2010. július 31., szombat

VB - Már csak a hangulat maradt

Már több mint két hete annak, hogy véget ért a négyévenkénti futballvarázs.

Új világbajnokot avattunk, bebizonyosodott, hogy ez a spanyol generáció verhetetlen csapatot alkot, mert egyik nemzet válogatottja sem késztette igazán nagy harcra. Szintén bebizonyosodott, hogy a három topliga, az angol, az olasz és a francia válogatott szinten különböző okokból mély gödörben van. Láthattuk, hogy a ghánaiak kivételével az afrikai foci még mindig nem tényező. Illetve ismét felszínre került, hogy egy edzőzseni és egy igazi húzóember hova juttathatja középkategóriás csapatát (lásd, Uruguay), valamint hogyan lehet pofára esni, ha nem értik meg a csapat zsenijét, a kispadon pedig egy analfabéta és még a focivilág eseményeit sem követő idióta ül (lásd Argentína).

Temérdek elemzés, mi lett volna ha és jóslat található rengeteg újságban és honlapon, tehát nincs más hátra, mint kicsit visszaemlékezni a hangulatra.



Kedvenc gyilkosunk visszatér

Megannyi kolilakó kedvenc sorozatgyilkosa, Dexter szeptemberben visszatér a tévék és a dvd-n történő legális megvásárlás után a monitorok képernyőjére.

Pedig már a negyedik évad sem úgy fejeződött be, hogy lesz folytatás. De mi csak örülni tudunk neki, hogy a készítők nem rettennek meg egy "kis nehézségtől".

Ugyanis a történet ott szakadt be, hogy "hősünk" feleségét, Ritát felnyitotta az éppen aktuális sorozatgyilkos ellenfél, így Dexter ott maradt két nevelt gyerekével, akikkel közölni kell a rossz hírt, illetve derékig vérben csücsülő saját csecsemőjével, valamint nem igazán van alibije az eseményre, és Quinn sem éppen barátilag közeledik felé...



Kíváncsian várjuk, hogyan birkózik meg a helyzettel.

2010. július 30., péntek

EFOTT-on jártunk

A Közhír tagjai nyáron sem tétlenkednek: ha esemény van, akkor azonnal munkába állnak.

Így sikerült, hogy a csapat erőt vett magán és együtt leviharzott Pécsre, hogy jobbnál jobb anyagokat és képeket készítsenek az idén Pécs-Orfűn megrendezett EFOTT-ról. Beszámolót hamarosan olvashattok a blogon és majd a szeptemberben megjelenő első számunkban is, kedvcsinálónak, vagy az emlékek felidézésére pedig itt vannak Grafur nagyszerű képei. (bármelyik képre kattintva elérhető az EFOTT-ról készült galéria rengeteg képpel!)



Hivatalban jártam

A minap a KTH-ban jártam, a munkába álláshoz volt szükségem egy olyan igazolásra, amelyen szerepelnek az idei és a tavalyi ösztöndíj-kifizetéseim. Magyarán, amit szoktak küldeni az adóbevalláshoz, illetve, amit én is látok a Neptunba belépve és a kifizetések fülre kattintva. Tehát nem tűnt túl nagy dolognak…

Persze, meg kellett már az utat is terveznem, ugyanis nekem itthonról 3 óra a buszút, valamint figyelembe kellett venni, hogy a KTH-ban nyáron csak keddtől csütörtökig, akkor is 8.30-11.30-ig van ügyfélfogadás. Gyorsan sorra kerültem, majd az ügyintéző értésemre adta, hogy ő nem tudja, hogy kell kiadni, amit kérek… Na, kezdődik! De odahívott valakit, aki elmagyarázta, hogy a Neptunban kell igényelni a kérvényt, majd be kell fizetni az érte kiszabott díjat és lehet is érte jönni. Nem nagyon számított, hogy nekem 3 ezer forint volt már ez a felutazás is. Na jó, egyéb ügyek elintézése után hazabuszoztam, gondoltam, este gép mellől elintézem a dolgot. Főleg, hogy az egyetemen hallgatói jogviszonyom megszűntével már nem netezhetek, ismerős pedig nem volt elérhető közelségben.

Szóval, beléptem a Neptunba, megnéztem a kérvényeket, persze, ilyen jellegű problémára nem volt, de semmi gond, adtam le egy „Egyéb” kategóriájú kérvényt. Mindezt kedden késő délután. Azóta „feldolgozás alatt” virít a státuszom mellett, tételkiírás természetesen nem jelent meg. Mivel jövő héten szerződést kellene kötnöm a céggel, ezért muszáj gyorsan megszerezni ezt a papírt, gondoltam, telefonon érdeklődök.

A központi számot tárcsázva elmagyaráztam a gondomat, mire adtak egy másik telefonszámot. Felhívtam azt is, ahol kapcsolták a közlekkari ügyintézőt, aki értésemre adta, hogy látja a számítógépen a kérvényemet, de aki foglalkozik vele, az most szabadságom van, legközelebb augusztus végén lesz. De szerinte, csak kiadta valakinek a munkát. Adott egy harmadik telefonszámot, a titkárságét, ahol érdeklődhetek. Mit tehettem, felhívtam azt is, ott már tudtak érdemi dologgal szolgálni, adtak egy nevet, akihez került a kérvényem, illetve adtak hozzá egy melléket is, valamint, ha azt nem vennék fel, akkor a szomszéd iroda számát. Ezt megpróbáltam néhányszor felhívni, de hiába, küldtem már e-mailt is a központi címre, szintén nem érkezett válasz.

Kérdezem én, mit lehet ilyenkor tenni? Amíg nem érek el valakit, aki foglalkozik vele, addig azt sem tudom, meglesz-e valaha. Viszont súlyosbítja a helyzetet, hogy mivel befejeztem egyetemi tanulmányaimat, a gyűjtőszámlámon egy fillér nincs, ezért utalni kellene rá, ami néhány nap, összeget persze nem tudok, szóval mindenképpen néhány ezret kellene utalni, hogy elég legyen, aztán pedig majd visszautalni. Csak most olvasom a Hivatal honlapján, hogy augusztusban csak heti egy alkalommal jelennek meg az utalások a Neptunban. Nincs pénztár, nem lehet helyszínen fizetni, nem lehet csekken sem. *******!

Magyarán: kell nekem egy egyszerű szöveg egyszerű nyomtatása, rá egy pecsét, cserébe pedig napjaim mennek rá és azt sem tudom, foglalkoznak-e vele.

Szóval, jövő héten felmegyek újra és megszerzem. Kerül, amibe kerül…

Update: Közben Komócsin tanár úr visszajelzett és elmondta pontosan, mit hol kell igényelnem. Mi lenne velünk nélküle...

KözhírTudósító: Daruborulás a Keletinél

5 perccel a baleset előtt szállt ki autójából a tulajdonos, amelyet 6:25-kor, egy a Keleti pályaudvarnál lévő metró építkezés területéről kidőlt 60 tonnás mozgódaru lapított ketté.










A daru kezelője kiugrott, de sokkot kapott, őt a kiérkező tűzoltók előtt kórházba szállították a mentősök, egyéb sérülés nem volt. Nagy szerencse, hogy a baleset 7 óra előtt történt, és nem egy órával később, amikor már a járdán jelentős gyalogosforgalom lett volna.
Mint utóbb megtudtam, a daruval éppen arrébb álltak, nyitva hagyott gémmel. A boruláshoz egy 5 centiméternyi szintkülönbség elég volt, a magas súlypont miatt.

2010. július 29., csütörtök

A végső megoldás: Halál

Megszokhattátok már tőlem, hogy elég sok személyes élményt fogalmazok meg a blogon, persze, igyekszem azok közül válogatni, amelyek kapcsolódnak a közlekedéshez, vagy az egyetemista léthez. A következő rövid szösszenet nagyszerű szakmánkhoz áll közel.

Egyik nap kerékpárral haladtam egy körforgalom felé és szemtanúja voltam a következőnek:

Egy 30-as éveiben járó nő eléggé elképesztő és elmebeteg módon oldotta meg a gyalogosok részére az elsőbbség adását egy körforgalomban. A mellékelt képen jelöltem a haladási irányt és az irányváltásokat. Az ő szemszögéből nézve: egyenesen szándékozott keresztülhaladni a körforgalmon, tehát nem volt szükség túl nagy lassításra a kisebb ívek miatt. De mit ad Isten, a körforgalomból kifelé élénk gyalogosforgalommal találta szemben magát. Az ő sávjában, de a zebra másik szélén egy ("A" jelű) urat már csak néhány lépés választott el a járdától, míg a zebra közelebbi szélén egy ("B "jelű) család éppen akkor hagyta el a felezővonalat. Persze, gyakorlott autós lévén megoldotta a problémát! A rajz szerinti 1. pontban a körforgalomból való kikanyarodáshoz képest kissé jobban jobbra csavarta a kormányt, a 2. pontban felhajtott a járda szélére, majd élesen balra tekerte a kormányt, végül a felezővonal előtt, a 3. pontban jobbra tekerte a kormányt, visszatért a sávja közepébe, mert úgy szabályos és folytatta útját.

Köpni nyelni nem tudtam, csak ámultam a csodától és a precízen kivitelezett vezetési manővertől. Persze, ha kicsit előbb eszmélek, tuti, hogy megjegyzem a rendszámot (bár, a rendőrök munkája... ), de az biztos, hogy leszállok a kerékpárról és a szélvédőjébe vágom! Ennél durvább gyalogos veszélyeztetést én még életemben nem láttam... Jó, álltam már úgy meg két sáv között, hogy 70-nel rohant el előttem az autó, hogy még átérjen előttem, de ez mindent visz...

Így talán már érthető a cím...

Különvélemény

Ahogy a mozit elhagyva lelkendeztem barátomnak: "Nem arról van szó, hogy ezzel az alkotással ez az ember elkészítette a világ legjobb filmjét, hanem hogy ezt már két éve is megtette."



Christopher Nolan az Inception (magyar fordításban: Eredet) című filmjével megint olyat tett le az asztalra, amin csak ámulnak kritikusok és nézők egyaránt. Zseniális és újszerű ötlet (merthogy a forgatókönyvet is ő írta), hihetetlen történetvezetés egy olyan alapötlettel, amit lehetetlen volt nem elrontani, rengeteg csavar, a kellő fokú dráma és ütős befejezés. Persze, mondhatnánk, a filmvilág nem csak egy zsenit termelt ki magából, többen is vannak, akik újra és újra valami igazán újat hoznak létre. Csakhogy az említett úriember minden filmjével ezt teszi. Két évvel ezelőtt a Batman - A sötét lovag című filmmel alkotta meg a tökéletest és akkor még olyan filmek dicsérik munkásságát kétéves ciklusokban, mint a méltán felejthetetlen A tökéletes trükk, A Batman Begins, az Álmatlanság, vagy a Memento.

Kíváncsian várjuk, hogy mivel fog kirukkolni két év múlva...

Zárójelben jegyezném meg, hogy a főszereplő kiválasztása is telitalálat volt... Pedig mintegy tíz éve még a jéghegynek drukkoltam Di Caprio ellenében. De amit ebben a filmben és a Vihar-szigetben alakított...

2010. július 28., szerda

Egyetemi Napok előzetes


Az idei évben is megrendezésre kerül az immáron IV. BME Egyetemi Napok, melynek népszerűségét hűen tükrözi az új helyszín is: az ezt megelőző három évben a K épület előtti rakpart adott otthont a rendezvénynek, míg az idei évben az Infopark lesz nagyon hangos a sok, önfeledten bulizó Műegyetemistától.

Tehát a fontosabb információk:

- az időpont: 2010. szeptember 14-16.
- a helyszín: BME Infopark
- a fellépők: Belga, Tankcsapda, Szandi és még sokan mások...

Írjátok be nagy betűkkel a naptárba és olvassatok minket a friss hírekért!

A rendezvényről bővebb infó található az Egyetemi Napok hivatalos honlapján és facebook oldalán is.



Bikini nagykoncert még 2008-ból

Diplomaosztó ünnepség

Az idén is megrendezésre kerül a végzős hallgatók diploma átadó ünnepsége, melynek időpontja a Közlekedésmérnöki Kar esetében a Központi Tanulmányi Hivatal tájékoztatása szerint 2010. október 1.

Előre is gratulálunk a végzetteknek!

Balaton körüli b******út

A vizsgaidőszak és esetemben az államvizsgán át az egyetem láncait lerázva magamról, önfeledten vetettem bele magam a nyári pihenésbe. Egyik nyaralásunkat idén is a Balaton-partra terveztem, ezért jött kapóra, hogy egyik otthoni barátom jutányos áron kiadta a hétvégi házukat Gyenesdiáson.

Hogy hol kapcsolódik ez a közlekedéshez? Ott, hogy tartottak lent két biciklit, amiket ő mountain bike-ként aposztrofált, de maradjunk annyiban, hogy néhány évtizeddel idősebbek és ezért gyengébbek voltak, mint az én 5 éve újonnan vett alsókategóriás kerékpárom. Viszont arra éppen megfelelőnek látszottak, hogy barátnőmmel minden nap tekerjünk pár kilométert a Balaton parton, vagy ne kelljen a vonathoz/buszhoz alkalmazkodni, ha át szeretnénk menni az 5 kilométerre lévő Keszthelyre. Annyira megtetszett, hogy a fővárosi szmogot elfeledve minden nap nyeregbe pattanhatok és ugye a Balaton körül létezik kiépített kerékpárút is, hogy fejembe vettem, egyik reggel letekerek Balatonlellére. Ugyanis a Közhír-tábor óta tudjuk, hogy az ottani kisboltban lehet kapni az ország legjobb csokis csigáját.

Kora hajnalban indultam, hogy még a nagy meleg előtt vissza is érjek az oda-vissza kicsivel több mint 100 kilométeres túráról és ezt sikerült is teljesítenem 5 óra menetidővel az ősrégi biciklin. Most jöhetnék azzal, hogy a sajátommal alig került volna 3 órába, de így legalább teljességében tapasztalhattam ki, mit is jelent a „Balaton körüli kerékpárút” kifejezés.
Nem célom általánosítani, mert csak ezt a szakaszt jártam be, illetve személy szerint inkább az északi parton vagyok ismerős. A távolság mintegy felén semmi probléma nem akadt, az út vagy a falu mellett, esetleg azon át vezetett a kiépített bicikliút, a hangulat miatt még az sem volt zavaró, hogy a gyalogosok is sokszor a bicikliutat használták. A probléma a többi részen adódott, de ott több is.

Először is meg kell említenem a Balatonboglár-Balatonlelle szakaszt. Itt egy fasor mellé építették az utat és olyan szinten fel van töredezve a fák gyökerei miatt és egyéb okokból, hogy pár száz méter után kénytelen voltam a vele párhuzamosan haladó és tőle a már említett fasorral elválasztott utca aszfaltján folytatni utamat. Pedig minden mellékutca után kint volt a tábla, amely határozottan tiltja a kerékpárforgalmat. De ezen a szakaszon a babakocsis kismamák is inkább az úton tolták a csöppségeket. Akkor mit szóljak én, aki a gyengébb kerékpárral is legalább 20-25-ös tempót szerettem volna menni? Kösz, kerékpárút, de inkább szabályt sértek a saját és kerékpárom biztonsága érdekében.

A másik megemlítendő dolog a kisebb falvak esete. Itt ugyanis elintézték a kerékpárút létesítését azzal, hogy kijelölték erre a település az egyik hosszanti utcáját. Az még a kisebb probléma, hogy ezeken is találhatók apróbb kátyúk, vagy normális aszfaltot sosem láttak, a nagyobb veszélyt az autóforgalom jelenti. Mondjuk, ezen a ponton máris némi ellentmondást vélek felfedezni a KRESZ-ben, hiszen a kerékpárúton csak kerékpárral és robogóval lehet(ne) közlekedni (bár, hangsúlyozom, ez utóbbi is veszélyes a kerékpározókra nézve). Ezt azzal az esettel támasztanám alá, hogy éppen készültem a tábla, a kerékpárút folytatására vonatkozó jelzéseit követve balra kanyarodni, annak rendje és módja szerint behúzódtam a képzeletbeli felezővonalhoz, kitettem a kezem balra, amikor is balról(!!!) megelőzött körülbelül 60-nal egy autó. Értitek… Nem lassított le, nem várta meg, amíg befordulok, nem előzött meg jobbról, ahogy a KRESZ szerint kellene… És mindezt ugye a hivatalos Balaton körüli kerékpárút nem kiépített kerékpárút részén.

Ezért egyrészről persze, értem én, hogy ez a bicikliút az igazi túrázóknak, kerekező családoknak készült, nem a magamfajta bicaj- és sebességőrülteknek, de másrészről éppen ezért olyan veszélyesek a falusi szakaszok.

Nem feltétlenül kapcsolódik szervesen a témához, de amikor hazaértem a nyaralásból, éppen a városunk azon végében volt dolgom, ahol építik a kerékpárutat a szomszéd, bár közigazgatásilag még a városomhoz tartozó falu felé. Nagyjából el is készült, már csak egy kis szakaszon a házak előtt kell átalakítani a vízelvezető árkokat, hogy elférjen a kerékpárút. Egy olyanfajta, ami kétsávos kerékpárforgalmat tesz lehetővé, mellette viszont még egy gyalogossáv is elfér. S hogy mi a csattanó? A frissen aszfaltozott kerékpárút kezdete után mintegy 10 méterrel egy személyautó parkolt rajta, a tulajdonosa valószínűleg még örült is az újonnan jött áldásnak és ezzel együtt szabad parkolóhelynek.

A jó megoldást én sem tudom, de talán ha minden gyalogosok, vagy kerékpárosok kárára meg nem adott elsőbbségnél kiszabnának pár százezer forintos bírságokat, talán lenne haszna. De idén nyáron is érik bennem a terv, hogy minden kedves hasonlóan cselekvő autós hátsó szélvédőjén egy ártatlan tojás fog landolni! Csak ne lenne olyan piszok drága a tojás…

2010. július 12., hétfő

Paul, a polip

A foci-VB kapcsán - főleg az események előrehaladtával - sokat hallhattunk egy állatról, méghozzá Paul-ról, a polipról, aki az Oberhausen óceanáriumban él. Különlegessége, hogy Németország meccseit hibátlanul tippelte meg minden alkalommal, és ami ennél is meglepőbb: a döntőre is helyesen voksolt.

A polip "jósoltatásának" módszere a következő: két kis urnát helyeznek az akváriumába, melyben az aktuális ételadagja található. Az urnákon a két meccset játszó csapat zászlója látható, melyek közül az nyeri a meccset, amelyiknek az urnájából az állat eszik. A világbajnokság során számos konkurens állatot próbáltak kiállítani, ám egyikük sem volt olyan sikeres, mint ő.



Paul jövendöléseit pár szurkoló igen rosszul viselte. Az elődöntők során például - mikor hosszas tépelődés után végül Spanyolországot hozta ki nyertesnek - a német drukkerek elkezdtek gondolkozni rajta, hogy milyen ételeket lehetne belőle elkészíteni. Ugyanígy a holland szurkolók közül néhányan döglött polipot mintázó sapkában, és különféle elutasító feliratokkal jelentek meg.

Természetesen el kell mondani, hogy Paul előrejelzése sem mindig feddhetetlen. Már 2 éve, az EB-n is jósolásra fogták, és ott - a hírekkel ellentétben nem egyszer, hanem - kétszer is tévedett. Ezeket azonban mostanára szinte el is felejtettük, hiszen a polipból akkora világsztár vált, hogy több televízió is élőben közvetítette a dobozok közti választását.



Érdemes a dolgot egy kicsit mérnöki szemmel is megvizsgálni, lévén ez mégiscsak egy mérnök-hallgatók által üzemeltetett blog. Ha jól belegondolunk Paul esélye a jó választásra nagyjából annyi, mintha érmét dobálnánk, és próbálnánk kitalálni, hogy fej vagy írás következik. Ennek az esélye 0,5. Annak az esélye, hogy 8-szor egymás után eltaláljuk, hogy fej vagy írás következik 0,5*0,5*... 0,5 = (0,5^8) = 1/256.

Ez az érték nem egy magas szám, Paul azonban mégis helyesen találta el 8 meccs végeredményét. Kötelességem (kötelességünk) azonban egy kis szkeptikusságot is vinni a számításokba vagyis, hogy mi történik, ha az érme gyakrabban esik az egyik oldalára. :) A tudósok szerint pedig pontosan ez a helyzet a polippal: ez a faj ugyanis a legintelligensebb tengeri állatok közé tartozik, és nem történt más, minthogy Paul megtanulta felismerni a német zászlót.

Az állatnak természetesen szerencséje is van (ez ugyanúgy előfordulhat, mint az embernél): többek közt azért, mert a VB döntősei között nem szerepelt Németország, vagy mert az EB meccseit is többé-kevésbé sikeresen tippelte meg, és azért is, mert Németország jó csapatot hozott össze a VB-re. Annak magyarázatát pedig, hogy miért választ időnként mégis más országot a kutatók abban látják, hogy tudását fejleszti: rájött ugyanis arra, hogy abban a dobozban is elemózsia van.



Lehet, ez a magyarázat nem teljes értékű, mégsem ez a lényeg, hiszen mindenképpen érdekes, hogy milyen kapcsolatokat tudunk találni az állat- és embervilág között. Sajnos a végére egy szomorú hírt meg kell Veletek osztanom: a világbajnokság után a polip gondozói elmondták, hogy Paul három évnél semmiképp sem fog tovább élni, és mivel már két és fél éves, így 2012-ben már utódját kell figyelnünk, akiről az óceánárium üzemeltetői mindenképpen gondoskodni fognak.

2010. július 11., vasárnap

Apró oltár

Nézelődtem a júliusi képeim közt, és az egyiken megakadt a szemem. Nem is olyan rég fényképeztem, mert az utóbbi időben (főleg a tavaszi vizsgaidőszak alatt) vált csak fontossá számomra. A felületes szemlélőnek egyszerű falfirkának tűnhet, beolvad a többi közé a Goldmann lábán, pedig ez az urbanisztikus kultúra és az egyetemi összetartás gyöngyszeme. Nekem is csak akkor tűnt ki először a többi közül, amikor szükségem volt egy kis biztatásra, egy fogódzóra a nagy bizonytalanságban. Onnantól kezdve minden alkalommal, amikor abból az irányból mentem, megnéztem, hagytam, hogy az egyszerű kijelentés az agyamba ivódjon. És ha nem is szóról szóra, eddig mindig sikert hozott. :P Javaslom kipróbálásra Nektek is.... majd! Addig viszont jó nyarat. :)

2010. július 7., szerda

Mindent a vásárlóért!

A minap Balatonfüreden jártam és a mólónál észrevettem egy hívogató plakátot, amelyen egy néhány éve létrehozott nagyszerű kezdeményezést láthattam viszont. Ez pedig a Balaton Mix jegyet jelenti, amelynek keretén belül egy néhány ezer forintért kiváltott tikettel korlátlan számú utazást bonyolíthatunk le a Balaton körül vonattal és hajóval. Gyors számolgatás után könnyen kijött, hogy ez bizony nagyon jól hangzik a közelgő nyaralás szempontjából. Természetesen, ilyenkor bújik elő a kisördög a magyar emberből, nem elég, hogy ez nagyon olcsó, csak lehet még olcsóbbá is tenni valahogy! Akkor veszem észre, hogy az előzőleg megvizsgált háromnapos jegy mellett létezik hetijegy is, de emellett szerepel az is, hogy ebben az esetben már 2 a szabadon választható napok száma. Ez viszont szöget ütött a fejembe, mert az addig rendben van, hogy a háromnaposnál én választhatom meg a kezdő napot, ahonnan számítódik majd az érvényesség, de mit jelenthet ez a hetijegynél? Fel lehet bontani a hetet két részre, vagy ez két háromnapos jegy, csak ha együtt veszem a kettőt, akkor még olcsóbb lesz?

Hát, mit veszíthetek, sorba álltam a jegypénztárnál, hogy én már akkor is megkérdezem, mert nagyon nem mindegy egy frissdiplomás munkanélkülinek, hogy mennyiből is kell gazdálkodni a nyaralás alatt. Na, ekkor jött a hideg zuhany, a bájos, és a melegtől már eléggé pszichotikus néni a szememre vetette, hogy mi olyan érthetetlen ebben? A háromnapos esetében a megvételtől számított három nap közül választhatom ki az egyetlen napot, amikor utazni szándékozok; a hetijegy esetében pedig a megvételtől számítva hét nap áll rendelkezésemre, hogy eldöntsem, melyik két napon át használom a jegyet...

Jaaaa, így már értem! De akkor mi a francért nem ez van kiírva? Nem lehetett volna akkor azt írni, hogy napijegy és kétnapos jegy? Illetve mellécsillagozni, vagy zárójelezni, hogy érvényesség ideje... Mert így a legtöbb embernek éppen az ellenkezőjét jelenti a kiírás. Persze, gondolkozhattam volna úgy elsőre is, hogy ez félheti és hetijegynek túl olcsó, biztosan máshogy gondolják...

(Sajnos, a neten nem találtam meg az idei plakátot, csak a tavalyit, ha valaki megtalálja, ne habozzon elküldeni!)

Kellemes nyarat és utazgatást mindenkinek!

2010. július 6., kedd

A táblák visszatérnek

A blogunkon két sorozat is megjelent már a különböző vicces közlekedési és egyéb táblákkal kapcsolatban. A következő napokban újabb ínyencségeket láthattok ebben a témakörben.



Kétes sztárság

Bizonyára mindenki hallott már Ökörítőfülpösről, aki pedig nem, annak elárulom: a megfejtés a Bikicsunáj.

Hogy az elmúlt hónapok hazai kulturális életét milyen mértékben befolyásolta a pop új álló(vagy hulló)csillagának megjelenése, jól példázza az alábbi plakát, amelyen a BME Nyelvvizsgaközpont hirdetése látható.


2010. július 5., hétfő

VB - Világsztárok bukása

A blogon már szerepelt egy kis kedvcsináló, ráhangoló az idei foci világbajnokságra, amely lassan már a végéhez közeledik... Ezzel nem is foglalkoznék részletesen, csupán a témában készült, két kis videót szeretnék megosztani Veletek.

Az első - a már említett bejegyzésben is szerepelő - a Nike hivatalos VB-reklámja, amelyben a világsztárok főszereplésével láthatunk jeleneteket egy mérkőzésről... Az alábbiakban pedig láthatjuk, hogyan is alakult a seregszemle a "futballcelebek" számára:



A következő videó pedig kis stílusgyakorlat, amelyben választ kaphatunk, miben is különbözik egymástól a két cselkirály, CéRonaldo és Ronaldinho:

Hasznos dolgok

Két fontos információt osztanék meg most veletek:

1. Új videó került fel az eddigiek közé, amely a BME Angyalai motoros klubról szól. Ezt a Közhír VIDEÓ oldalán érhetitek el, amelyet amúgy is érdemes figyelni, mert az új videók megjelenését általában nem tesszük ki ide a blogbejegyzések közé, így csak itt figyelhettek fel rá.

Egyébként ha semmiről nem akartok lemaradni akkor kattintsatok oldalt a KÖZÖSSÉG hasáb alatti "Tetszik" gombra. Így hazánk legnépszerűbb közösségi oldalán, a saját üzenőfalatokon fognak megjelenni az új videók, és nem mellesleg a blogbejegyzések is, tehát biztosan mindenről időben értesültök.

2. Ami egyáltalán nem illik a korábbihoz, de tegnap a Szabadság Hídon láttam egy buborékfújó párt, és ez elgondolkoztatott... kisebb koromban nagyon gyakran játszottam én is buborékfújóval, de soha nem tudtam újra kikeverni azt a folyadékot, amivel eredetileg árulták, és sosem sikerültek ugyanolyan szépre a buborékok. Hátha más is van így vele, ezért most hadd osszam meg azt az összetételt amit nemrég találtam egy (textíliákkal foglalkozó!) könyv legmélyén.



Buborékfújó recept:
3 rész mosogatószer
7 rész víz
1 rész glicerin



Lehet, hogy a téma kissé nevetségesnek tűnik, de ha keresőkbe beírjátok egyből elkeseredett emberek fórumozására bukkanhattok. Remélem tehát, hogy sokak számára hasznosnak bizonyul ez a bejegyzés. :)

2010. július 3., szombat

Hűsítő kedvencek

Végre itt a nyár (meleg, tűzforró, valódi nyár). Eljött az ideje a nagy buliknak, a szezonális partyknak, melyek elengedhetetlen kellékei az italok, amik megalapozzák a hangulatunkat. Ehhez szeretnék Nektek néhány koktélt ajánlani, melyek nagyon finomak, s emellett kellőképpen felpörgethetnek Benneteket a nyár egyik-másik nagyobb bulijában.

Bellini

Ez a koktél valószínűleg a hölgyek kedvence lesz, hiszen elegáns partykon csak egy pohár elegáns itallal jelenhettek meg, aminek a Bellini nagyon is megfelel. Egyszerű az elkészítése is, ha netán egy otthoni medencés bulin rukkolnátok ezzel elő: 2 rész őszilét és 0,5 rész cukorszirupot töltsetek egy pezsgős pohárba, majd ehhez adjatok hozzá 3 rész erősen lehűtött, lehetőleg fagyos pezsgőt. Finoman keverjétek össze, díszítsétek citromszelettel vagy eperrel, és fogyasszátok kedvetekre!

Fruit Punch
Ez az ital nem az az ital, amitől kellően becsíphettek, hiszen nem tartalmaz alkoholt. Viszont nagyon ízletes, s a forró délutánokon a strandon kellemesen lehűthetitek magatokat vele. Elkészítés: Jeget, ananászlét, narancslét, áfonyalét és szódavizet keverőpohárban keverjetek össze, a viszonylag sűrű levet szűrjétek le egy old fashined pohárba pár jégkockával. Díszítésként narancs- vagy almaszeletet használjatok, szívószállal igyátok! A libabőr garantált :)

Pina Colada

Az örök klasszikus, melyet mindenki ismer, mégis kevesen kóstolták. Pedig megéri, mert valószínűleg sokunknál az "édes kedvenc" jelzőt vívja ki magának - joggal. Az elkészítése sem nagy kunszt, mindössze pár percet vesz igénybe. Törtjeget, 2 rész fehér rumot, 1 rész kókuszlikőrt és 4 rész ananászlevet könnyedén rázzatok össze egy shakerben, majd egy nagy pohárba szűrjétek le, melynek alján jégdara van. Ananásszal vagy koktélcseresznyével díszítsétek! Tuti nagy nyári kedvenc lesz!

Blue Hawaiian

Egy igazán dögös koktél egy igazán dögös pasi kezébe való! A Blue Hawaiian biztos sikerhez vezet, bármit is vársz az estétől! A hatás sokak által tesztelt... :) Elkészítés: Shakerbe rakjatok jégdarát, 2 rész ananászlét, 1 rész fehér rumot, 1 rész kókuszlikőrt és fél rész Blue Curacaot. Alaposan rázzátok össze, hogy minden íz megfelelően összeérjen, majd egy szép koktélpohárba szűrjétek le. Narancs-, ananászszelet vagy koktélcseresznye a legmegfelelőbb díszítés, fogyasszátok féktelenül, de felelősséggel!

Poker Face

És igen, itt van az idei nyár legfrankóbb koktélja - a Kari Napos Poker Fake elsősök számára legalábbis biztosan :) Ütős kis ital, mindkét nemnek egyaránt ajánlom, s ha kiszemeltetek valakit tánc közben, bátran hívjátok meg egy Poker Face-re, mert biztosan díjazni fogja. Elkészítés: Egy collins poharat rakjatok félig jégkockával, öntsetek rá 1 rész tequilát, fél rész Triple Sec-et, ezt tetézzétek 4 rész ananászlével, egy limeszelettel, s szívószállal fogyasztva tuti, hogy Ti is pókerarcot fogtok vágni!

Szép nyarat, jó szórakozást, és buliból hazafelé Jó utat a Közlekesnek!