Miért Állunk Vazze?

Mindig azt az elvet vallottam, hogy megyén belüli (kis távolságú) közlekedésre való a helyközi autóbusz, ha pedig valamerre messzebbre szeretnék utazni, akkor a vasút az első. Tudom, Magyarországon ezt nem mindig könnyű megvalósítani, de szerencsére jó néhány alkalommal sikerült. Mellesleg szívesebben zötykölődöm a vonaton, ahol nagyobb a hely, nem kell várni a pihenőhelyre bizonyos szükségletekkel, és aludni is jobban tudok.

Szerintem javarészt minden jól működik, HA... nincs baj. Mert tegnap már nem először mutatkozott meg számomra, hogy amikor valami szokatlan esemény következik be a vasútvonalon, akkor mennyire eluralkodik a fejetlenség.

Nyilván mindenki hallott róla, hogy sok helyen a sínek nem járhatók az árvíz miatt. Mivel Pécsről a budapesti IC-vel Dombóvár felé megyek, direkt megnéztem a MÁV honlapján, hogy nem korlátozott-e az a szakasz, amin mi fogunk haladni, mert mikor jöttem hazafelé láttam, hogy még nem csökkentek a belvizek, pedig akkor éppen nem is esett. Nem volt kiírva semmi, bár talán az én hibám, hogy nem hívtam fel a 06-40-valamennyit.



Dombóvárra szerencsésen megérkeztünk, talán 10 perc késéssel. Ott a felszállás után bemondták, hogy az időjárás miatt határozatlan ideig állni fogunk, és majd "kerülőúton" megyünk (igaz, hogy van arrafelé más út is, de azért megnéztem volna azt a kerülőutat, amin az IC elsunnyog). Aztán jött a hír, hogy inkább buszok lesznek, de nem tudni mikor.

Semmit nem tudok rosszabbul viselni, mint a kilátástalan várakozást. Szívesen állok sorba, még a postán is, mert látom, hogy halad, de azt amikor egy helyben kell üldögélni, és kilátástalanul várni valamire amit nem is tudunk pontosan, hogy mi... ha jól emlékszem hallottam is egy tanulmányról ami kimutatja, hogy mindenki ezt bírja a legkevésbé.

Első pánikomban (2 óra várakozás után) felhívtam a szüleimet, hogy mi a helyzet, és le is szálltam, azzal, hogy visszaváltom a jegyem, mert vagy visszavonatozom Pécsre, vagy megkérem őket, hogy jöjjenek értem. A pénztárnál álltam, mikor bemondták, hogy megjöttek a buszok. Három buszt küldtek a teli vonatra, úgy, hogy közben beért minket a következő IC is, vagyis lett volna igény többre. Aztán nagy nehezen (miközben a tömött buszon egymás lábára taposva vártunk még vagy fél órát) érkezett egy negyedik is. Elmondták, hogy melyik állomásig megyünk, de, hogy az utazás odáig mennyi ideig tart arról szó sem esett.

A busz után felszálltunk a vonatra, amiről kiderült, hogy személy, tehát minden "bokornál" meg fog állni. Ezt a feladatot sikeresen teljesítette. 15:30-kor (már eleve késéssel) indult a vonat Pécsről, a koliba pedig 22 óra körül jutottam el (tehát Kelenföldre nagyjából 6 óra alatt sikerült elérnem).

Hogy mi az ami zavar? Nem az, hogy nem lehet visszaváltani a 400Ft-os pótjegyet, mert "az árvíz nem a MÁV hibája". Nem az, hogy amikor kiszálltunk a buszból a - káromkodó és végig üvöltöző - sofőr nem tudta kinyitni a csomagtartót, és a várakozás alatt bőrig áztam. Nem az, hogy ha mindezt egy közlekes végzi akkor talán számítottak volna rá, hogy feláznak a sínek, és várni sem kell a vonatpótlókra, mert rögtön reggel odarendelik őket. Nem a busz rettenetes zsúfoltsága, és mégcsak nem is a 3,5 órát meghaladó késés. Az, hogy mi miért nem tudtunk semmit?

Miért nincs a MÁV-nál információáramlás? Valaki tudta az állomáson, hogy miért nem mehetünk tovább... persze tudni lehetett, hogy a víz miatt, de ezt miért nekünk kellett kisakkozni? Volt egy ember aki odarendelte a buszokat... fájdalmas művelet továbbítani, hogy MOST megrendeltük a buszokat, és kb. 2 óra múlva érnek ide? Miért nem mondták el, hogy még a Budapestre tartó vonaton sem dőlhetünk nyugodtan hátra, mert az IC-ből személlyé alakuló vonat miatt még többet késünk? És miért nem volt reggel legalább egy figyelmeztetés a honlapon, hogy "juj, már veszélyesedik a Dombóvár-Sárbogárd szakasz, vigyázzanak arrafelé". Mert azt sem hiszem el, hogy a hajnalban, délelőtt arra tartók nem vették ezt észre.

Biztos vagyok benne, hogy aki ma utazik valamelyik pécsi IC-vel (leszámítva a vonatpótlóra való átszállást) különösebb gond és ilyen nagy késés nélkül vészeli át az utat. Mégis egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy egy ilyen előre számolható problémát miért nem lehetett tegnap is normálisan megoldani?



A végére azért hagytam egy kis pozitívumot is: az utasokat. Mert bár én kicsit feszült voltam a legtöbben türelmesen, de legalábbis viccelődve, beszélgetve vártak a sorsukra. Valahol reménykedem benne, hogy a régebbi "sorban-előretolakodós, türelmetlenkedő" énünket egyszer ez a másik váltja fel. Mert ha a MÁV nem is, de az utasai legalább tudtak viselkedni krízishelyzetben.