2010. március 31., szerda

Red Bull Thermal Dual

Február 27-én került megrendezésre a Red Bull Thermal Dual verseny a budapesti Széchenyi fürdőben. A meghökkentő helyszín egy meghökkentő eseménynek adott helyet egy mégoly meghökkentő időpontban.

Hogy mi is az a Thermal Dual? Nos, amikor odamentem a fürdőbe még én magam sem tudtam pontosan. Természesen utánaolvastam, hogy mi is várható. Azt írta a kedvcsináló, hogy wake-board verseny lesz a fürdő három nyitott medencéjében. Azért némiképp én is műszaki beálítottságú vagyok, és sehogy sem tudtam elképzelni, hogy hogy kerülnek a wake-boardosok a máskor sakkozó bácsikkal teli medencékbe. Illetve, hogy hogy kerülnek bele az még oké, de hogy mi mozgatja őket, na az már nem volt teljesen tiszta.

Az este folyamán aztán minden világossá vált. A fürdő hosszanti tengelyében elhelyezkedő torony tetején volt elhelyezve két motor, melyek egy-egy kötéldobhoz voltak csatlakoztatva, és ez a forgó kötéldob húzta a versenyzőket végig a három medencén. A medencéket ugratók kötötték össze.

Kb 11 óra (pontosabban 23 óra) magasságában aztán végül megkezdődött a verseny. 12 versenyző állt rajthoz, köztük 9 magyar induló, akik között egy hölgy is rajthoz állt. Az idulók között volt a későbbi győztes, a háromszoros világbajnok, Bernard Hinterberger.

Az este nagyon jó hangulatban telt, jó zene szólt, érdekes mutatványokat láthattunk a versenyzőktől. Sőt, volt RedBull is (ki gondolta volna) megszámlálhatatlan mennyiségben. Az igazán merészek és bevállalósak még fürödhettek is a 38 fokos medencében. A bevállalósság nem is annyira a vízben üldögéléshez kellett, hanem ahhoz, hogy a medencéig elmásszunk, majd utána vizesen kimásszunk belőle. Hát mondani se kell, hogy a közel ezer néző jókat szórakozott a didergő lányokon és fiúkon. Főleg mivel a hideg megtette jótékony hatását...

Mindenesetre nagy élmény volt, és aki teheti, látogasson el az alábbi honlapra, ahol profi videókat talál a RedBull Thermal Dualról, és a RedBull további eseményeiről is.

Nincsenek megjegyzések: