2011. január 8., szombat

Megújuló járműpark Szombathelyen

Alapos vérfrissítésen esik át a vasi megyeszékhely helyi buszközlekedésének járműparkja. A Vasi Volán Zrt. 2008-ban kötött szolgáltatási szerződést Szombathely önkormányzatával a közösségi autóbusz-közlekedés ellátásáról. Ez a megállapodás tartalmazza azt a vállalást is, miszerint 2009-2011 között évi 7-7 új busz kerül beszerzésre. Az új típus kiválasztásánál a cég a Credo BN12 típusú városi szóló autóbusz mellett tette le a voksát. Az első hét jármű már dolgozik Vasban, a második ütemben érkező hetesfogat ünnepélyes átadására tegnap került sor az Éhen Gyula téri helyi buszpályaudvaron. A rövid ünnepségen jelen volt a Vasi Volán vezérigazgatója, a buszok gyártója, a Kravtex Kft. ügyvezető igazgatója és Szombathely polgármestere is. 


Az újoncok fő feladata a város közlekedésében az elöregedett Ikarus csuklósok felváltása. A polgármester beszédében hangsúlyozta azt is, hogy az eddig beszerzett 14 busszal a 32 darabos flotta csaknem felét sikerült megújítani.
Az új Credo buszok 12 méteresek, alacsony belépési szintűek, az utascsere három ajtón történik. A padlószint az első és második ajtónál 350 mm, a harmadik ajtónál 800 mm. Az Euro 4-es Iveco Tector motorral szerelt járművek 106 utas szállítására alkalmasak, ebből az ülőhelyek száma 34.

Nincsenek megjegyzések: