2010. augusztus 28., szombat

Korda György és Balázs Klári is fellép!

A tavalyi sikerre való tekintettel idén ismét a fellépők között köszönthetjük a magyar pókerkirályt, Korda Györgyöt, aki feleségével, Balázs Klárival vendége lesz a BME Egyetemi Napoknak! Szeptember 15-én az Unicum Bootleg Bar-ban várnak Titeket, hogy jól ismert slágereikkel újra felelevenítsék a Táncdalfesztiválok hangulatát!

Ne hagyjátok ki!


2010. augusztus 26., csütörtök

Civilfalu a BME Egyetemi Napok alatt

Idén kétnaposra bővül a Civilfalu az Egyetemi Napok alatt, így remek lehetőség nyílik számotokra, hogy bepillantást nyerjetek a Műegyetem különböző öntevékeny köreinek, szakkollégiumainak és más szervezeteinek életébe. Emellett a Vendégegyetemek is készülnek standdal, így hozzájuk is bátran fordulhattok információkért.

A Red Bull sátorban felállított Civil Pódiumon pedig különböző, napjainkban aktuális témában tartott kerekasztal-beszélgetésekbe is bekapcsolódhattok majd, ahol a cégek meghívott képviselőivel, valamint az adott témában jártas előadókkal találkozhattok.

Mindenképpen érdemes tehát szeptember 15-16-án napközben is kilátogatnotok az Infoparkba, hiszen egy helyen várnak Benneteket az egyetemi közösségi élet meghatározó szervezetei, és szakmailag is rengeteg hasznos élménnyel gazdagodhattok. A részletes programról és az előadások, beszélgetések témájáról később tájékoztatunk Titeket!

2010. augusztus 25., szerda

Gólyatáborban jártunk

Hétfőn a Közhír szerkesztőségének 3 tagja ellátogatott a Gólyatáborba, Balatonlellére népszerűsíteni az újságot és új tagokat toborozni.

A képeket itt tekinthetitek meg:

Egyetlen újság sem működhet folyamatosan magas színvonalon, ha nem képes a megújulásra, nem érik új impulzusok, nem csatlakoznak csapatához új, lelkes emberek.
Szerencsére, a Gólyatáborban találkoztunk több, az újságírás iránt érdeklődő leendő hallgatóval, de továbbra is várjuk a jelentkezőket.

Kiket keresünk?

- Cikkírókat,
- riportereket,
- poétákat,
- tördelőket,
- olvasószerkesztőket,
- bloggereket,
- olvasókat,
- designereket,
- ötletgazdákat,
- és mindenkit, aki valamilyen módon hozzá tud tenni az újság készítéséhez!

Ha szeretnél csatlakozni, ne habozz, jelentkezz Te is a kozhir@kozlekkar.hu címen!

2010. augusztus 24., kedd

Horvátország közlekes szemmel II.

A nyár folyamán megadatott a lehetőség, hogy egy hetet tölthettem el Horvátország festői tengerpartján. Ennek örömére már előre elterveztem, hogy ha valamilyen, közlekes szemmel érdekes jelenségbe botlok, azt sebtében meg is örökítem.

A biogradi yachtkikötő

Fél-tengeralattjáró Biogradban

Kompközlekedés a Plitvicei Nemzeti Parkban

Tengerhajó Sibenik kikötőjében

2010. augusztus 23., hétfő

Szenzáció: Edward Maya a BME Egyetemi Napokon!

Először lép fel Magyarországon a meglepően rövid idő alatt világhírűvé vált zenész, producer, előadó és zeneszerző Edward Maya. Stereo Love című slágerével elsöprő sikereket ért el, és 2010 nyarára a világ számos klubjának egyik leggyakrabban játszott, valamint a külföldi toplisták hétről-hétre egyre felfelé törő zenéje lett. A legismertebb videómegosztó portálon alig 1 év leforgása alatt 60 milliós nézettséget tudhat magáénak ezzel a számmal.

A 24 éves Edward Maya első sikerét 19 évesen, egy Eurovíziós Dalfesztiválra társszerzőként komponált zeneszámmal érte el, majd az ezt követő dolgos időszak gyümölcse tavalyra érett be igazán hazájában, amit aztán követett a külföldi előretörés.

Nyári turnéjának európai állomásai közé egy kanadai fellépést is beiktat, de aztán visszatér az anyakontinensre, és meg sem áll az Infoparkig, ahol szeptember 15-én a BME Egyetemi Napok forgatagának második estéjén egy igazi színpadi show-val és egyedülálló fénytechnikai megoldásokkal tarkított, több mint 120 perces egyedi élő hangszeres produkcióval várja közönségét!


2010. augusztus 22., vasárnap

Újabb fellépők a BME Egyetemi Napokon!


Napolaj... Szomorú szamuráj... Holnapután…

Ha nem is holnapután, de nem egészen egy hónap múlva már biztosan a fellépők között köszönthetjük az említett slágerek előadóit! Az UFO, az Ámokfutók és a Kozmix is koncertet ad a BME Egyetemi Napokon, méghozzá az Unicum Bootleg Bar-ban!

Készüljetek, szeptember 14-16., Infopark... A visszaszámlálás elkezdődött!

2010. augusztus 21., szombat

Az amerikai Forma-1

A minap egy, a Közhír levlistán való közösségi ötletelés során az egyik témát érintve előkerült a CART neve és sokan azt sem tudták, hogy a többiek miről beszélnek.

Nekik ajánlanám az alábbi videót! S hogy miben is különbözött a CART (Champ Car) az európai Forma-1-től? A versenyzés körülményeiben: nem voltak csili-vili pályák, hiperszupermodern szélcsatornák, százmilliós összegek... Minden csapatnak pármilliós költségvetés, vásárolható kasztnik és motorok, utcai, repülőteres pályák, öldöklő küzdelem és rengeteg néző...

És olyan győztesek, mint: Emerson Fittipaldi, Nigel Mansell, Jacques Villeneuve, Juan Pablo Montoya, Sébastien Bourdais...



Az alábbi videó pedig csak Szandrának :)

2010. augusztus 20., péntek

Horvátország közlekes szemmel I.

A nyár folyamán megadatott a lehetőség, hogy egy hetet tölthettem el Horvátország festői tengerpartján. Ennek örömére már előre elterveztem, hogy ha valamilyen, közlekes szemmel érdekes jelenségbe botlok, azt sebtében meg is örökítem.

Közben derült ki, hogy a lehetőségek jelentősen korlátozódni fognak, ugyanis repülőtér nem akadt a közelben, vasúti összeköttetés a tengerparti részen (értsd: Rijekától délre) minimális. Emiatt a tömegközlekedés javarészt kimaradt, de azért érdekes megnézni a buszokat: jól működő buszhálózat létezik, rengeteg járatot láttam Split-Zágráb és Rijeka-Dubrovnik felirattal, mégis elgondolkodtató... A nagyobb városokban van pályaudvar, de emellett más településeken csak egy buszmegálló, mellette egy azt jelző tábla és sehol semmi menetrend... Bár, ez is érthető: aki menni akar, tudja, mikor mehet, fiatalon meg úgyis mindenki stoppol (nem vicc, tömegével álltak az út szélén táblával alulöltözött tinik!).

Az autópályák nagyon jó minőségűek, az egyetlen gondot a fizetőkapuk okozzák: addig rendben van, hogy pályára fel kell regisztrációs jegy, lefelé meg fizetni kell... Azonban Zágráb környékén nem fizetős az autópálya, így elég idegesítő volt oda-vissza majd egy órát állni a dugóban, mert ugye amikor odaérsz, ki kell fizetni az előző távot, majd pár kilométer múlva újra regisztrációs jegyet váltani egy másik sorban...

Egy Mini Cooper Biograd yachtkikötőjében (magyar rendszámmal)

Motoron, illetve annak oldalán szép az élet! (Vir)

Unimog (Plitvicei Nemzeti Park)

Magunk mögött hagyjuk a tengert

Alagút (majd' 6 kilométeren át!)

Autópálya fizetőkapu

Irie Maffia a BME Egyetemi Napokon!

Aki járt már Irie Maffia koncerten, annak talán nem kell bemutatni azt a hangulatot, amit a zenekar 2005-ös fennállása óta lépten-nyomon elővarázsol, legyen szó fesztiválról vagy kisebb klubkoncertről.

Így méltán nevezik a reggae, hiphop, funk és rock stílusokat ötvöző csapatot napjaink egyik legjobb magyar koncertzenekarának!

Szeptember 16., Infopark! Rock it on…!


2010. augusztus 19., csütörtök

BME Egyetemi Napok honlap

Végre elindult a BME Egyetemi Napok honlapja!

A weboldalon rengeteg információt tudhattok meg a programokról, jegyárakról, jelentkezésekről, sportnapról, civil faluról. Figyeljétek, mert folyamatosan bővül a lista!

A fórumba várják a szervezők az előző évek élménybeszámolóit is!

2010. augusztus 17., kedd

BME Egyetemi Napok jegyárai

Az idei BME Egyetemi Napok nem csak nagyszerű programokkal és előadókkal, de az előző évhez képest még kedvezőbb jegyárakkal vár minden kedves érdeklődőt!

BME-s diákok elővételben 3490 Ft-ért juthatnak bérlethez. Ebben az évben, ezzel is kifejezve, hogy a rendezvény nyit más felsőoktatási intézmények felé, az érvényes diákigazolvánnyal érkező hallgatóknak is mindössze 1490 Ft lesz a napijegy!

További jegyárak:

BME bérlet elővételben: 3490 Ft

Vendég bérlet elővételben: 4490 Ft

Diákbérlet helyszínen: 3990 Ft

Vendég bérlet helyszínen: 5490 Ft

Diák napijegy (kedd): 1490 Ft

Vendég napi (kedd): 2490 Ft

Diák napijegy (szerda): 1490 Ft

Vendég napi (szerda): 2490 Ft

Diák napijegy (csütörtök): 1490 Ft

Vendég napi (csütörtök): 2490 Ft


HaBár-nyitóbuli

További információk: hamarosan...

2010. augusztus 14., szombat

A legkülönösebb buszmegállók III.

Mindennapjaink részei a buszmegállók. Noha egy megfelelő KRESZ tábla kihelyezése már kimeríti az előbbi fogalmat, általában társul ehhez valamiféle építmény, ami az időjárás elleni védelemre hivatott (optimális esetben néha sikerül is ellátni ezt a feladatot). Ezek többnyire szögletes, fém és üveg, műanyag kombinációjából kialakított, unalmas funkcionális szerkezetek. A következő képek viszont azt bizonyítják, hogy néhány helyen a világon továbbgondolták a dolgot...


Gömbölyű dinnye a négyszögletes dinnye hazájából (Japán)

Van epresben is

Stílusos megálló selejtes iskolabuszokból (Athens, USA)

A végére egy kis öko-téma: "zöld" megálló Sheffieldből

2010. augusztus 12., csütörtök

EN a last.fm-en!

Az idei BME Egyetemi Napok már a last.fm-en is megtalálható, ahol több információt is megtudhattok a rendezvény fellépőiről!

2010. augusztus 10., kedd

Tankcsapda az idei Egyetemi Napokon

Szeptember 14-én, kedden a Tankcsapda ad koncertet az Egyetemi Napokon!

Jelöljétek be előre a naptáratokban, kihagyhatatlan!

2010. augusztus 9., hétfő

A legkülönösebb buszmegállók II.

Mindennapjaink részei a buszmegállók. Noha egy megfelelő KRESZ tábla kihelyezése már kimeríti az előbbi fogalmat, általában társul ehhez valamiféle építmény, ami az időjárás elleni védelemre hivatott (optimális esetben néha sikerül is ellátni ezt a feladatot). Ezek többnyire szögletes, fém és üveg, műanyag kombinációjából kialakított, unalmas funkcionális szerkezetek. A következő képek viszont azt bizonyítják, hogy néhány helyen a világon továbbgondolták a dolgot...

Luxus a köbön: légkondicionált megálló Dubaiban

Noha inkább tűnik szobornak, ez bizony buszmegálló (Spanyolország)

...és a minimal: Yosemite Nemzeti Park, USA

Folytatás következik...

2010. augusztus 7., szombat

Szandi is érkezik

Tinédzser l´amour, Szerelmes szívek, Dúdold a szív dallamát és még sorolhatnánk a 90-es évek tinisztárjának megaslágereit. De nem sorolni kell, hanem meghallgatni, és bulizni rá, mert Szandi is fel fog lépni a BME Egyetemi Napokon!

2010. augusztus 6., péntek

A legkülönösebb buszmegállók

Mindennapjaink részei a buszmegállók. Noha egy megfelelő KRESZ tábla kihelyezése már kimeríti az előbbi fogalmat, általában társul ehhez valamiféle építmény, ami az időjárás elleni védelemre hivatott (optimális esetben néha sikerül is ellátni ezt a feladatot). Ezek többnyire szögletes, fém és üveg, műanyag kombinációjából kialakított, unalmas funkcionális szerkezetek. A következő képek viszont azt bizonyítják, hogy néhány helyen a világon továbbgondolták a dolgot...

Futurisztikus buszmegálló Curitibában (Brazília)

Focikapu-buszmegálló: hol máshol, mint szintén Brazíliában

Ha már sport, akkor az extrém irányába kanyarodva: deszkás buszmegálló

Az unalmas várakozás helyett gyermeki lelkületűeknek: hintás buszmegálló (London)

Folytatás következik...

2010. augusztus 4., szerda

Diákrektor választás


A BME Diáknapok Szervező Bizottsága július végi ülésén döntött a Diáknapok diákrektorának választási rendjéről.

Diákrektort a résztvevő csapatok bármelyike jelölhet egészen augusztus 29. éjfélig. Ezután a sikeres pályázatot leadott jelöltekre a rendezvény facebook-oldalán lehet majd szavazni szeptember 14-én 17 óráig. A diákrektor-választás eredményét az esti koncert előtt hozzák majd nyilvánosságra. A diákrektori címhez számos, a Diáknapokhoz kötődő jog és kötelezettség tartozik, melyekről itt olvashattok.

Kollégiumi felvételi eredmény

A Közlekedésmérnöki kar Hallgatói Önkormányzata kihirdette a 2010/11-es tanév őszi félévében a Baross Gábor Kollégiumba felvételt nyer hallgatók névsorát, a felvettek Neptun-kód szerinti sorrendben, valamint további információk az esetleges fellebbezésről itt tekinthetők meg.


Fontos, hogy fellebbezés csak 2010. augusztus 8-a éjfélig adható le Sztrinkó Péter kollégiumi felelősnél, és felszólalni csak eljárási hiba esetén lehet, nem pedig az eredmény ellen tiltakozva.

2010. augusztus 3., kedd

Egyetemi Napok előfeladatok


A BME Egyetemi Napok már nincs is olyan messze, amit az is bizonyít, hogy kiírásra kerültek a talán a legjobban várt versengés, a Karok Közti Vetélkedő előfeladatai, amit a rendezvény blog oldalán találhattok meg.

Pontokat az Egyetemi Napok előtti hét péntekig (szeptember 10.) lehet majd szerezni az előfeladatokkal. Ez azt jelenti, hogy a feladatokat a megjelölt határidőig (péntek 12:00) kell befejezni, majd a megfelelő részeket le kell adni a KKV főszervezőjének.

Kérdés, óhaj-sóhaj esetén keressétek Horváth Vivient (Tel.:20/279-3790) a 2010-es KKV főszervezőjét, illetve írjatok az Egyetemi Napok Facebook felületére!

2010. augusztus 2., hétfő

Mindent az utasért

Ezeken a hasábokon már többször is írtam buszos sztorikról, most is egy ilyet osztanék meg Veletek.

Történt ugyanis, hogy a nyaralásból busszal jöttünk haza. Faluban szálltunk fel, késett is néhány percet, meg is állt minden bokornál, de ezért nem tehető felelőssé a buszvezető. Veszprémben át kellett szállnunk, melynek kivitelezésére egy teljes óra állt volna rendelkezésünkre és úgyis meg szerettem volna látogatni kórházban fekvő beteg nagymamámat. A járat végül kicsivel több mint félórás késést szedett össze, ezért kapóra jött, hogy éppen van megállója a kórház előtt. Tehát a városba érve fel is pakoltuk magunkra a sok táskát, jeleztünk is időben, de a sofőr a visszapillantó tükrön keresztül már rázta a fejét, hogy ő bizony itt akkor sem fog megállni. Csak az onnan 15 percnyi sétára lévő pályaudvaron. Nincs jogom reklamálni, a menetrend szerint nem kellett neki (bár, teszem hozzá, hogy az ott elhaladó buszok 95 százaléka mégis megáll, ha szerepel a menetrendben, ha nem), de mennyibe került volna neki…

Semmi gond, visszarohantunk a pályaudvarról a kórházba, ahol alig 10 percet tudtunk emiatt tartózkodni. Ezt is úgy, hogy utána nem mentünk vissza a pályaudvarra, hiszen a buszunknak a kórház túloldalán is van megállója. Le is ültünk ide pár perccel az indulás előtt, mire feltűnt, hogy egy szép nagy papírral le van ragasztva a menetrend. Erre pedig az volt írva, hogy a megállót 10 méterrel áthelyezték, viszont ez alatt van egy nyíl felfelé. Hát, a háztetőre nem láttam fel, gondoltam, hátha előre kell megnézni. Mivel Veszprémben ez a rész nagyon fel van túrva, ezért egyenesen nem is lehet haladni, de balra van egy mellékutca és a távolsági buszok amúgy is arrafelé haladnak. Elég sokáig kellett menni a megállóig, ezért visszafelé lemértem, pontosan 130 lépés volt. Gyors osztással ki is jön, hogy ebben az esetben minden lépésre 7,7 cm jut. Viszont az én lábam 44-es, ami 25 cm, tehát elég nehezen érthető a 10 méter, nyugodtan kiírhatták volna a 100-at is.

Na és itt jön az első igazi csattanó. Amikor elindultunk az új megálló felé, megállt a réginél egy távolsági busz, majd továbbhajtott. Az újnál viszont csak egy villanyoszlopra fel van szerelve a menetrend, amúgy meg a 40 fokos hőség egész nap, ha pedig be akarunk állni az árnyékba, a kanyar miatt az érkező busz sofőrje nem fog látni és lassítás nélkül továbbhajt. Ragyogó és utasbarát megoldás, főleg hogy ezek szerint a sofőrök sem tudják, hogy máshol van már a megálló… Értem én, hogy most már csak kanyarodni lehet az utcában, ezért kellett áthelyezni a megállót, de megint csak az utasokra nem gondoltak.

És hogy legyen egy slusszpoén is a végére: amíg vártuk az új megállóban a buszunkat, megérkezett kedvenc délelőtti sofőrünk, mert az előző járatot egy másik útvonalon vitte vissza. Viszont lassítás nélkül továbbhajtott. Pedig a menetrend szerint itt most meg kellett volna állnia…

2010. augusztus 1., vasárnap

Idén is lesz Gólyatábor!

A fenti cím, gondolom, nem túl nagy meglepetés, hírértéke pedig konvergál a zérushoz, mivel a felsőbbévesek, ha nem szervezők, vagy előadók, akkor elég kis eséllyel lesznek ott az egyetemi élet első nagy eseményén.

Viszont mi hiszünk abban, hogy a gólyák, már az egyetemre kerülésük előtt serényen olvasgatják a Közhír blogot, azért az ő kedvükért néhány információ a gólyatáborról.

Persze, ezeket ők is tudják már, de azért nem árt megjegyezni.

Az időpont: 2010. augusztus 22-25.

A helyszín: BME Ifjúsági Tábor, Balatonlelle

Érkezés helye: Balatonlelle vasútállomás

Jelentkezés: előzetesen!

Költség: 20000 forint

További információk itt, illetve a két főszervezőnél: BenY-nél (Lázár Benedek), vagy Galambnál (Tompos Balázs)

Ezúton kívánunk élményekben gazdag Gólyatábort minden kedves új elsősnek!

A foci öröme

Lehet, hogy egyesek szerint túl sok már a fociból a blogon, de úgy érzem, hogy aki még nem látta, annak kihagyhatatlan a következő videó. Az eddigi legőrültebb gólöröm...