható útvonalon, ára egy napijegy, azaz 1550 Ft.

FIGYELEM! A járművek korlátozott befogadóképessége miatt előzetes jelentkezés szükségeltetik! Ezt a turizmus@bkv.hu e-mail címen lehet megtenni!

2011. június 7., kedd

HaBár kérdőív - Mondd el a véleményed!

A kérdőív célja, hogy felmérje a hallgatók igényeit, szabadidős tevékenységeit. A HaBár üzemeltetői a beérkezett vélemények alapján próbálják formálni, javítani a klub hangulatát, programkínálatát!
A kérdőív kitöltése csupán néhány percet vesz igénybe.

Mondd el Te is a véleményed és nyerj EFOTT hetijegyet!
A kérdőívet itt éritek el!

Minden 200 kitöltő után - aki a kérdőív végén megadja Neptun kódját - 1 EFOTT hetijegy is gazdára talál!

Kéretlen levelek ellen

A papírhulladék, sőt a teljes települési szilárdhulladék jelentős részét a postaládánkat eltömítő kéretlen levelek teszik ki. Ezek a reklámanyagok nem csupán azért bosszantóak, mert a postaládában összekeverednek a fontos levelekkel, amiket így laza mozdulattal dobunk ki, hanem azért is, mert a személyes adatainkat – sokszor engedély nélkül – használják, és nem tudjunk, hogyan védekezzünk ellene. Egyre nagyobb feszültségek okoznak, hiszen a híradások is szóltak arról, hogy lakóparkokban, társasházakban többek között azért szerződtetnek biztonsági személyzetet, hogy a kéretlen levelek terjesztőit távol tartsák a háztól.

Nézzük, milyen mennyiségekről van szó! Az összes háztartási szilárdhulladék kb. 4,5-4,8 millió tonnát tesz ki évente, ebből 10 százalék a szelektíven gyűjthető papír, vagyis egy főre évente 450-480 kg körüli hulladék jut, amiből 48 kg papír. A kibocsátók által hivatalosan bevallott adatok szerint 84 millió kg direkt marketing anyag kerül a postaládákba. És most jön a csavar: a direkt marketing cégeket tömörítő érdekképviseleti szerv szerint is a piac mintegy fele teljesen illegálisan működik, vagy azért, mert például egy mesterembernek fogalma sincs arról, hogy ez a tevékenység az utána fizetendő termékdíj miatt bejelentés köteles, vagy azért, mert a követhetetlen és szabályozatlan piaci viszonyokkal szándékosan élnek vissza. Ha az előbbi mennyiség kétszeresét vesszük, akkor évente 168 millió kilóról beszélünk, azaz hazánkban minden egyes emberre évente közel 17 kg levélszemét jut. Elképesztő, igaz?

Tovább rontja a helyzetünket, hogy minden egyes kis fecni és katalógus árát a postaköltségével együtt mi fizetünk meg, amikor megvesszük a termékeket és szolgáltatásokat. Sőt, a szemétdíj révén még egyszer fizetünk az után, amit nem is kértünk, hiszen az elszállításról nekünk kötelességünk gondoskodni. A gyártásukhoz szükséges erősen szennyező nyomdai eljárásokból, a papírszükségletükből és terjesztésükből adódó környezetszennyezés költségeit szintén a társadalom fizeti.


Az egyik nagy kutatócég által 2008 nyarán készített felmérésből kiderül, hogy egy év alatt közel negyedével növekedett a hazai direkt marketing piac forgalma, és ezzel az ágazat továbbra is a harmadik legnagyobb szelethez jut a magyar reklámtortából. A direkt marketing cégek szerint az egyes nyugat-európai országokban jellemző évi kétszázhoz képest Magyarországon átlagosan igen kevés, körülbelül harminc címzett DM-küldemény érkezik évente egy családhoz – ezt vessük össze a saját tapasztalatainkkal… Arányait tekintve mégis „hungarikumnak” számít, hogy a címzett és címzetlen küldemények a teljes piac döntő részét, mintegy kétharmadát teszik ki, ehhez képest a telemarketing és az elektronikus marketing csekély mértékű.


Mit tehetünk ellene?

Üzenjünk a postáládánkon! Tegyünk ki olyan matricát, amiből egyértelmű, hogy nem fogadjuk szívesen a reklámanyagokat. Zárható kapukkal rendelkező társasháznál a kapualjba tehetünk egy kosarat azzal, hogy a futár oda tegye az anyagokat, így legalább a postaládánkat megkíméljük. Más házakban egy asztalra párkányra gyűjtik ezeket az újságokat. Van olyan hely, ahová – logikusan – a darabszámot is kiírják.

A Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozója a direkt marketing piac elsődleges forrása. Valójában tehát az állam kereskedik az adatainkkal, joga van harmadik félnek marketing célokra azokat eladni, nem véletlen, hogy nincs jogszabályi védelmünk a kéretlen levelek ellen. A szervezetnél külön kell kérni, hogy ne adják ki az adatainkat reklámcélokra, mert alapesetben kiadhatónak tekintik. Ne rajtunk múljon, titkosítsuk adatainkat (http://www.nyilvantarto.hu)! A telefonkönyvben is megtehetjük ugyanezt, ilyenkor megjelenik egy kis jel a nevünk mellett, ami figyelmezteti az olvasót.

A reklámtörvény 2008-as módosítása nem hozott komoly szigorítást, csupán csak a leiratkozásra kell lehetőséget adni a címzettnek olyan formában, hogy minden reklámküldeményhez mellékelni kell egy díjmentesített, ajánlott vagy tértivevényes válaszborítékot vagy lev

elezőlapot. Ez persze elég ritkán fordul elő a valóságban. Ha tehát címzett küldeményt kapunk, akkor találnunk kell rajta egy címet, telefont vagy e-mailt, ahol lemondhatjuk.

Legjobb talán megelőzni a levélfolyamot azzal, hogy nem dőlünk be minden nyereményjátéknak. Az értékesítés-támogatás igen jelentős ága a direkt marketing, amihez azonban adatbázis kell a fogyasztókról. Így tudnak személyre szóló ajándékokkal bombázni bennünket. A nyereményjátékoknak számos célja lehet a kampányszerű fogyasztásnövelés, a raktárban rekedt készletek kitolása, a márkahűség növelése, az azonban minden nagyvállalatnál szempont, hogy közben minél kevésbé szembetűnően (ld. apró betűs részek) hozzájussanak az adatainkhoz. A nyereménykártya, regisztrációs lap aláíratásával rögtön azt is jóváhagyjuk, hogy saját céljaikra, vagyis direkt marketing kampányainknál szabadon felhasználhatják a személyes adatainkat.


Olvassunk tehát a sorok között, és tegyük meg azt a keveset, amit megtehetünk, hogy ne keletkezzen annyi papírhulladék teljesen feleslegesen.


2011. június 5., vasárnap

Tesztelj, és nyerj! - Citadellek Budapesten

Hétfőtől péntekig tesztelhetik a budapestiek a két új Credo Citadell autbószt. A gyár hivatalos blog oldala a Credo.Blog ezen a teszten sem hagy unatkozni minket. Újabb Credós ajándéktárgyakért játszhatnak a tesztelők minden nap. És hogy hogyan nyerhetsz ajándékcsomagot? Mindössze egy Facebook regisztráció szükséges hozzá, valamint hogy "lájkold" a Credo - A magyar autóbusz oldalt.

Játékleírás:
Minden nap, egy tetszőleges időpontban megnézzük, hogy a tesztbuszok belső utastájékoztatóin mennyit mutat az óra, és az adott négy számot (pl. "12:31") kiírjuk a Facebook-oldalunkra. Az nyer, aki az adott időponthoz legközelebbi óraállást lefotózza valamelyik buszon és azt posztolja az oldalunkra. Mindössze annyit kérünk, hogy a feltöltött fotón az utastér is látsszon. Fotózni mindkét buszon lehet, az azonos időpontokat feltöltők közül az első posztoló nyer. A buszok óráit előre beállítjuk, azokat a teszt során utólag senki nem állíthatja át.

A BKV közzétette az autóbuszok menetrendjét is, mely itt érhető el.

2011. június 4., szombat

Korzó Fesztivál a miskolci villamosokon

Pénteken rendezték meg Miskolcon első alkalommal a Korzó Fesztivált, melynek keretén belül a belvárost dráma tagozatos, vagy hobbi szinten drámával foglalkozó középiskolás diákok lepték el. Volt itt tizenévesekből álló metál zenekar, akik a színház töváben tépték szét a húrokat, és rázatták meg az arra járók fejét, voltak akik ingyen ölelést osztogattak, énekesek, táncosok a Szinva teraszon.

Természetesen nem lettem volna nagyon aktív, ha nincs közlekedési vonzata a rendezvénynek. A Kós Károly Szakközépiskola dráma szakkörösei a villamoson utazók hangulatát dobta fel, vagy terelte más gondolatokra egy megálló erejéig. A Villanyrendőr és Városház tér között a diákok különböző jeleneteket adtak elő, énekeltek, sírtak, nevettek. Erről láthatunk egy rövid videós összeállítást.


2011. június 2., csütörtök

Hol találkozhatunk a Citadell buszokkal Budapesten?

Mint arról már beszámoltunk, a győri-mosonmagyaróvári gyár új Credo Citadell autóbuszai Budapesten vesznek részt tesztfutáson. A Credo.Blog ma éjszakai posztjából derül ki, hogy a Citadell 12-es a 22-es vonalon a Széll Kálmán tér és Budakeszi között, a Citadell 19-es pedig a 32-es vonalon az Árpád híd és az Örs vezér tere között fog közlekedni. A buszok 6-án érkeznek a fővárosba, majd 10 órától az Óbudai buszgarázsban vesznek részt egy sajtótájékoztatón, majd a sajtós menet után egyből forgalomba állnak az említett vonalakon. Mindkét jármű körülbelül hajnali öt órától este tízig lesznek jelen a forgalomban.

A BKV-s egyhetes tesztfutás után egy hétéves csend törik meg. Újra Credo buszok érkeznek a Volánbuszhoz, ám ezúttal csak tesztfutásra. Ennek a részleteiről viszont később tudunk csak beszámolni.

Busztörténeti kiállítás a főváros több pontján

A BKV szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeuma és a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum együttműködésének köszönhetően Budapest több helyszínén ingyenesen megtekinthető lesz az a muzeális Ikarus 180-as csuklós autóbusz, amelynek belsejében egyedülállóan gazdag fotóanyag segítségével mutatja be a BKV az első csuklós autóbusz forgalomba állítását és annak előzményeit.

1960. november 5-én, a világon elsőként, a BKV jogelődjénél, a Fővárosi Autóbuszüzemnél (FAÜ) állt forgalomba csuklós autóbusz. A társaság kiemelkedő nemzetközi viszonylatban is jelentős műszaki teljesítményét jól példázza, hogy a FAÜ műhelyében készült, „házi kialakítású” jármű megelőzte a csuklós autóbuszok ipari gyártásának elindítását.

A budapesti autóbusz-csuklósítás időszakára emlékezve, az érdeklődők egy olyan különleges mozgó kiállítást láthatnak, amely végigvezeti a látogatókat a fővárosi autóbusz történet legfontosabb állomásain a kezdetektől egészen az első csuklós autóbuszok megjelenéséig, kiemelt figyelmet szentelve az elsőként elkészített csuklós busz bemutatásának, kitérve a gyártásért felelős műhely megismertetésére is.

A kiállításnak stílusosan helyet biztosító Ikarus 180 típusú autóbusz már az ipar válasza volt a házilagos csuklósítással megfogalmazott igényekre. Az autóbusz a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum gyűjteményének egyik büszkesége, az ország egyetlen muzeális csuklós autóbusza, amely most útjára indul. Célja, hogy – a BKV Zrt. és a Budapesti Közlekedési Központ értékmegőrző és kultúrabarát elkötelezettségéhez illeszkedve – a közlekedéstörténet e jelentős állomásának rendhagyó módon emléket állítva a közlekedés- és technikatörténet iránt érdeklődők számára a főváros számos közterén kínáljon különleges programot.

A kiállítás megtekintése ingyenes. A szervezők szeretettel várnak minden kedves látogatót!

Uniós zászlók a villamoson és a HÉV-en

"Zászlónkra tűztük a környezettudatos közlekedést"


2011. január 1. és június 30. között Magyarország tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét. Az esemény sikeréhez a BKV és a Budapesti Közlekedési Központ is hozzá kívánt járulni, ezért az elnökség által is szorgalmazott környezettudatos közlekedés jegyében két, e célkitűzésnek megfelelő közlekedési módra hívja fel a közlekedési társaság a figyelmet: júniusban a 2-es villamos illetve Gödöllői HÉV egy-egy járműve oldalán a 27 uniós tagállam lobogójával és az uniós zászlóval közlekedik.

2011. január 1. és június 30. között Magyarország tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét. Az unió elnöksége szorgalmazza a környezettudatos közlekedési módok fejlesztését, a szolgáltatások javítását. Az elnöki tisztség betöltésének utolsó hónapjához érkezvén társaságunk is hozzá kíván járulni az esemény sikeréhez. Ezért két olyan, meglévő közösségi közlekedési lehetőségre – a villamosra és a HÉV-re – szeretnénk ráirányítani a figyelmet, amelyek megfelelnek e célkitűzéseknek. Ebből az alkalomból két illusztris, a féléves uniós elnökséghez kapcsolódó vonalunkon a 27 uniós tagállam zászlaját és az EU-s lobogót ábrázoló matricával az oldalán közlekedik egy-egy jármű - jelentette be a BKV mai sajtóközleményében.

A 2-es villamos rengeteg olyan helyszínt, nevezetességet érint, amelyeket az EU tagállamokból – és persze más országokból – Budapestre érkező turisták előszeretettel keresnek fel. Ezen a fő közlekedési útvonalon a Világörökség részét képező számos látnivaló lelhető fel; ráadásul a zászlókkal felmatricázott villamos önmagában is figyelemfelkeltő, látványértékkel bír.


A Gödöllői HÉV az Örs vezér terét köti össze a soros magyar EU-elnökség magas szintű találkozóinak helyszíneit adó Gödöllővel. Itt kerül sor június 6-7-én az egyik legnagyobb szabású rendezvényre, az Ázsia-Európa Találkozó (ASEM) 10. Külügyminiszteri Értekezletére, amelyre 48 résztvevő állam delegációját várják.

A zászlókkal felmatricázott villamos és HÉV-szerelvény természetesen menetrend szerint közlekedik, így a járművek a szokásos normál díjszabással vehetőek igénybe. A BKV-nál bíznak benne, hogy a különleges járművek utasaik tetszését is elnyerik.