2010. október 30., szombat

Tesztfutás az új miskolci villamospályán

2010.10.29-én egy újabb megállóhoz érkezett a miskolci Zöld Nyíl Villamosproject. Ezen a napon gördült ugyanis át az első villamos a felújított Tüzér utca - Thököly utca szakaszon. A vizsgálat célja a váltók kipróbálása, a pálya járhatósága, a felsővezetékkötések megbízhatósága, az új műszaki megoldások tesztelése, valamint annak az ideiglenes megoldásnak a szemrevételezése a megállókban, ami egy 120 mm-es deszka képében hivatott csökkenteni az SGP E1-esek belépőtávolságát. És hogy milyen eredménnyel? Most megtudhatod.


Sok információ keringett egész nap az épülő villamospálya körül, ám végül ami biztosnak látszott, az a 15:00-ás indulás a Szondi György utcai telepről. Utoljára az SGP villamosok 2010. május 3-án jártak a pályán, az utolsó 3 villamos levonulásának magam is szemtanúja voltam.

2010. október 28., csütörtök

GTK-s minikonferencia

2010. november 3-án 16:15-től a K épület 121-es termében kerül megrendezésre a Liska Tibor Szakkollégium (BME GTK) és az Értéktér projekt koprodukciójában az ÉRTÉKZAVARBAN elnevezést viselő minikonferencia.

A konferencián izgalmas előadások, kerekasztal beszélgetések és a hallgatóságot is aktivizáló viták keretében járjuk körül az ezredforduló utáni magyar társadalom bizalomhiányos és normazavarokban bővelkedő állapotát, valamint ennek hatásait a gazdaságra, társadalomra.

A konferencia előadói között lesz: Felcsuti Péter, Jaksity György, Küllői Péter, Lantos Csaba, Meyer Dietmar, Mizsei Kálmán, Tóth István György, Urbán László.

Részletes program ezen a linken található, a részvételi szándék jelzésére pedig itt van lehetőség.

2010. október 27., szerda

Bemutatkozott a TRAXX

A múlt heti soproni után e hét sem maradhatott mozdonybemutató nélkül. A GySEV után most a MÁV volt a soros, meg is adta a dolog módját. Illett is, hiszen a már egy ideje húzódó Bombardier TRAXX beszerzés első fecskéje "repült be" a Nyugati Pályaudvarra.


A magyar villamos mozdonyokat összegyűjtő cikkünkben (Közhír 68/3 szám 18-19.old.) már olvashattátok, hogy a MÁV 25+25 darab kétáramnemű mozdony beszerzésére írt alá szerződést a Bombardier-val. A huszonötös sorozat első példányai a közelmúltban gördültek ki a gyár udvarára.
A 480 001 pályaszámú Traxx P160AC2 típusú gép a hétvégén érkezett meg Dunakeszire, a Bombardier üzemébe, ahonnan előfogatolva szállították hétfőn a Nyugatiba, a díszes bemutatóra. (Ennek oka, hogy még nem kapott hatósági engedélyt, így önerőből nem közlekedhet.)

fotó: Bedenek József

2010. október 26., kedd

Képek a bALEKkeresztelő Szakestélyről



Lévai Zoltán (a. Lézó) Tanár Úr ismét rendelkezésünkre bocsájtotta a legutóbbi Szakesélyről készült képeit. A fotókat ide, vagy a képre kattintva érhetitek el.





A diasorozat különlegessége ezúttal az, hogy alatta a Szakestélyen készített felvétel megy . Ezt teljes egészében meghallgathatjátok a Tanár Úr honlapjáról itt letöltve.

Aki egyebekre is kiváncsi tekintse meg az egész holnapot: http://lezo.hu/. Érdemes!

2010. október 23., szombat

Felsőoktatási Törvény módosítás

Bizonyára nem ez az első fórum, ahol értesültök róla, hogy elkészült az új felsőoktatási törvény vitairata, amely ránk, hallgatókra nézve erősen negatív hatású javaslatokat tartalmaz.

Ezek közül a legjelentősebbek, kiragadva:

Korlátoznák a hallgatók beleszólását a tanulmányi és vizsgaszabályzat, illetve térítési és juttatási szabályzat kérdéseiben, továbbá egy tantárgyat csak kétszer lehetne felvenni, és csak 2-2 alkalommal lehetne vizsgázni belőle. Amennyiben ezalatt nem sikerül teljesíteni, a tanulmányok véget érnének.

Bővebben a javaslatokról itt olvashattok:


A BME-n tartott 56-os megemlékezésen Keresztes Péter EHK elnök a következő beszédet intézte a közönséghez, felszólalásként a tervezet ellen:


"Tisztelt megemlékezők, tisztelt megjelentek!

A Műegyetem ifjúsága nevében köszöntöm Önöket az 1956-os forradalom és szabadságharc kiindulási eseményének helyszínén.

Külön tisztelettel köszöntöm azokat az 56-os műegyetemi hallgatókat, akik fiatalon, nagy lelkesedéssel és energiával, a bátor tenni akarás szándékával elindították azt a folyamatot, amelynek az 1956-os forradalom lett az eredménye.

Kedves 56-os műegyetemi hallgatók! Engedjétek meg, hogy a jelenlegi hallgatóság nevében köszönetet mondjak azért, hogy tetteitekkel megalapoztátok azt a szabadságot, melynek következményeként mi szabadon szólhatunk, és szabad választásokon vehetünk részt.

Hajtó Ödön előző évi kritikáját megfogadva, most az Ifjúság nevében megszólítom a politikát.

1956-ban a Professzorok és a hallgatók együtt, szinte egymásba kapaszkodva meneteltek az elnyomás és a diktatúra ellen a szabad Magyarországért.

Aki a magyar ifjúság ellen tesz, a haza ellen tesz.

Aki a fiatal értelmiség ellen cselekszik, az az ifjúság ellen cselekszik.

Véleményem szerint 2010 Polgári Magyarországában, még a Professzorok Batthyány Körének sem lenne szabad, hogy olyan gondolatai ébredjenek, melynek, gyakran egyéni sérelmekből fakadóan, fő céljai között van a hallgatóság intézményi vezetésből történő eltávolítása, a Hallgatók szerepének eliminálása.

Egy olyan új Felsőoktatási Törvény tervezet, amely a tisztelt professzor urak nyomására az intézményi autonómiát nyomokban sem tartalmazza, amelyben a hallgatókat alsóbbrendű egyetemi polgárként kezelik, nem engedve beleszólást még saját ügyeikbe sem, elfogadhatatlan!

A Kormányzatot is megvezetve, az ilyen törekvéseket támogatók 1956-óta nem látott módon, sáros halina csizmájukkal tapossák a demokráciát.

Miniszterelnök Úr 2009. őszén levelet küldött az egyetemi ifjúságnak, melyben az áll, hogy „a következő polgári kormány nem ellenfelekként, hanem a jövő erőforrásaiként tekint majd a fiatalokra".

Ez alapján kérjük Orbán Viktor Miniszterelnök Urat, mint volt diákvezetőt, hogy a hallgatók jogait és szerepüket az intézmények vezetésében védje meg!

Köszönöm, hogy meghallgattak!"

A tegnapi napon a tervezet elleni hangadás egyik csatornájaként a Facebookon megalakult a "Tiltakozunk a felsőoktatási törvény egyoldalú módosítása ellen" oldal, ahol bárki csatlakozhat a tiltakozáshoz.

Liszt-mozdony a GySEV-nél

Liszt Ferenc arcmásával díszített mozdonyt avattak csütörtök délután Sopronban, a másnap nyílt Liszt Ferenc Emlékév alkalmából. A leleplezést megelező sajtótájékoztatót rendhagyó körülmények között, egy Budapestről-Sopronba tartó, az újságírók és protokoll vendégek számára kialakított, nem menetrendszerinti rendezvényvonaton tartották meg. Az átadási ünnepségen beszédet mondott Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára, dr. Fodor Tamás, Sopron város polgármestere és Dávid Ilona, a GYSEV Zrt. júliusban kinevezett vezérigazgatója. A mozdonyt első útja előtt Horvát Imre, a soproni Szentlélek Plébánia plébánosa áldotta meg.


2010. október 17., vasárnap

Szerdai HaBár


Egyben Szakestély utáni program. :)

Megtartottuk az újság születésnapját! (frissítve)

Korábban már beharangoztuk, hogy október 8-án tartjuk a Közhír 35. születésnapját. A programból a HaBár buli volt nyitott, ám nekünk ez csak az este zárása volt.

A díszterembe már 2-től érkeztek a Közhír régi főszerkesztői és szerkesztőtársai, valamint a mostani tagok. Bemutatkoztunk egymásnak, nézegettük az archívumot, közben eszegettünk (ajándékba kaptunk egy hatalmas tortát), iszogattunk. Az estét a kollégium körbejárása után a HaBár-beli szolid beszélgetés, ötletelés zárta.

Többet nem szeretnék elárulni, ugyanis a novemberi Közhír tervei között már szerepel a rendezvény részletes megírása, tehát bármilyen izgatottak vagytok, ezzel várni kell a jövő hónap közepéig.

Képgaléria: http://picasaweb.google.com/kozhir/KozhirSzulinapByGrafUr#

2010. október 16., szombat

Októberi Közhír (FRISSÍTVE)

Mint arról már beszámoltunk - és még fogunk is -, megünnepeltük az újság 35 éves fennállását. Azonban erre készülődve sem tétlenkedtünk, a lázas előkészületek közepette az újság is gőzerővel készült. Így most még alig csengett le az előző szám, máris egy újabbat tarthattok a kezetekben.



Ízelítő a tartalomból:

MSc-sek csalódottsága - Boncolgattuk a tanulmányi ösztöndíj-osztás rendszerét.
A Baross koli mögött... - A Kertépítő kör igencsak aktív volt a közelmúltban, aminek szemmel látható eredményei vannak.
9 és fél méter Budapest utcáin - A BKV egy Credo midibuszt tesztelt, amit most mi is bemutatunk.
Az Ikarus tündöklése - Sorozatot indítottunk az Ikarus történetéről, az első részben most a gyár felemelkedéséről olvashattok.
A Q épületben jártam - Nem fikció, immár nagyon is valós, létező objektum, hosszú huzavona után idén őszre elkészült a Q épület.

Ezeken felül találkozhattok a megszokott rovatokkal: Tanárinterjú, Közhíres interjú, Tanszéki kutatások, Koli-konyha... továbbá sok más érdekességgel, amiért szintén érdemes fellapozni az újságot!

A széles körű terjesztés a jövő hét elején indul, addig is töltsétek le a digitális változatot!

2010. október 14., csütörtök

Állásajánlat :)




A Közhír szerkesztősége munkatársakat keres, tördelő pozícióba.



Neked való a munka, ha:
- közlekkaros hallgató vagy,
- szeretnél az újságírás egy fontos munkakörével megismerkedni,
- szívesen lennél a Közhír-csapat tagja,
- szeretnéd a mérnöki szemléletet egy érdekes területen kamatoztatni.

Elvárásaink:
- légy lelkes,
- a munkádat végezd precízen,
- keress meg minket. :)


A komoly szándékú jelentkezőket fokozatosan tanítjuk be a későbbi munkavégzésre. Előzetesen nem szükséges semmilyen tördelőprogram ismerete. A kívánt számítógépes ismereteket már elérted azzal, hogy ide eljutottál.

Ha érdekel a pozíció, akkor írj a mailto:%20kozhir@kozlekkar.hu-ra! Fényképes önéletrajzot nem várunk.

2010. október 12., kedd

Szerdai HaBár buli

Figyelem! Az Italakció mostantól csak a dresscodenak megfelelően öltözőknek jár!

Dresscode: Green - Ready, Yellow - Maybe, Red - Stop! just party.

2010. október 11., hétfő

Miért nem alkalmaznak férfi tanácsadókat a női magazinoknál?

Kedves Jani!

Remélem, tudsz rajtam segíteni! Egy nap otthon hagytam a férjemet a tévé előtt és elmentem bevásárolni. Talán 2 kilométerre járhattam a házunktól, amikor az autó motorja hirtelen leállt és nem tudtam újra beindítani. Visszamentem a férjemért, hogy segítsen, és máig sem tudom felfogni a látványt, ami fogadott! A férjem a szomszéd lányával hempergett az ágyban!

Én 32 éves vagyok, a férjem 34, a lány meg csak 19! A férjem beismerte, hogy már fél éve találkozgatnak!

Nem tudom, most mihez kezdjek, kérlek, segíts!!!

Magdi


- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Kedves Magdi!

Annak, hogy ilyen rövid távolság megtétele után leáll az autó motorja, több oka is lehet. Először is ellenőrizd, nem csúszott-e le az üzemanyagcső, illetve hogy nem dugult-e el. Ha tiszta, akkor ellenőrizd az összes elektromos kábelt is, nincs-e valamelyik megtörve, vagy elszakadva. Ha a probléma még mindig fennáll, nézd meg, nem hibásodott-e meg az üzemanyag szivattyú és kap-e a motor rendesen üzemanyagot.

Remélem, hogy tudtam segíteni!

Jani

2010. október 9., szombat

Villamosnap a Kamaraerdőben

A múlt hétvégén rendezték meg a gyermekek és közlekedésbarátok számára egyformán örömteli Villamosnapot a 41-es villamos végállomásán, a Kamaraerdei Ifjúsági Parknál. A rendezvény sok-sok embert vonzott idén is, a legkisebbektől a legidősebbekig. No de mi is történt itt a reggeli óráktól egész a későéjszakáig? Lássuk.

A rendezvényre én mint közlekedésbarát és elvetemült fotós érkeztem. Minden a reggeli órákban kezdődött. 8:15 körül jó néhányan összegyűltünk a Leányka utcai felhajtón, mondván ott nagyon jók a fények reggel és szépen fotózható az egész felvonulás. Sajnos ennek csak a nagyon jó fények része nem jött össze, ahogy egész nap egy pillanatnyi napsütés se volt. A hűvös reggeli idő ellenére azért kitartóan vártuk a villamosokat. Elsőként nyitotta a sort a "hómuki", azaz a BKV egyik hóseprő munkavillamosa. Őt egy szóló Tatra T5C5 követte. Most persze el lehet azon gondolkozni, hogyan is lehet ez? A megoldás a tolatás, így ő természetesen nem szállított utasokat. A következő fellépő a 7061-es psz. Muki volt, maga előtt tolva a 8609-8610 pőrekocsipárost. Ezt követően már utasszállítás is volt a pályán közlekedő különlegességgel. A különlegesség pedig az 1553-as TW6000-es volt. Őt ugyancsak tolatva a BKV Zrt. Unimogja követte, természetesen a síneken. A kiállított járművek sorozata ezzel be is záródott, ám még voltak menetrend szerint közlekedő villamoskülönlegességek is.


Az első felbukkanó képviselőjük a 1074-es B.K.V.T.-s jármű volt, mögötte pedig a meglepetésjármű, egy motoroshajtány. Őket a sárga színű 436-os követte felfelé, majd a 611-es következett. Egy mára nosztalgiavillamosnak számító szerelvény is jött, méghozzá a 3885-3888-as UV szerelvény.

Koli-konyha 2. rész

Elkészült a főzőshow második része! A szakács ezúttal a HaBár ura, Horváth Ákos, aki egy nagyszerű chilis babot készít.

 

Minden a Koli-konyháról ITT.

2010. október 8., péntek

Mercedes-Benz Design kiállítás


"A Mercedes-Benz új design-filozófiájába nyerhet betekintést a látogató az Iparművészeti Múzeum Design Héten nyíló kiállításán. Ritkán látható koncepcióautókat, még fejlesztés alatt álló autókat, valamint az új szupersportkocsit, az SLS AMG-t és ezek fejlesztési folyamatait ismerhetik meg a design és a technológia szerelmesei. Ezek a valódi autóipari műalkotások egyszerre sugallnak szépséget és érzékiséget, modernitást és avantgarde stílust. A technikai szempontok és az esztétikai elvárások kölcsönösen inspirálják egymást. A modern technológia szerves része a designnak, mely a márka identitását alapvetően meghatározza."
 

2010. október 6., szerda

A világ legrövidebb könyvei (1.rész)

Manapság nincs idő hosszú, 600-700 oldalas könyveket olvasni, rövidből meg kevés van, de íme néhány ötlet, hogy mégis milyen címekkel lehetne ilyen könyveket írni:
  • A Trabant istálló Forma 1-es sikerei
  • Osama Bin Laden - George Bush: Barátságunk története
  • Esztétikus kertitörpék katalógusa
  • Csajozás kukásautóval
  • Az izraeli konyha csodái: A sertés
  • Az indiai konyha csodái: A marha
  • Szavalóverseny a logopédián
  • Ádám: Éva féltékenységi rohamai
  • Michael Jackson: Élet plasztikai sebészet nélkül
  • Claudia Schiffer: Hogyan érvenyesüljünk pusztán az eszünkkel?
  • József Attila: Kiegyensúlyozott, gondtalan gyermekkorom
  • Tárgyilagos bulvárlapok
  • Bill Gates: Szegényen de büszkén

A HaBár szerda bemutatja:

Fergeteges Közhír szülinapi buli!

Mint azt a szeptemberi számban világgá kürtöltük, a Közhír betöltötte a 35. évét!

Ezt a szép évfordulót természetesen méltó módon meg kell ünnepelni. Így hát e jeles alkalomból péntek estére (október 8.) fergeteges bulit szervezünk a HaBárba!


A buli este 9-kor indul, a hangulatfelelős pedig nem más lesz, mint Milán!
A jó kedv tehát garantált, gyertek el minél többen, és ünnepeljünk együtt!