2009. szeptember 29., kedd

Tám(asz)pont Iroda 2. rész

Oly sok iroda, hivatal, képviselet létezik azért, hogy könnyebbé tegye egyetemi életünket, segítsen akár lelki gondokkal küzdünk, akár külföldi ösztöndíjat szeretnénk elnyerni. A legtöbbször megéri kapcsolatba lépni velük, hiszen tényleg sokat segíthetnek, én most mégis egy másik oldalt szeretnék megmutatni. A történet folytatódik...


Illetve, hogy pontos legyek, a történet végéhez ért, illetve már a kezdete előtt be is fejeződött, ahogy az előző részben lehetett olvasni, de egy csattanó azért még maradt a végére. A lényeg ugye az, hogy Hallgató Huba egyetlen ponttal maradt le a hőn áhított Köztársasági ösztöndíjról. Végre valahára, másfél hónapos utánajárás után, sikerült kierőszakolnia, hogy megosszák vele a fellebbezés eredményét. Illetve már előre lehetett tudni az eredménytelenségét, csak ezt ugye elfelejtették hősünkkel is közölni.
Szóval megérkezett a levél, melyben részletesen taglalják, hogy mire mennyi pontot,kapott, majd láss csodát, a végösszeg éppen a bűvös 12 pont! Csak ugye itt lép életbe az apróbetűs szabály... Ennek pedig az a lényege, hogy az első két kategóriára (I. tanulmányok, II. szakmai tevékenység) kapott pontoknak maximum 10%-a kapható a harmadik kategóriára (III. sport és közéleti tevékenység). Mindez magyarra fordítva azt jelenti, hogy az első kettőből kapott 10 ponthoz nem adják hozzá a harmadikból származó 2 pontot, hanem egyet elvesznek, mert a tíz száralékos határ miatt csak ennyi adható.
Tehát, hiába a kiemelkedő, két félév alatt elért 65 kredit, a 4-es és 4,8-as tanulmányi átlag (I. kategória), a szakmai egyesületben való sok munka (II. kategória), de főleg az egyik kari és egy másik egyetemi öntevékeny körben betöltött vezető pozíció és elvégzett rengeteg feladat, a 10%-os szabály miatt nem kaphatja meg az őt megillető pontokat és így egyetlen ponttal lemarad a majdnem 350 ezer forintról... És akkor még meg sem említettük a két ponttal elbukott szociális támogatást...
Nem marad más hátra, mint bízni a recesszió mielőbbi enyhülésében és abban, hogy talán maradt még száraz kifli a szekrényben a konzervmájkrém mellé...

Nincsenek megjegyzések: