BÚÉK!

"Az optimista azért marad fenn éjfélig, hogy lássa az újév beköszöntét. A pesszimista azért marad fenn, hogy megbizonyosodjon az óév elmúlásáról." (Bill Vaughn)

A Közhír szerkesztősége ezúton kíván boldog és sikerekben gazdag új évet a Közlekedésmérnöki kar minden kedves oktatójának és hallgatójának!

Nem mi mondtuk...

Mivel a Közhír csak havonta egyszer jelenik meg, előadásra viszont annál többször járunk (kellene járni), ezért a továbbiakban rendszeresen kedveskedünk Nektek az órákon elhangzott szállóigékkel. Lehet, hogy néhányuk már ismerős lesz a régi közlekesek számára, de hát az újszülötteknek és a gólyáknak minden vicc új lehet.

„Ha egy helyről vettétek, az plagizálás, ha 10-ről, az kutatás, ha 100-ról, az akadémikus.”
(Közlekedésgazdaságtan)
„Nem éppen ajánlatos, hogy a Queen együttes rocktörténeti jelentőségét taglaljátok a házi dolgozatban.”
(Közlekedésgazdaságtan)
„A minimum koncepcióra hajtók számára az elégséges oldalszám elérése a cél. Na, nekik van követelményként a tartalom!”
(Közlekedésgazdaságtan)
„A jegyzőkönyvet kézzel, MS Beautiful betűtípussal kérem!”
(Logisztika gépei és eszközei)
„Ami 3 perc alatt kézi és gépi úton nem távolítható el a vágányról, az a mozdony. Akkor a vágányra zuhanó repülő is?”
(Bevezetés a biz.ber. technikába)
„Nem értett a vasúthoz, ezért a bemeneti jelzőt kapucsengőnek fordította.”
(Számítástechnikai berendezések)

Aki szorgalmasan jegyzetelt az egyetemen és netán rendelkezik hasonló vicces megnyilvánulásokkal, ne legyen rest, küldje el őket a kozhir@kozlekkar.hu címre! a tantárgy megjelölésével, mi pedig megjelentetjük őket a Közhír hasábjain is!

Korea jól nyomja!

A napokban szereztem tudomást a koreai lánycsapat, a Wonder Girls létéről, és a számukra sikert hozó számról, a Tell Me-ről. Mint az most kiderült számomra, ez a sláger az egész országot megmozgatta, szó szerint. Az alábbi videóban három közlekedési rendőr (háhá, itt az ürügy, hogy felrakjam ide) táncolja el a klippben látható koreográfiát (érdemes megnézni az eredetit).



Illetve itt később, egy showműsorban adják elő a Wonderlányok jelenlétében, egyéb mozdulatokat is megvillantva. Leborulok előttük :D

Gondolatok a hetes buszról

Senkinek sem kell bemutatnom a legendás hetes buszt és talán sokan vannak, akik álmukból felébresztve is azonnal fel tudják sorolni a családhoz tartozó járatokat.

Én a vonalnak csak egy nagyon rövid viszonylatán, de azon naponta többször is utazom, ezért volt időm elgondolkodni a lentebb ismertetett problémakörön.

Tehát a feladvány nem csak közlekeseknek:

Mennyi az esélye annak, hogy ha a Ferenciek teréről el akarok jutni a Gellért térre, akkor kevesebb idő alatt sikerül az, ha a 7-es gyorssal elmegyek a Móricz körtérre és onnan visszajövök villamossal, mint az, ha megvárom a 7, 173, 233E járatok egyikét?

Ha pontos értéket nem is, de véleményeket várok, hátha valaki kiokosít!

Zárójelben jegyezném meg, hogy a kérdést az a jelenség ihlette, hogy a menetrend szerint a 7-es és 173-as buszok hiába közlekednek 6-7 percenként hétköznap, nem egyszer fordul elő, hogy a negyedik (!!) piros 7-es áll meg már előttem, mire bevonatozik nagy vagányan két, sőt néha három 7/173-as is. Értem én, hogy létezik egy ún. ütemes menetrend, még ha nem is a közlekedés ezen ágában, de annak nem azt kellene jelentenie, hogy olyan ütemben késnek ezek a buszok, mire több is feltorlódik egymás mögött és negyedóránként, vagy rosszabb esetben húszpercenként közlekednek...

Egyek, vagy ne egyek?

Nem szeretném a Standup Club egyik előadásán Hadházi művész úr által is megviccesített H1N1 (ejtsd: hini) vírus által okozott súlyos megbetegedések és még súlyosabb tömeghisztéria okát boncolgatni, csak pár hete találtam ezt a vicces karikatúrát az internet bugyraiban és most némileg apropója is van a témának.

Vajon a média által kissé körülpánikolt betegségre gondolva hány embernek jut eszébe, vagy egyáltalán hányan vannak tisztában vele, hogy a fentebb alfanumerikusan meghatározott influenzavírus törzsei között több is a sertésinfluenzához köthető? A röfögő cocákból pedig a szilveszteri óévbúcsúztatók nagy részén fogyasztott virsli készül...

Mert kiállni tudni kell...

Már nem mostanában történt, talán valamikor december elején a következő sztori, de úgy gondoltam, hogy mindenképpen meg kell osszam Veletek.

Volános hősöm, a rettenthetetlen buszsofőr visszatért. Na, eddig sem tűnt el, utaztam többször is az általa vezetett járatokon, csak újfent sokkolta az utazóközönséget.

Most is a szokásos pénteki átszállásommal tartottam hazafelé, Veszprémben volt dolgom, majd vártam a Budapest-Veszprém-Ajka-Sümeg járatot. Meg is érkezett rendben, azonban hiába álltam ott már fél órával előtte, szokásos módon pár másodperc alatt húsz-harminc hellyel hátrébb kerültem a sorban. A hála természetesen a megtorlás fogalmát még nem ismerő tizenéves szőkecuccokat és a megtorlástól már nem félő veterán kisnyugdíjasokat illeti.

Már éppen özönlött volna fel az embertömeg a buszra, amikor kedvenc sofőröm végtelen nyugalommal felállt a volán mögül, lesétált az alsó lépcsőre, majd szónoklatba kezdett. Ez pedig arról szólt, hogy a társaság ezentúl a fizető utasainak kényelmét helyezi előtérbe, ennek alapján pedig legelőször a jeggyel utazók, aztán a Somló Volánnál bérletesek, végül pedig mindenki más foglalhatja el helyét a járművön. Ez ugye azt jelentette, hogy a bérletüket büszkén lóbáló és apuci öklével fenyegetőző tinik kissé hátrébb szorultak. Így jártak a még náluk is válogatottabb szitkokat kurjongató és ugye ingyen utazó nyugdíjasok, nyomatékosabban: azok az idősek, akik leordítanak mindennek, ha nem adod át a helyed arra a tíz percre, míg ők utaznak, még ha az országot is szeled át több tízkilós utazótáskákkal, hogy hazajuss hétvégén és arra már nem hajlandók, hogy a tervezett ingyenjegyeket megvegyék, hogy egyáltalán nyilván lehessen tartani az utazási igényeket. Akadtak olyan vezérszónokok is, akik már azzal fenyegetőztek, hogy ha nem engedi felszállni őket először, akkor a forgalmi irodához fordulnak. A sofőr erre készségesen megmutatta az említett helyiség ajtaját, illetve elmondta a következő busz indulásának időpontját is, mert ő nem fogja megvárni, amíg a felesleges és értelmetlen reklamálás lezajlik az irodában.

Mondjuk még ezután sem lehetett felszállni a buszra, mert ugyan némileg megváltoztak az erőviszonyok, de az embermassza annyiban még mindig egy állásponton volt, hogy saját súlycsoportja bajnokságát mindenképpen meg kell nyernie. Ezért aztán eszük ágában sem volt kicsit arrébb helyezkedni, hogy a jegyet váltani szándékozók szabad utat kapjanak, még szerencse, hogy a sofőr értésükre adta, hogy a menetrend szerint indulnia kell, tehát ha nem kezdenek el emberhez méltóan viselkedni, akkor megvárja míg a jegyesek feljutnak, aztán már indul is.

Külön esettanulmányt lehetne készíteni arról, milyen diskurzusokat folytattak az emberek a buszon, mindenesetre a leggyakoribb megnyilvánulás az volt, hogy ha Ajkán merte volta ezt csinálni a sofőr, akkor jól megverték, vagy apukám jól megverte volna.

Engedjetek meg egy rövid és ezért felszínes véleményt: a politikától elvonatkoztatva, azért is tart itt ez az ország, mert mindenki tisztában van a jogaival, de a kötelezettségeivel annál kevésbé, mindenki alapszintű ellátásnak tartaná a salakanyag leadását szolgáló nyílása módszeres napi polírozását, de még akkor sem lenne hajlandó a saját érdekén túlmutató magatartáson kívül más tanúsítására, ha törvényi szabályozás írná elő. Pedig ez csak egy apró porszeme mindennapi életünknek...

Szilveszter a HaBárban

Nincs még programod az óév búcsúztatására? Vagy csak azt érzed, hogy az általad kiválasztott buli talán mégsem a lehető legjobb? Illetve egyszerűen csak szeretnéd barátaiddal együtt ünnepelni az új év kezdetét?

Ha igennel felelsz a fenti kérdések valamelyikére, vagy netán mindegyikre, akkor keresve sem találnál jobb helyet, mint ahol év közben is sokat fordulsz meg, mégpedig a HaBár Szórakoztató és Élménycentrumot!

A szokásoknak megfelelően idén is várja a bulizni vágyókat minden közlekes kedvelt helye, nyitás 22 órakor, a buli pedig hajnali 5 óráig fog tartani. A Baross koli alagsorában elhelyezkedő intézmény idén is az alkalomhoz illő díszítéssel és alkoholtartalmú italokkal várja az ide tévedőket. Természetesen az éjféli pezsgő és a Himnusz sem marad majd ki. Az ilyenkor fogyasztandó ünnepi menüt mindenki otthon, vagy a koliszobájában fogyassza el, mert azzal sajnos nem tudnak szolgálni a szervezők, illetve kéretik a konfetti levegőben történő szabadon engedését mellőzni a helyiségben a rendezvény alatt!

Találkozzunk Szilveszterkor a HaBárban!

Háttérkép mindenkinek rovat

Saab 92 (1949)

A nagyfelbontású háttérképhez kattints a képre!

Utolsó tárgyfelvétel

Azért jöttem erre az egyetemre és erre a karra, mert hittem benne, hogy egyszer mérnök lehetek, jó mérnök és ehhez keresve sem találtam volna jobb helyet, mint ez.

Aztán ahogy teltek múltak az első hónapok egyre kevésbé hittem el, hogy képes leszek rá, hogy valaha is a diplomát szerzek ezen az egyetemen.

Ahogy túl voltam az első féléveken, megharcoltam a szigorlatok keservét, egyre jobban elhittem, hogy képes vagyok rá, viszont felmérve az odavezető utat, nem ígérkezett könnyűnek és sok lemondással, éjszakázással járt.

Most viszont elmondhatom magamról, hogy én már látom a fényt az alagút végén, megszereztem a 3 szigorlatot, megvan 270 kreditem, teljesítettem minden tárgyamat és már csak a diplomaírás és az államvizsga áll előttem, hogy elvégezzem szeretett egyetemünk közlekedésmérnöki képzését.

Ezt nem azért írom le, mert nagyzolni szeretnék, de igenis büszke vagyok rá. Sokunknak nem sikerült, rengeteg ismerősöm és barátom hagyta itt ezt a helyet azért, mert nem bírták az idegei, vagy gyengének találtatott. Talán nekik is, de főleg magamnak bizonyítottam, hogy egy csúszással is, de most már csak az utolsó lépcsőfokot kell megmásznom.

Remélem, hogy jó példával szolgálhatok a még itt maradóknak, hogy nem lehetetlen, csak keményen kell küzdeni érte... Nem a Műábra és a Járműgéptan nehéz, az csak a piramis alja, sokkal nehezebb dolgok várnak még rátok az út során. De kitartással el lehet érni, még ha sokszor tűnik is lehetetlennek!

Az alábbiakban életem remélhetőleg utolsó tárgyfelvétele:

Közhír Wacs-E 2009 a zabálás templomában

Az utolsó hetek óriási hajrájában majd' elfelejtettem megemlékezni erről a jeles eseményről, a Közhír első szerkesztőségi, csapatépítős programjáról, a várva várt "Közhír Wacs-E"-ról. Múlthét szerdán, a pótZH-kkal nyakig körülvett időszakban ejtettük meg végre, amolyan "megérdemeltük" lazítás gyanánt.

Egy igen jó decemberi számot állított össze a társaság, már pusztán ezt is ünnepelhettük volna, de az igen sikeres és eredményes félévet sokkal szívesebben ünnepeltük. A félév során 4+1 komoly színvonalú, színes és érdekes újságot sikerült összeállítani ennek az átlag 20 fős csapatnak, a rengeteg egyetemi tennivalók és problémák ellenére. Hiszen itt mindannyian elsősorban egyetemisták vagyunk, és csak másodsorban újságírók, fotósok, tördelők, olvasószerkesztők, rovatvezetők, vagy éppen főszerkesztő.

Véleményem szerint újságunk egyetemi szinten is az élmezőnybe került, mind megjelenésben, mind tartalomban. Az érdekes cikkek körül megjelenő kiforrott design végre a színes oldalakat maximálisan kihasználja, és a fekete-fehérből is a legtöbbet hozza ki. Sok félév munkája hozta létre a jelenlegi arculatot, amely mára a közhír sajátja, a komoly és izgalmas cikkek mellett. Nem is csoda, hogy 1-2 napon belül el szokott fogyni az összes példányszám az egyetemen.

Nos, ezt ünnepeltük december 9-én, a Trófea Grill étteremben. Számomra teljes csalódás volt a helyszín mind pozitív, mind negatív értelemben. Tömören: nem erre számítottam.
Már a bejárat megdöbbentett: rengeteg sorban álló ember, bent ruhatár, fölötte nagy LCD TV-n mindenféle sülő ételről videók, és iszonyatos sürgés/forgás, tömeg. Meglepett. Beljebb lépve a látvány ezt csak fokozta: óriási, ám zegzugos étkezőtér (micsoda szó!), legalább 3-400 ülőhellyel. Mintha imapadok lennének egy óriási főoltár körül, ami nem más, mint az étkek forrása. U alakzatban pultok, rogyásig rakva előételekkel, levesekkel, főételekkel, majd az U belső terében plusz egy pult, csak a desszerteknek. Ezen kívül volt még egy mellék oltár is, ahol nyershúsokból lehetett válogatni, majd a pult végén lévő sütödébe beadni. Itt mindenkinek a kívánsága szerint készítették el az általa kiválogatott húsokat.

Mindenhol szolid eleganciával kiöltözött emberek, akik hol üres, hol rogyásig rakott tányérokkal keringenek a tömegben. Látszólag mindenki egy célt lobogtatva a szeme előtt sietve törte az utat, de valójában csak vadászó, tévelygő tömegről volt szó.

Ezt persze csak akkor tudtam meg, miután helyünket elfoglalva, holminkat letéve belevetődtünk ebbe a tévelygő tömegbe. Tányér a kézbe, irány a salátás pult! (Hiszen előétellel szokás kezdeni, vagymi.) Itt aztán beütött a bőség zavara, így a gyakorlottabbak figyelésével (Tomi :) ) próbáltam a finomabb falatokat a tányéromra varázsolni. Persze szigorúan csak előétel kategóriában vadásztam, mégis két kéz kellett a tányér tartásához visszafelé, egy kézzel már nehéz volt tartani.... Pedig mindenből csak egy kicsi került rá.

Az előétel bősége után úgy döntöttem, hogy a levest inkább most kihagyom, és jöjjön, aminek jönnie kell: a főétel. Az oltár baloldalán (fentebbi fotón) különféle vadhúsok vártak melegen tartva, különleges módokon elkészítve. Hát persze, hogy végig kellett kóstolni mindet! :) Ki sem merek térni a megkóstoltak fantázianeveire, mert még a végén megéhezek.

Nos közben szorgosan készítettem a fotókat, hiszen, mint láttátok a decemberi számban az itt készült fotókkal tűzdeltük a cikkek aláírásait, de még a hátlap is itt készült. Így aztán mindenkiről készült mikulás sapkás, pózolós fotó, és ezen kívül sok-sok közöskép is. A mikulás sapkákat Petrus direkt erre az alkalomra készítette, névreszólóan, amit ezúton is köszönünk neki!
Az biztos, hogy jó nagy feltűnést keltett 20 fős társaságunk a sok-sok vakuvillanás, pózolás, és egy idő után az előbukkanó mikulás sapkák, majd a hülyéskedések miatt! :)

Természetesen az ételek mellett az italok korlátlan fogyasztása is biztosított, így ittunk gyümölcslevet, sört, bort, és végül pezsgőt is. Hangulatra így nem volt panasz, amit még a pincérek jópofasága is tovább emelt. Az udvariasságuk, és az elegáns étteremhez illő illedelmességük mellett van egy jó nagy adag humorérzékük is, így kaphatott főszerkesztőnk "csak egy kicsi sör"-t, egy félcentes korsóban... :) Hiába, pontosan ezt kért: "csak egy kicsi sört". :)

Összefoglalva, a jó társaság mellé egy teljesen új gasztronómiai élmény ért (engem, és ahogy észrevettem, a kollégákat is :) ) egy szép és elegáns környezetben, eszméletlenül jó hangulatban. Az est kicsit feledtette a ZH-k és pótZH-k fenyegetését, és méltón ünnepelte a Közhírbe fektetett munkánkat, és annak gyümölcseit. Az időnk lejárta után még összeállt a társaság egy-egy fotóra, természetesen mikulás sapkában, a pincérek legnagyobb örömére.

Mi lehetett volna méltóbb a Közhír eddigi legsikeresebb félévének záró számján a hátlapra, mint ez a csoportfotó, amely itt készült, a 2009-es Közhír Wacs-En?!
Köszönöm a csapat többi tagjának a kiváló munkát, főszerkesztőnknek a szabadidőt nem sajnáló, áldozatos munkáját, és természetesen nektek, olvasóknak, hogy olvastok minket, hiszen értetek csináljuk mindezt! Én bízom benne, hogy a továbbiakban is a mostani félévben megütött magas színvonallal láthatjuk majd el a Közt Hírekkel, és abban is bízok, hogy előbb-utóbb megered a nyelvetek kedves olvasók, és elhalmoztok minket visszajelzésekkel! :) (email/blog komment, minden jöhet! :) )

Jó pihenést kívánva, GrafUr

>Az ÖSSZES fotó megtekintése<

Vicces kis történet

Az alábbi kis történetet emailben kaptam egyik ismerősömtől. Annyira jó, hogy meg kell osszam:

Egy egyetemista az egyetem ebédlőjében le szeretett volna ülni egy üres helyre egy pedagógusa mellé, de az így válaszol:

- Egy hattyú nem lehet barátja egy disznónak.
- Jó, akkor továbbrepülök! - így a diák. A tanár ezen vérig sértődött és elhatározta, hogy a vizsgán elbuktatja, így a legnehezebb kérdéseket adta fel neki. A diák azonban a dolgozatában parádés válaszokat adott, ezért a tanár - hátha mégis megbuktathatja az áldozatát - mindent eldöntő kérdést ad:

- Mész az úton és találsz két zsákot, az egyikben arany, a másikban pedig ész van. Melyiket választod?
- Az aranyat.
- Én sajnos a másikat választanám, az értelemmel teli zsákot.
- Mindenki azt, ami neki hiányzik - vágja ki magát a diák.

A tanár majd megőrül, és azt írja a dolgozatra: "szamár". A diák anélkül,
hogy belenézzen, fogja a dolgozatát és kimegy a teremből. Rövid idő múlva azonban visszatér, visszateszi a dolgozatát és így szól:

- Elnézést tanár úr, aláírta, de nem írt rá jegyet!

Ezzel a kis történettel kívánok kellemes pihenést a töltöttkáposzták és bejglik okozta kalória sokk után! :)

Nem mi mondtuk...

Mivel a Közhír csak havonta egyszer jelenik meg, előadásra viszont annál többször járunk (kellene járni), ezért a továbbiakban rendszeresen kedveskedünk Nektek az órákon elhangzott szállóigékkel. Lehet, hogy néhányuk már ismerős lesz a régi közlekesek számára, de hát az újszülötteknek és a gólyáknak minden vicc új lehet.

„A végén kijön valami, aminek vagy örülünk, vagy nem örültök.”
(Irányítástechnika)
„Ezeken a címeken tehetitek fel a tárggyal és az élettel kapcsolatos kérdéseiteket.”
(Irányítástechnika)
„A fiúk alapcsaprendszer, a lányok alaplyukrendszer szerint keresnek partnert.”
(Műszaki ábrázolás)
„Bocsánat, cosα, nem sinα és az α is ρ, de amúgy jó volt.”
(Jármű- és hajtáselemek)
„Az ember szeret álmodozni, hogy mekkora lakat kéne a garázsra.”
(Közlekedésgazdaságtan)
„Az az egyetlen különbség köztem s köztetek, hogy Ti később születtetek s ezért többet fogtok még szívni.”
(Közlekedésgazdaságtan)
„A diploma nem azt mutatja, hogy valaki 10 területen országos hírű, hanem hogy 50-en éppen hogy elégséges.”
(Közlekedésgazdaságtan)

Aki szorgalmasan jegyzetelt az egyetemen és netán rendelkezik hasonló vicces megnyilvánulásokkal, ne legyen rest, küldje el őket a kozhir@kozlekkar.hu címre! a tantárgy megjelölésével, mi pedig megjelentetjük őket a Közhír hasábjain is!

Fény és sötétség

Karácsony a marketing szempontjából: eladási csúcsok, spéci reklámok, az éves árbevétel legjava. A presztízs szempontjából: minél nagyobb fa, minél ragyogóbb díszkivilágítás, minél látványosabb koszorú az ajtón, minél drágább ajándékok.

Így az ünnep vége felé elmentem sétálni. Szüleimnél töltöm ezeket a napokat, egy dél-békési kisvárosban. Az évzáró közgyűlésen kiderült: az önkormányzat a rendszerváltás óta először nem "önhikis", nincs forráshiány, nullszaldós a költségvetés. Ehhez képest a ma esti séta csalódást hozott...

Láthattuk élőben és a Közhír címlapján is, hogy Budapest utcái milyen ragyogó fényárban úsznak. Mi is kimentünk, hogy a helyi - persze eleve szerényebb - fényeket megcsodáljuk. Évek óta egyike karácsonyi rítusainknak... és azóta sem volt ennyire gyenge... Ma már nem világított a "tűztorony", a városháza tornya. Nincs kivilágítás a templomtornyon se (a városházával szemben van).

De tényleg... kell ezen ennyire bosszankodni? Miért fontos a díszkivilágítás mértéke? miért nem volt erre szükségünk évtizedekig? És egyáltalán: hogy kerül nálunk koszorú az ajtóra?
A magyar karácsonyvárás hagyományai: az adventi koszorú, az ablakba rakott mikuláscsokik, a fenyőgally-csokrok a folyosón. Az ünnep jelképe: gyertya, csillagszóró, betlehemi jászol, esetleg habkarika, ilyesmi. Koszorú az ajtón és fények a házon, kertben: a rendszerváltás óta begyűrűzött angolszász karácsonyozási minták nyoma. Ehhez nekünk semmi közünk. De ez is fogyasztást generál, és hát fogyasztói társadalomban élünk...

Hangyák támadása

Hiába a minden félévben furcsa jelenetekkel tarkítva lezajlott rovarirtásnak - semmi előkészület, pár csepp méreg ide és oda, igény szerint a reggeli kellős közepébe-, az állatvilág legszervezettebb társadalmával rendelkező hangyák időről időre visszatérnek szeretett kollégiumunk falai közé, pontosabban falaiba.

Most sincs ez másként, néhány hete jelentek meg először a szobában a mosdótál környékén, ahonnan a vizünket lopják, de az utóbbi időben már a régi szép idők emlékének adózva újra a falakon masíroznak. Mennyire jó is volt egy-két éve arra bambulni perceken át a tanulás helyett, ahogy ezek az apró lények a falon sétálgatnak és lepacsiznak minden szembejövővel.

Most is megrohantak az emlékek, hogy is lehet elfelejteni, amikor egy gondosan becsomagolt, ámde egy délutánra a polcon felejtett csokis fánk esett nekik áldozatul, hedonista elveknek hódolva költöztek bele pár ezren. Vagy amikor szegény hangyócák százainak pusztulását kellett végignéznünk a fürdőben, mert az éhhalál elől menekülve még a döglött csótányt is felfalták?

A kollégiumban közösséget alkotunk mi és ők is, de úgy érzem, mindenkinek van egy-egy vicces története, amelyben összemosódik a két életforma. És itt most véletlenül sem A légy című alkotásra gondolok!

Véd, vagy öl?

Szalagkorláttal már mindenki találkozott, de azért remélem senki sem "kötött szorosabb barátságot" vele. Ezek az eszközök elsősorban az autósok védelmére szolgálnak, hogy rázós szitu után ne a meredély alján kössön ki 13 bukfencet követően. Bizonyos esetekben viszont veszélyes is lehet. Ha rosszul és nagy sebességgel kapja el a szerencsétlenül járt autós a korlátot, nyársalás a vége. Erre láthatunk szomorú példát lentebb, ahol is egy Audi R8 szaladt rá a fémre, ami keresztbe szelte az utasteret...

Csodával határos módon a sofőr túlélte a balesetet, és a mellette ülő hölgy is karcolásokkal megúszta az egészet.

Az esetről akarva akaratlanul is a ma esti film témája jut eszembe... valami Végső állomás (Final Destination) volt a címe...

Vakvagányok

Félreértés ne essék, egyrészt nem írtam el bejegyzés címét, másrészről pedig nem áll szándékomban a nők által bálványozott vagányok szobrait ledönteni, csak némi értetlenségemnek szeretnék hangot adni.

Ha lustasági elvek miatt máskor nem is, de a koli dühöngőjében focizással töltött óráim alatt én is megfigyelhettem, hogy a konditermet mindig a testükkel foglalkozni akaró fiatalok töltik meg, akiknek igenis fontos, hogy izmosak legyenek. Ezzel eddig semmi baj nincs, sőt követendő példa a magamfajta, sörhasat növesztett és a szigorlatok letudása óta egyre csak ellustuló férfiúk számára. A dolog ott ölt furcsa aspektust, amikor a nyár eleji és szeptemberi időszakban nem egyszer látni izmos felsőtestüket izompólóban hirdető, perzselő tekintetüket napszemüveg mögé rejtő vagányokat, akik mindenféle gurulós bőröndjüket húzva hirdetik az izom felsőbbrendűségét. Megértem én, hogy így könnyebb, meg nincs értelme idejekorán tönkretenni az embernek a hátát, de azért mégis csak olyan furcsán érzem magam, amikor a koliba való beköltözéseknél összefutok egy-egy fent leírt díszizompacsirtával, mikor én úgy hozom fel egyedül, vonaton, tömegközlekedéssel és gyalog a három utazótáskámat, hogy egy darab felesleges izomcsomó sem rondítja el kidolgozott hasamat.

Hogy miért is éppen most ragadtam klaviatúrát?

Nagyon megtisztelő volt a szorgalmi időszak utolsó hetének elővizsgái és a múlt hét vizsgái alatt arra ébredni, hogy valaki az egész folyosót végigszántja a gurulós csodával, majd pedig a kislépcsőn vált emeletet, ahelyett, hogy saját szintje lakóit boldogítaná...

Illetve szintén az elmúlt hét folyamán láttam a villamosból egy 5-6 év körüli kislányt a Móricz körtéren, aki egy pénztárca méretű rakhellyel rendelkező gurulós csodát húzott maga után. Értem én, hogy ez a találmány nagymértékben megkönnyíti az életünket és megkíméli hátunkat, de azért én önző módon mégsem tudom felajánlani segítségemet, amikor a térdig érő hóban húzzák maguk után káromkodva a széphölgyek.

Persze, könnyen előfordulhat, hogy a fenti apró életképek között semmi összefüggés nincs, de hát a blogolás alapvetően arról szól, hogy megosszuk asszociációinkat a minket olvasókkal.