2010. március 21., vasárnap

Az utolsó hangos dal

A hét folyamán jelentős változások történtek a Közhír vezetésében.

Az eddigi főszerkesztő, Pölczman Balázs, aki 2006 májusától látta el feladatait, lemondott és átadta a kormányt a fiataloknak. A szerkesztőség Koncz Petrát szavazta meg az új főszerkesztőnek, valamint Ménkű Juditot a helyettesének, köszöntsétek őket bizalommal!

Négy éven és 34 lapszámon keresztül szerkesztettem az újságot és koordináltam a szerkesztőség munkáját, úgy érzem, tevékenységünk sikerességét rendkívül jól példázza a múlt hét folyamán elnyert Pro Sperare 2009 díj!

Kérem, hogy legyetek büszkék kari újságotokra, amely a Műegyetem történetében először érdemelte ki a díjat, legyetek büszkék és tiszteljétek a Közhír tagjait, akik az egyetem mellett és sokszor helyett dolgoznak rengeteget, hogy minden hónapban a kezetekben tartsátok kedvenc kari lapunkat.

Amit viszont hiányolok, hogy bármennyire is szeretettel várjuk és sohasem utasítottunk még el senkit, rendkívül kevés visszajelzés érkezik a munkánkról magáról a karról. Pedig higgyétek el, örömmel indítanánk Olvasói levél-rovatot, örülnénk minden bátorító vállveregetésnek és megjegyzésnek a blogon, és szintén örömmel hívnánk meg és látnánk vendégül minden érdeklődőt a szerkesztőség üléseinken!

Szeressétek úgy az újságot, ahogy én tettem hosszú egyetemi pályafutásom alatt!

Vivát Közhír, vivát Közlekkar!

Búcsúzik az eddigi főszerkesztő,
Pölczman Balázs

2 megjegyzés:

GrafUr írta...

Az újságot azért szeretjük, mert olyan, amilyen! Az újság pedig azért ilyen, mert egy ilyen főszerkesztője volt 4 éven keresztül! Ehhez kétség nem fér.
Sajnos egy kari újság ilyen, a szerkesztőség folyamatosan változik, és kénytelenek voltunk elfogadni, hogy így van ez a főszerkesztőkkel is. Amikor mondtad, hogy keresed az utódodat, mindenkiben tudatosítottad, hogy eljön az a pillanat, amikor vége lesz ennek a 4 évnek.

Csak remélni tudom, hogy a következő 4 év is hasonlóan sikeres lesz újságunk, AZ ORSZÁG LEGJOBB KARI ÚJSÁGJA életében, és azt is csak remélni tudom, hogy a következő 1-2 évben is még ott lesz a Közhír talán minden eddigi legjobb főszerkesztője a háttérben. Nagyon remélem, hogy nem hagyja elfeledni azt a rengeteg munkát, amit letett az asztalra, és bízom benne, hogy a háttérből még az új főszerkesztő munkája mellett is meglovagolja azt a díjat, amit elért a csapatával! :)
Hajrá Közhír!
Vivát Főszerk, Vivát Balázs!

balasnyikov írta...

Köszönöm, GrafUr!:) Én nem hiszem, hanem tudom, hogy innen csak felfelé vezet az út... Közösen letettük az alapokat, megszereztük a dobbantót, most lehet nagy dolgokat elérni, és ne is elégedjünk meg ez eddigiekkel... Az még csak az út eleje...

És egy rövid önkéntes száműzetés után, remélem, visszatérhetek a Közhír szerkesztőségébe!;)