2010. december 18., szombat

Az ősz címlapja

Az elmúlt másfél hétben szavazhattatok arról, hogy szerintetek melyik Közhír címlap lett a legjobb idén ősszel. Pár perce lezárult a szavazás, így hát feltárom most az eredményeket. Annyit előrebocsátanék, hogy szép számmal vettetek részt a felmérésben, amit természetesen minden válaszadónak köszönünk!


Meg kell hogy mondjam, egy szűkebb élboly hamar elszakadt a mezőny többi tagjától, behozhatatlan előnyre szert téve már az elején. De lássuk csak sorjában. A végső elszámolásnál 5. helyen végzett az októberi, azaz a koli-konyhás címlap. Ez minden bizonnyal az erős mezőnynek tudható be, végülis a szavazatok 4 %-át kapta. 4. helyen a szeptemberi, vagyis a Közhír szülinapos címlap következik. A szavazók 5 %-a voksolt erre. 6 %-kal már a dobogóra fért a Gólyaszám címlapja. Megemlítendő, hogy ebben a félévben ez volt az egyetlen rajzolt címlap, így hát megérdemel pár szót: Egyszerű, letisztult vonalak jellemzik, a központi elem természetesen a főszereplő, a gólya. A háttér meleg, sárgás színe és a Balaton kékje a vitorlással kellemes nyári hangulatot áraszt. Ugyanakkor az olyan lényeges motívumok sem maradhatnak el róla, mint a Közlek-kerék, illetve a sör. :-D
Visszatérve a sorrendhez, az első kettő elég sokáig fej-fej mellett haladt, de aztán talán a karácsonyi hangulat erősödésének is köszönhetően, végül a decemberi, fényvillamosos címlap kerekedett felül, a szavazatok több mint felét bezsebelve, az ezüstéremre kárhoztatva a talán legkreatívabbnak mondható, Vizi Józsi idézetet felvonultató novemberi címlapot.
 Tehát az eredmények mégegyszer:
  1. December 51 %
  2. November 34 %
  3. Gólyaszám 6 %
  4. Szeptember 5 %
  5. Október 4 %

    Nincsenek megjegyzések: