2009. február 19., csütörtök

Benzines jövő: 1,5 liter, 220 lóerő, 6 liter/100 km

A benzines és dízelmotorok előnyös tulajdonságainak egyesítése már régóta foglalkoztatja a mérnököket, s most úgy tűnik, hogy az első ilyen, páratlanul hatékony erőforrás 2015-re tömeggyártásba kerülhet. A Mercedes úttörőként, tavalyelőtt mutatta be Diesotto koncepció-motorját, melynek különböző technikai megoldásait fokozatosan örökíti át szériamodelljeibe. A DiesOtto az élő példája annak, hogy a belső égésű motorban még nagy potenciál rejlik.
Idén pedig, a Genfi Autószalonon a látogatók részletesen megismerhetik a 11 éve több cég által és kormányzati támogatással fejlesztett, változó sűrítés arányú (VCR) hajtóművet, mely a sorozatgyártás küszöbén áll.
A francia MCE-5 vállalat égisze alatt, 45 cég közreműködésével, 20 millió euróból fejlesztett egy változó sűrítési arányú (VCR - Variable Compression Ratio) motort. A VCR blokk kívülről olyan, mint bármelyik benzinmotor, és beépítése sem igényel speciális motor- és járműalkatrészeket, a váltóművel és a perifériákkal is egyszerűen összekapcsolható. A megbízhatósági és tartóssági teszteken is jelesre vizsgázott, továbbá olcsón gyártható. A hagyományos égéstérrel és dugattyúkkal, de speciális, különösen robosztus fogaskerék-áttételekkel és merev főtengellyel felvértezett blokk 7:1 és 18:1 között képes folyamatosan változtatni a sűrítési arányt, ráadásul hengerenként. A négyhengeres erőforrás 1,5 liter lökettérfogatú, közvetlen befecskendezéses, változó szelepvezérléses, továbbá turbófeltöltéses. A tesztek alapján 1800-as főtengely-fordulatnál 360 newtonméter a nyomatéka, 2200-as fordulatszámon 110, míg 5000-es fordulatszámon 220 lóerőre képes. Ez egy 3 literes V6-os benzinmotor teljesítménye és egy modern 2 literes dízelmotor nyomatéka.

A cikk bővebben itt olvasható.

Nincsenek megjegyzések: