2008. szeptember 28., vasárnap

Formula-1

Alonso a káosz ura

A szingapúri éjszakai verseny izgalmasra sikeredett, bekövetkezett az, amit már Valenciában is vártunk, de akkor nem; Nelsinho Piquet balesete a 15. körben káoszt idézett elő.


Pályára kellett küldeni a Safety Cart (ez egyébként végül pont a csapattársának kedvezett leginkább). Rosberg és Kubica a lezárt boxutcába hajtottak (lehet hogy nem csak ők, de őket büntették meg), ezután nem sokkal pedig a két Ferrari egymás után beállt a boxba. Az elöl lévő Massát túl korán engedték ki, és ezért elrántotta és ki is szakította a töltőcsövet, ráadásul majdnem összeütközött egy haladó autóval. Raikkönen így idöt vesztett, Massa pedig a boxutca végén rostokolt, míg az odasprintelő szerelők lerángatták a kocsira szorult csövet.

A mezőny rendeződése után a legkedvezőbb pozícióba Alonso, a büntetése letöltése után is az élbolyban haladó Rosberg, valamint a szerencsés Hamilton került. A végén ez lett a befutó sorrendje.

A Ferrari csúnyán leszerepelt: a boxutcai fiaskó után Massa nem tudott előretörni az utolsó helyekről, ráadásul megpördült, és szerepe volt a második Safety Car pályára küldésében. Raikkönen feljött az 5. helyre, de egy rázókő megdobta a kocsiját, és falba csapódott.
Részletek...

Nincsenek megjegyzések: