2011. január 17., hétfő

Veled lehet tele a sajtó!

A svéd soros EU-elnökség 2009 második félévében programot indított "Young Reporters" címmel. A program során középiskolás diákok tudósítottak a Svédországban zajló informális miniszteri és egyéb EU-s találkozókról, ugyanolyan körülmények között dolgozva, mint a hivatásos újságírók.


A sikeres svéd program tapasztalataira építve - az Európai Bizottság, a Külügyminisztérium és az Európai Parlament kezdeményezésére és finanszírozásában - a magyar EU elnökség idejére Fiatal Európa Szerkesztőség néven hirdetnek pályázatot egyetemi és főiskolai hallgatók részére.

Ennek kiírását olvashatjátok az alábbiakban. A kezdeményezés célja, hogy a fiatalok figyelmét ráirányítsák a magyar soros EU elnökségre, és az időszakhoz kapcsolódó legfontosabb eseményekre.

Keressük a Fiatal Európa Szerkesztőség tagjait!

Mindig mindenről van véleményed? Érdekelnek a hazai és nemzetközi politikai, közéleti fejlemények? Szeretnéd kipróbálni magad újságíróként?

Ha a kérdésekre igennel válaszoltál, akkor bizonyára tudod, hogy 2011. első félévében Magyarország az Európai Unió Tanácsának soros elnöke. Ha kreatív és elhivatott egyetemi vagy főiskolai hallgató vagy, akkor most minden lehetőséged megvan arra, hogy fél éven keresztül professzionális körülmények között tudósíts a soros elnökséghez kapcsolódó legfontosabb eseményekről. Ha Te leszel a legjobb 20 jelentkező egyike, a hivatásos és tapasztalt újságírókhoz hasonlóan részt vehetsz a soros magyar EU-elnökséghez kapcsolódó, a sajtó számára nyitott programokon. Az eseményekről készült cikkeid, interjúid, beszámolóid publikálásra kerülnek az országos és regionális nyomtatott, valamint az on-line sajtóban.

Az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a Külügyminisztérium pályázatának célja, hogy a fiatalok megismerjék az Európai Unió napi működését, és éljenek azokkal a formális és informális oktatási, nyelvtanulási és tapasztalatszerzési lehetőségekkel, amelyeket az Unió e programon keresztül biztosít számukra.

Ha kedvet kaptál a fél évig tartó izgalmas kalandhoz, amelyben egyúttal komoly szakmai tapasztalatot is szerezhetsz, ha szeretnél Te lenni a 20 diák egyike, aki a soros magyar elnökség eseményeiről tudósíthat, akkor jelentkezz!

A pályázat beadási határideje: 2011. január 31.

A feltételek:
- aktív hallgatói jogviszony
- 18-24 év közötti életkor
- a magyar nyelv anyanyelvi és legalább egy idegen (európai uniós) nyelv aktív, minimum középfokú ismerete

FONTOS!
A pályázatnál előnyt jelent, ha több nyelvet beszélsz, már van újságírói tapasztalatod, tanári, tanszékvezetői ajánlásod, vagy referenciád egy olyan médiumtól, ahol korábban dolgoztál. Ha még nincs újságírói tapasztalatod, az sem jelent problémát: a kiválasztott jelentkezők február folyamán egy speciális e-learning képzésen, valamint egy felkészítő tréningen is részt vesznek majd, ahol EU-s és újságírói ismereteket sajátíthatnak el. A tudósítói munka során felmerülő költségeket is megtérítjük.

A jelentkezéshez az alábbi dokumentumokat kérjük mellékelni:
- hivatalos hallgatói jogviszony igazolás
- fényképes szakmai önéletrajz
- nyelvvizsga-bizonyítvány másolata vagy a nyelvtudást igazoló egyéb dokumentum (pl. külföldi tanulmányok igazolása, kéttannyelvű bizonyítvány)
- motivációs levél (amelyben leírod, hogy miért vagy alkalmas a feladatra)
- próbamunka (az Európai Unióval kapcsolatos, aktuális témában elkészített írásos anyag, szabadon választott műfajban, 2300-2500 karakterben)
- lehetőség szerint: tanszékvezetői, tanári ajánlás, referencia egy médiumtól, további nyelvtudás igazolása

A jelentkezéseket a veledvanteleasajto@shortcut.hu
e-mail címre várjuk.
Postacím: Shortcut Communications Kft.
1035 Budapest, Miklós tér 1.

A részletes pályázati felhívás 2011. január 18-tól a http://www.eu2011.hu/veledvanteleasajto honlapon érhető el.

További kérdés és információ: 06-20-473-6963

Nincsenek megjegyzések: