2010. szeptember 30., csütörtök

MAFC Autósport Technikai Szabadegyetem

Az őszi tanévkezdéssel párhuzamosan idén padsoraiba várja az autósport technikai részletei iránt érdeklődő hallgatóit a MAFC Autósport Technikai Szabadegyetem. A tanév során 6 előadáson keresztül a résztvevők megismerkedhetnek a versenycélú autóépítés, átépítés elméleti alapjaival, gyakorlatba ültethető fortélyaival, technikai trükkjeivel. Az előadássorozat vezetője Havassy Péter, aki nagy tapasztalattal rendelkező vendégelőadókkal várja a hallgatóit.
A kurzusra a Neptunban nem kell jelentkezni, tanulmányi előkövetelménye sincs, katalógus viszont van! Ugyanis azok, akik maximum 1 hiányzással végighallgatják az előadásokat, lehetőséget kapnak egy "bónusz-laboron" való részvételre, ahol egy rendhagyó műhelylátogatás keretein belül a megszerzett elméleti tudást gyakorlatba ültetve is szemrevételezhetik.

Az őszi félév előadásai a következők:
szeptember 30. alapfogalmak, szerkezet, keverékképzés, vezérlés
november 4. kipufogó-szívó rendszerek, kenés, hűtés, tüzelőanyagok
november 25. elektronikus motorvezérlés

Az előadások helyszíne az STnagy, a kezdési időpont minden alkalommal 18:00.

Koli-konyha 1. rész

A MűTerem kezei között egy főzőműsor-sorozat körvonalazódik, amelynek máris elkészült az első része.
A Koli-konyhában kétheti rendszerességgel a kar közismert személyiségei mutatják be főzőtudományukat, a Baross koli egyik teljesen átlagos konyhájában. Az első részt a Koli-konyha lapon, vagy erre a hivatkozásra kattintva nézhetitek meg. A szakács most nem más, mint Bicsák György, alias Lajos!

2010. szeptember 29., szerda

Teszteld, milyen olvasó vagy!

A Közhír most 35 évnyi tapasztalattal rendelkező, vesébe látó szemeit használja arra, hogy megismertesse olvasóit önmagukkal. Karikázzatok bátran, és megtudjátok…

Mit látnál legszívesebben a címlapon?
A) Zobory professzor urat
B) Nagymamámat
C) Robert Pattinson-t
D) A Playboy címlaplányait


Mit olvasol el először az újságban? 
A) A tanárinterjút, hogy tudjam, mivel lehet bevágódni
B) A könyv- és filmajánló az örök kedvencem
C) Csak a rejtvényre hajtok (Köszönjük, hogy azért a tesztet is megcsinálod!)
D) Csak a legeltetem a szemem a képeken 


Teszteld, milyen olvasó vagy! - Értékelés

Ha a legtöbb válaszod A jelű:
Te nagyon hűséges Közhír-olvasó vagy, érted érdemes dolgozni. De gondolj bele, hogy mikről maradtál le! Olvashattál volna a celebek kalandjairól és aktuális sztárpletykákról, de Te inkább minket választottál, akik leggyakrabban az oktatók régi sztorijait tárjuk fel. Ha a kari élet (rózsa)színes része érdekel, a HaBár-bulikon saját szemeddel mérheted fel a pillanatnyi helyzetet, és be is szállhatsz rendesen. Ha elég megnyerően viselkedsz, képzeletbeli barátaidat valódiakra cserélheted.

Ha a legtöbb válaszod B jelű:
Ejnye-bejnye, kicsit jobban bele kéne folynod a kar életébe. Ha alaposabban olvasnál, már tudnád, merre kell menned, ha követni akarod a fehér nyulat. Személyi fejlődésedhez nagyban hozzájárulna, ha gyakrabban látnánk az arcodat a HaBárban. Ugorj le egy kicsit a nyúl üregébe, meglátod, a szemüregednek is jót tesz majd a hangulatvilágítás. Sőt, egy ilyen életmód-változás hatására úgy forognak majd az agykerekeid, mint a legolajozottabb fogaskerék-hajtómű.

Ha a legtöbb válaszod C jelű:
Te aztán jelentkezhetnél a MENSA-tesztre, hiszen már nagyon jól tudod, mi a guatemalai gépkocsik jelzése, és hogy ki az a bizonyos négybetűs német vegyész! Csodálom, hogy kiruccantál a könnyű műfajba, és kitöltötted a tesztet. Hidd el, hogy 1-2 HaBárban töltött óra hihetetlen mértékben megnöveli a kreativitásodat. Ott kerülsz majd szembe az élet legnagyobb kérdéseivel (például: Miért fogy ki a sör a korsóból?), melyekre csak a Te felkészültségi szinteden lehet választ adni. Hajrá, kápráztasd el az embereket!

Ha a legtöbb válaszod D jelű:
Ezt úgyse olvasod el, csak ha valaki segít benne. Neked még a viccekhez sincs elég eszed – ki tudja, hol hagytad. Örülhetsz, ha a Facebook-on megtalálod a Lájk-gombot. De ne aggódj, az élet számos meglepetést tartogat még neked! Pár év múlva csinos orvostanhallgató fiúk/lányok vesznek majd körül – nagy kár, de a formalinból nem lehet kimászni… Addig is élvezd a közlekkari népszerűségedet. Téged mindenki jól ismer a HaBárban, úgyhogy igazán nem árthat, ha még több időt tartózkodsz lent. Egyszer akár a pult másik oldalára is kerülhetsz!

HaBár buli

Ismerd meg közelebbről a Szkéné Színházat!


Biztos, hogy már nem egyszer mentetek el mellette a K-ban (azért van hangulata, hogy a tantermek, irodák között egyszer csak ott áll egy valódi színház), mégis kevesen vannak akik jártak már a Szkéné Színházban előadáson.

A teátrum ebben a hónapban az előadásokon kívül más érdekességgel is várja a hallgatókat és az érdeklődőket.


Három pályázat került kihirdetésre, melyekről itt olvashattok részletesen.
1. Logóterv pályázat
3. Összművészeti pályázat
4. Művészeti pályázat a határon túl élő pályakezdők számára.


E mellett a fenti linken is találkozhattok a színház nyílt napjával, melyet október 11-én tartanak. A program 12 és 20 óra között folyik majd, melynek során nem csak a működéssel lehet megismerkedni, hanem lehetőség adódik arra is, hogy az érdeklődők önkéntes munkával bekapcsolódjanak az intézmény életébe (díszlettervezés, díszletépítés, jelmez és fénytervek, programszervezés).
Utóbbira előzetesen a szke
neszinhaz@gmail.com-ra írva, az érdeklődési kör megnevezésével lehet jelenkezni,

Jó szórakozást!

Szeptemberi Közhír

Eltelt egy újabb hónap, s mi ismét friss újsággal jelentkezünk. Méghozzá nem is akármilyennel! Itt az idő, hogy mindenki megtudja, a Közhír most szeptemberben betöltötte a 35. életévét! Ezt a szép évfordulót igyekszünk méltán megünnepelni, éppen ezért most egy kissé rendhagyó számmal rukkolunk elő.


Ízelítő a tartalomból:

Történelem - Visszatekintünk a Közhír elmúlt 35 évére, továbbá egy külön cikkben megszólalnak korábbi főszerkesztők, akik számukra kedves sztorikat mesélnek.
Közhíresek a Közhírről - A szerkesztőség jelenlegi tagjai mondják el véleményüket az újságról
Olvasói vélemények - Így vélekedtek ti a Közhírről.
Évfordulós retroközlek - A 35 éve, azaz 1975-ben történt közlekedési vonatkozású eseményeket vesszük sorra.
Teszteld milyen olvasó vagy! - A női magazinokból megismert önértékelő teszt :).

Ezen felül természetesen beszámolunk az Egyetemi Napokról, sőt visszatekintünk még a nyárra, az EFOTT-ra, és ezzel kapcsolatban Pécsre, mint Európa Kulturális Fővárosára is. Olvashattok még a kecskeméti repülőnapról, a Csodák Palotájáról, és a megszokott tanárinterjú sem maradhat el, melynek vendége ebben a hónapban Dr. Lovas László. Mindezeket, és a további érdekességeket keressétek az újságban!

Papír formátumban a hét folyamán jelenik meg az újság, de digitálisan már most letölthetitek itt a képre kattintva, vagy pedig az oldalsávból. Jó szórakozást!

Az ünneplés persze nem merül ki ebben a rendhagyó számban, de erről még később.

2010. szeptember 28., kedd

Egyszerűsítés

Kicsit elakadtam a házi feladat számolásában. De végül kijött a megoldás...

Kattra megnő!

2010. szeptember 24., péntek

MEGASIÓLÉÉ

2007 után a Közlekkaros hallgatók idén újra összejönnek, hogy megmérettessék magukat a Schönherz Qpán. Akit érdekel a dolog az alábbi "szórólapon" többet is olvashat róla.

A Qpáról bővebben pedig az alábbi linkeken olvashattok:
hivatalos honlap
facebook oldal
twitter

2010. szeptember 23., csütörtök

Kutatók éjszakája


Holnap este kerül megrendezésre a Kutatók Éjszakája, méghozzá immár 5. alkalommal. Aki még nem hallott volna felőle, ez egy olyan rendezvény, amikor megnyílnak a kutatóközpontok kapui a nagy nyilvánosság előtt, és bárki megcsodálhatja a tudomány szépségeit. Országszerte több városban mintegy 800 programon vehetnek részt az érdeklődők. A helyszínek között találjuk természetesen egyetemünket is, ahol szerteágazó bemutatók közül választhatnak a látogatók.
A Kutatók Éjszakájáról bővebben a kutatokejszakaja.hu címen olvashattok, ahol megtalálható a teljes programlista is, de álljon itt külön a BME programlistája.

Tanulmányi ösztöndíjak


Kiírásra kerültek a féléves tanulmányi ösztöndíjak. BSc-n 1,7-es, míg a hagyományos képzésben 2,1 átlagtól már jár a jutalom.

A táblázat elérhető itt.

Az ösztöndíjosztási elveket pedig itt, vagy ebben a Közhírben (a 9. oldalon) olvashatjátok el.

2010. szeptember 21., kedd

Critical Mass


Az idén is megrendezésre kerül a bringás társadalom legnagyobb szabású rendezvénye, a Critical Mass, melynek keretén belül lehetőség van megmutatni, milyen sokan is választják ezt a közlekedési eszközt és mennyien szeretnék, ha ezt figyelembe is vennék és megfelelő körülmények állnának rendelkezésre ehhez.

Az időpont 2010. szeptember 22. (szerda), további információkat a hivatalos honlapon olvashattok!

2010. szeptember 20., hétfő

Műhely újságíróképzés

A Műhely, a BME egyetemi lapja idén is várja azoknak a műegyetemista hallgatóknak a jelentkezését, akik szívesen részt vennének szeptemberben induló újságíró képzésükön.

Az előadások időpontja: csütörtök 15-16 óra

A képzés időtartama: 2010. szeptember 23. - december 16.

A képzés helyszíne: Műhely Szerkesztőség

A részvétel INGYENES.

Jelentkezés Szabó Zsolt főszerkesztőnél.

Mindenki a HaBárba!

4. Szakmai Nap

A Közlekedésmérnöki Szakkollégium az elmúlt évek sikereinek megfelelően idén is megrendezi színvonalas programját, a Közlekedésmérnöki Szakmai Napot, immár a 4.-et a sorban.

Az eseményre szeptember 24-én, pénteken kerül sor. A tervezett program:

10-11 Szécsey István (Siemens Hungary): A Siemens vasúti jármű fejlesztés legújabb eredményei
11-12 Antro csoport: Alternatív hajtású járművek, a jövő autója
12-13 Alstom: Kötöttpályás közlekedési rendszerek, nagysebességű vasutak, energia előállítás jelene és jövője
13-14 Szabó Imre (Hídépítő Zrt.): Az M43-as útszakasz építése
14-15 Hír József Gyula: Hogyan lehet sikereket elérni a logisztikában?
15-16 BME Formula Racing Team: Élménybeszámoló, az autó bemutatása

Helyszín: BME J épület, J 210. terem

Kattints a nagyításhoz!
  Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

2010. szeptember 17., péntek

EN zárónap

Tegnap délután célegyenesbe fordult a karok közti vetélkedő, melynek noha utolsó feladatai jócskán belenyúltak már az estébe, a lelkes csapattagok hősiesen állták a sarat (szó szerint is, mert sajnos estére megérkezett a cseppet sem várt eső). Természetesen kihirdették a győztest is, de egyelőre ne szaladjunk ennyire előre.

A nagyszínpadon a Magashegyi Underground nyitotta a napi koncertek sorát. Őket a Csík zenekar követte, a nem mindennapi módon, mindennapi hangszereken előadott feldolgozásaikkal, valamint saját számaikkal. A
közönség tombolva fogadta, amikor a felbomlott Kispál énekese, Lovasi András lépett a színpadra. A tombolás a Quimby, Tankcsapda és Kispál számok népi hangszeres verzióinál csak fokozódott. A közönség nem hagyta befejezni a koncertet, a "vissza, vissza" kántálása és tapsolás mellett még dobogás is volt. Volt aki páros lábbal, volt aki egy lábbal, de mindent beleadva dobogott a padlón, óriási hangzavart, és valódi földrengést előidézve. Hullámzott a talaj, a Csík zenekar legnagyobb örömére, akik egy idő után mégis kénytelenek voltak befejezni a koncertet, felfokozott hangulatot hátrahagyva az őket követő zenekarnak, a Kiscsillagnak.
Eközben az Unicum sátorban is zajlott az élet, az egykoron magyar Scooterként aposztrofált Kozmix is megkezdte pörgős show-ját, elhozva kedvelt, s az albumverzióhoz képest némileg "áthangszerelt" slágereit. Volt Kozmix a házban, sőt egy Kis világ a sátoron belül, a közönség pedig követelte a Hangerőt! is az immáron 15 éves formációtól. A műsor vége felé felcsendültek a Bonanza Banzaitól átvett örökzöldek is. Ezután jóval enyhébb vizekre evezve Szandi következett a színpadon, de akik esetleg nem voltak vevők a retrohangulatra, még elcsíphették a Csík zenekar fináléját. Mint már említettük, az utolsó koncert kiváltsága a(z) - Irie Maffia helyére lépő - Kiscsillagnak jutott.
Lovasi ide már egy gitárral tért vissza, és a stílus is kicsit zúzósabbra váltott. A Kiscsillag összes nagy slágerén végigmenve a végkimerülés határáig ugrálhatott és énekelhetett a közönség. Volt szándékuk elénekelni többek közt a Fishing On Orfűt, a "Légyszíves"-t, a Jávor Pál-t, és a feketemosót is, amelyekkel mindenki örökre szívébe zárhatta ezt a fergeteges koncertet.
Közben természetesen véget értek a vetélkedő küzdelmei is, melynek eredményhirdetésére az Unicum sátorban került sor. A csapatok jó hangulatban várták a kinyilatkoztatást. A kihirdetett eredmény szerint a 4. helyen holtversenyben osztoztak a dobogóról lemaradó csapatok. A 3. hely a gépészeket illette meg, karunk pedig begyűjtötte a 4 éves múltra tekintő vetélkedőben az eddigi két arany és egy ezüst mellé a második ezüstérmét. A végső befutók pedig az építősök lettek. Ez természetesen nem szegte kedvét a nagyszerű közlekes csapatnak, remek hangulatban ünnepeltek a nyert folyékony kenyérrel, és vetették bele magukat a bulizásba.
Miután a nagyszínpadon befejeződött a koncert, minden téren a DJ-ké lett a főszerep. A résztvevők beleadtak mindent, hiszen az eddigi napokkal ellentétben nem volt mód azt mondani, hogy "majd holnap". A masszív partyarcok hajnalig pöröghettek, hiszen Dévényi Tibi bácsi után sem némultak el a hangszórók.

Képek elérhetőek a Közhírnél itt, illetve a MűTeremnél.

Összességében élvezetes 3 napon vagyunk túl, noha idén nem volt olyan hype, mint tavaly a Scooter fellépésével kapcsolatban, de aki kilátogatott a rendezvényre, elégedetten távozhatott. Folytatás következik jövőre...

A helyszínről tudósított:
Freetz&GrafUr

Láthatatlan kiállítás

Milyen lehet vakon élni? Milyen érzés amikor nem lát valaki, amikor a mindennapi tevékenységek - mint például a közlekedés vagy a főzés - bonyolulttá válnak? Ezt lehet kipróbálni a budapesti Láthatatlan kiállításon!


Sokat hallottam a Láthatatlan kiállításról, gondoltam, hogy nagyon érdekes lesz, de olyan élményre mégsem számítottam, ami ott ért.

A kiállítás két részből áll. Az egyik része a látható rész, a másik pedig a láthatatlan. A látható részen olyan eszközöket mutatnak be a látogatónak, ami segíti a vak emberek életét. Találkozhatunk itt a Braille-írással, hagyma szeletelővel, beszélő órával és számítógéppel.
Az igazán izgalmas rész akkor következik, amikor a vezetőnkkel a teljes sötétségbe lépünk. Itt már nincs semmiféle fény, csak a szaglásunkra, hallásunkra és tapintásunkra támaszkodhatunk. Ijesztő helyzet. Egy tanyán, vadászházban, utcán, szoborkiállításon és egy konyhán megyünk végig, majd egy bárba érkezünk, ahol egy ital vagy csoki mellett kényelmes kanapéról vagy bárszékről kérdezhetjük arról a vezetőnket, amire kíváncsiak vagyunk.
Bár nagyon érdekes volt nem látóként eltölteni egy órát, alig vártam, hogy újra fényre érjek, mert valahogy magabiztosabb látóként élni. Most értékeltem először, hogy milyen nagy kincs a szemünk világa.


Információk:

Nyitvatartás:
H-P: 12:00-20:00
Sz-V: 10:00-20:00
Ünnepnap: 10:00-20:00

Belépőjegyek:
Felnőtt: 1450 Ft
Diák és nyugdíjas: 1200 Ft
Hétfőn (ünnepnapok kivételével)

minden jegy 990 Ft előzetes regisztrációval!


További információk: http://www.lathatatlan.hu/

7vége

Nem látogatod meg anyut hétvégén? Akkor itt egy kis programajánló a környékről, hogy ne unatkozz szombat este.

A ZP-ben Kowalsky meg a Vega fogja csinálni a hangulatot 9-től, előzenekar a FISH! 19 órától.

Az A38-as hajón ezen a szombaton a brit The Black Dog lesz a szenzáció, de fellép még a Mesterházy és Isu is az elektronikus zene jegyében. Mindez 11-kor kezdődik.

A Rio-ban a 2 napos nyárzáró party második napja lesz szeptember 18-án. A hangulatfelelősök pedig Mr Kaufer és Havlik G lesznek.

Remélem megteremtettem a szükséges hangulatot egy jó kis év eleji zülléshez. :)

HeloSzia

Nagyon nagyon kedves KÖZHÍR blog olvasók. Örömmel értesítelek titeket hogy kaptam fain kis szerzői jogosultságot. Szóval innentől fogva szerzek. Igyekszem majd a blog eddigi színvonalához tartani magam.

Egyébként, hogy ha reklamálni szeretnél nálam valaha is, akkor most megadom a nevem, hogy tudd kinél kell panaszkodni. Polyák Zoltán. Egyébként első éves vagyok. Egyenlőre. E-mail címem: smike007@vipmail.hu.

Hamarosan jön is az első post-om :)

2010. szeptember 16., csütörtök

Catia-oktatás

A Közlekedésmérnöki Szakkollégium Catia-oktatást szervezett, melynek részleteiről az alábbiakban olvashattok (katt a képre!).

Jelentkezési határidő: szeptember 19. (vasárnap) éjfél!

EN - A harmadik nap programja (csütörtök)

Nagyszínpad

19:30 - Magashegyi Underground

21:00 - Csík Zenekar feat Lovasi András

22:30 - Kiscsillag

00:00 - Dj. Juhász Laci

00:30 - Dévényi Tibi bácsi

Unicum Bootleg Bar

19:00 - Dumaszínház: Beliczai Balázs

21:00 - Kozmix

22:00 - Szandi

23:00 - Tompi

00:00 - Ludmilla

Red Bull Party Zone

22:00 - Gyurex

00:00 - Dévényi D.

02:00 - Dj. Cheezy

EN második napi helyzetjelentés

Tegnap már az Egyetemi Napok feléhez érkeztünk, és gyorsan át is robogtunk rajta. A körülmények ideálisak voltak a keddi jó hangulat folytatáshoz, lássuk mi is történt:

Délután folytatódott a karok közti vetélkedő, többek között a karok közti sörváltóval, ahol is kiválasztották a ma délutáni Guinness rekordkísérlethez a legjobb 100 sörivót.


Az esti buliban a keddi rockosabb vonal után merőben új írányt vett a Nagyszínpad, hiszen a Hősök kezdték melegíteni a közönséget. Őket a Bëlga váltotta, hogy egy remek hangulatú koncertet adjon. Újabb számaik mellett természetesen nem maradtak el a régi közönségkedvencek sem, mint például a Nemzeti hip-hop, a Gépkocsi Gyaloglás vége, vagy akár az Egy-két-há. Eközben az Unicum sátorban is fergeteges hangulat uralkodott, amiről az Ámokfutók gondoskodott. A nemzet szamurája odatehette magát, hiszen a konccert után a résztvevők igencsak magasztalták a produkciót. Ezen a színpadon a fesztiválokról elmaradhatatlan Korda Gyuri bácsi és Balázs Klári következett.
Hamarosan megérkezett a Nagyszínpadra Edward Maya, akit legtöbben csak a Stereo Love-ról ismernek. Az említett számmal világhírnevet szerzett úriember szenzációs hangulatot teremtett a sátorban. Zenekarával majd' két órán keresztül szórakoztatta a nagyérdeműt, az elektronikus alapokra helyezett gitár és tangóharmonika, valamint az énekesnő kíséretében, akinek hangja szintén kellemes színezetet adott a koncertnek.
Ezután minden téren a DJ-ké volt a főszerep, a RB PartyZone hozta a tegnap mutatott ütős formáját, de a két sátorban is emelkedett volt a partyhangulat. Utolsó említésre méltó momentumként Dévényi Tibi bácsit lehet még megemlíteni, aki szóról-szóra lenyomta a tegnapi bulit szállította, amit tőle megszoktunk.


Aki úgy döntött, hogy az Infoparkban tölti el az estéjét, nem kellett csalódnia, remek buliban lehetett része. Pár óra múlva célegyenesbe fordul az EN programja, utolsó lehetőség annak, aki még nem látogatott ki.

Képek elérhetőek a Közhírnél itt, illetve a MűTeremnél.

2010. szeptember 15., szerda

EN - A második nap programja (szerda)

Nagyszínpad

19:30 - Hősök

21:00 - Belga

22:30 - Edward Maya

00:00 - Dj. Juhász Laci

00:30 - Dévényi Tibi bácsi

Unicum Bootleg Bar

19:00 - Dumaszínház: Szomszéd néni Produkciós Iroda

21:00 - Ámokfutók

22:00 - Korda György és Balázs Klári

23:00 - Tompi

00:00 - Dj. Titusz

Red Bull Party Zone

22:00 - Gyurex

00:00 - Dj. Zozyka & Dj. White Tie

02:00 - Erős és Spigiboy

EN első napi helyzetjelentés

Tegnap teljes gőzzel beindult az Egyetemi Napok. Az időjárás kegyes volt a szervezőkhöz, hiszen az egész nap kellemes hőfokú és csapadékmentes volt (eltekintve attól az egy-két csepptől este).


Napközben a Sportnappal melegíthettek a résztvevők, késő délután pedig kezdetét vette a karok közti vetélkedő is, mégpedig az általunk delegált feladattal, az Aranykerékkel.
Estére igen népes sereg gyűlt össze a fesztivál helyszínén (muszáj ezt a szót használnom, hiszen a helyenként - futballnyelven mondva - igencsak mély talaj igazán autentikus fesztiválhangulatot teremtett). A zenei felhozatalt a ZUP (Záhony Unplugged Projekt) indította, amely formációval például az EFOTT-on is találkozhattatok. Nagy sikerű mai slágereket játszanak klasszikus hangszereken, belevonva pár különlegesebb darabot is. Egyedi stílusban, nagyon kellemesen lehet így hallani Linkin Parktól Britney Spearsig, a Gorillazon át mindent. Ez volt fél 8-tól, utánuk pedig a Mistery Gang jött, fergeteges rockabilly stílusban pörgették fel a népet. Nemsemmi lelkesedéssel zenélnek a srácok, a trió minden tagjának tekintetére van írva, mennyire élvezik a zenélést, és pusztán a lelkesedésük látványa is már táncra buzdítja a közönséget.
Mindeközben kint a sétányon a későn érkezőket a levegőben szálló UFO slágerfoszlányok fogadták, hogy aztán szembesüljenek a kapu előtt kígyózó hosszú sorokkal. A tömeget közvetve természetesen az este fő attrakciójára, a Tankcsapda generálta. A TCS-t senkinek sem kell bemutatni, és azt is tudjuk, mire számíthatunk tőlük. Ennek megfelelően a nagyszínpad sátra zsúfolásig megtelt, Lukács Laciék odatették magukat, és az egész közönség hatalmasat tombolt (többek között főkormányosunk példamutatásával).
Ha valaki változatosságra vágyott, ezután átnézhetett a másik sátorba, ahol épp a drum&bass-é volt a főszerep. A nagyszínpadon a hajnal felé elnyúló bulit Dévényi Tibi bácsi vezényelte le a keverőpult mögül, az elmaradthatatlan pontos labdákkal. Mindeközben a Red Bull bárjánál igazi >partyzenékre< lehetett csapatni.

Képeket az estéről a Közhír vonatkozó, illetve a Műterem webalbumaiban találhattok.
Ne feledjétek, ma folytatás; délután karok közti vetélkedő, este pedig többek között Bëlga és Edward Maya!

2010. szeptember 14., kedd

A Vajda a diákrektor!

Örömmel jelentjük be, hogy az Egyetemi Napok történetének első diákrektorválasztása lezárult, és a győztes nem más, mint regnáló főkormányosunk, Berkesi Ádám, alias a Vajda!


Köszönet minden szavazatért, hisz ezt a sikert csak együtt lehetett elérni. Ne feledjétek: CSAK EGY CSAPAT VAN...!

A rend kedvéért az eredmények:
1. Berkesi Ádám (KSK) - 777
2. Szilágyi Dávid (GTK) - 679
3. Hosszú Gábor (GPK) - 351
4. Rohovszky Péter (ÉMK) - 139

2010. szeptember 13., hétfő

Alkoholszint-kalkulátor


Hamarosan kezdődik a BME Egyetemi Napok, ezért ilyenkor nagy szükség lehet egy ilyen programhoz, ami itt érhető el.

EN - Az első nap programja (kedd)

Nagyszínpad

19:30 - Z.U.P.

21:00 - Mystery Gang

22:30 - Tankcsapda

00:00 - Dj. Juhász Laci

00:30 - Dévényi Tibi bácsi

Unicum Bootleg Bar

19:00 - Dumaszínház: Hadházi László

21:00 - UFO

22:00 - Csepregi Éva

23:00 - Tompi

00:00 - Nafta

Red Bull Party Zone

22:00 - Gyurex

00:00 - Dj. Sterbinszky

02:00 - Dj. Portugal

Dumaszínház az EN-on

Rekeszizmokat felkészíteni, söröket szorosan kézben tartani, nehogy kilötyögjön…mert érkeznek a Dumaszínházas kedvencek az Egyetemi Napokra! Mindhárom nap velük nyit az Unicum Bootleg Bar, hogy kellőképpen megalapozott legyen a hangulat az est további részére!


A nyitónapon Hadházi László érkezik hozzánk, szerdán a Szomszédnéni Produkciós Iroda szórakoztat Titeket, akik többek között az Erdélyi Humorfesztivál ötletgazdái és szervezői, a zárónapon pedig Beliczai Balázs lesz az ügyeletes Stand up-os, aki nem ismer lehetetlent, ha parodizálásról van szó! Indítsátok hát a bulit Dumaszínházzal minden este 19 órától!

Irie Maffia helyett Kiscsillag

Az Irie Maffia honlapján olvasható sajtóközleményt felénk is megerősítette a zenekar, miszerint az énekesnő Sena gyermeket vár, így nem tudják már vállalni a folyamatos utazgatással és éjszakázással járó fellépéseket. A Magyar Dal Napja alkalmából tartott Zöld Pardonos koncert is már szűkített repertoárral várja a közönséget, és 2011 áprilisáig visszavonulót fúj az együttes. „Sena nékül nincs Irie Maffia, bár sokan vagyunk a színpadon, ez a vélemény egyöntetű. Nélküle nem vállalunk fellépéseket, mert az ő hangja és dalai nélkül nem tudnánk azt a műsort produkálni, amit a közönség vár tőlünk.” –olvasható az Irie Maffia honlapján.


A szervezők kérik megértéseteket a fent leírtakkal kapcsolatban, és már gondoskodtak is a megoldásról: Kiscsillag lép fel a Nagyszínpadon szeptember 16-án, csütörtökön az Irie Maffia helyett! Első alkalommal köszönthetjük a zenekart a Műegyetemen, akik jó kapcsolatot ápolnak a szervezőkkel, és örömmel mondtak igent erre az utolsó utáni pillanatban érkezett felkérésre!

Kertépítő kör

A Baross Gábor Kollégiumban működő Kertépítő Öntevékeny Kör 2010. szeptember 14-én, kedden este 19:15-ös kezdettel a HaBár Szórakoztató és Élménycentrumban tartja rendes félévi alakuló ülését. Várunk minden új és régi tagot, aki tenni szeretne (tenni tud) a kollégium kertjének csinosításáért. Napirenden szerepel a Szervezeti és Működési Szabályzat elfogadása, a tisztújítás, valamint az előző félévi beszámoló. Emellett várjuk ötleteiteket, terveiteket!

Üdvözlettel:
Drugan Árpád
a Kertkör vezetője

2010. szeptember 10., péntek

Guinness rekordkísérlet az Egyetemi Napokon!

A 100-as sörváltó rekordját már több alkalommal is sikerült megdönteni, a jelenlegi legjobb (feljegyzett) idő 436,4 másodperc, melyet a tavaly októberben, a Schönhertz Qupán állított fel a Villamosmérnöki és Informatikai Kar.


Ez a csúcs tényleg nagyon gyorsnak számít (jobban belegondolva 436,4/100=4,364, tehát ennyi az átlagos ivási sebesség egy korsó sörre!), mégis az Egyetemi Napokon a karok összefogva megkísérelhetik a rekord megdöntését.

A Százas Sörváltóra szeptember 16-án, csütörtökön 15 órától kerül sor. A döntősöket az előző napi Karok Közti Sörváltók alapján választják ki.

Aki nem ismeri pontosan a sörváltók menetét az alábbi videóból, és a MűTerem jóvoltából mindent megtudhat:

EN helyszín

Mint már biztos mind tudjátok, idén új helyszínen kerül megrendezésre az Egyetemi Napok: A K épület előtti területről délebbre, az Info parkba költözik a rendezvény.

A sátrakat az I épület melletti területen állítják fel, az alábbi elrendezésben:

2010. szeptember 9., csütörtök

BME Sportnap

Az Egyetemi Napok keretében a BEFS-sel együttműködve idén is megrendezésre kerül az OTP Junior Sportnap, melynek helyszínei az immáron szokásosnak mondható Hauszmann utcai Gabányi Sportcsarnok, a Bogdánfy úti BME sporttelep, valamint a K épület II. számú tornaterme.

Az időpont pedig: 2010. szeptember 14. 9-17 óra.

A versenyszámok a teljesség igénye nélkül: labdarúgás, röplabda, strandfoci, kidobós, streeball, tenisz, csocsó stb.

A részletes program és tudnivalók itt érhetőek el, míg jelentkezni itt tudtok.

EN Promó videó

Újabb Egyetemi Napok promó videó:

Ebédszünet

Az ebédszünet eltöltésének egy munkavédelmi szempontból ömm... megkérdőjelezhető módja látható a következő videón. Hogy kerül ez ide? Hát a kellék egy építőgép!

2010. szeptember 8., szerda

EN plakátkavalkád

A lenti képre kattintva elérhető az összes eddigi Egyetemi Napok plakát, érdemes megnézni mindegyiket!


Megkezdődött a jegyárusítás!

Már csak alig egy hét és megkezdődik az év legnagyobb egyetemista bulimaratonja, a BME Egyetemi Napok.

Ennek örömére hivatalosan kihirdetésre kerültek a jegyárak, és a jegyvásárlással kapcsolatos információk, valamint az árusítóhelyek is!

HaBár buli



2010. szeptember 7., kedd

EN plakát

Íme az Egyetemi Napok hivatalos plakátja:

Az igazán ínyencek számára exkluzív módon álljon itt egy nagyobb felbontású verzió is (katt a nagyításhoz):

2010. szeptember 5., vasárnap

A Vajdát diákrektornak!

Mint hogy arról már írtunk az idei Egyetemi Napokon diákrektor választás is lesz, melynek jelöltjeire szeptember 14-ig lehet szavazni.

Örömmel jelentjük, hogy elkészült a Közlekedésmérnöki Kar diákrektor-jelöltjének, Berkesi Ádámnak (a. a Vajda) a programja, melyet a facebook-on olvashattok, ide (vagy a képre) kattintva.

Húzzunk bele, minél több "lájk"-ot kap a jelöltünk annál nagyobb az esély, hogy a mi karunk nyeri a diákrektor-választást!

7-es busz - én így szeretlek!

Vége a nyárnak, s nekem akarva-akaratlanul újra igénybe kell vennem a BKV szolgáltatásait, ha el akarok jutni valahova. Tavaly gyakran előfordult, hogy szidtam "imádott" közlekedési vállalatunkat, hiszen több volt a negatív tapasztalatom, mint a pozitív. Folyamatosan bosszúságot okoztak nekem (s gondolom másoknak is): olykor járatkimaradások, agresszívan vezető sofőrök, zsörtölődő utazóközönség - ez csak pár volt azok közül, amiket előző tanévben tapasztaltam.

Most azonban, mintha kicserélték volna az egész társaságot (persze a buszokat nem...), már-már kedvtelve ülök fel egy-egy járatra. Az 1 hét alatt, mióta fent vagyok Budapesten, csak pozitív dolgokat látok a 7-es busz vonalán, s ez gyakran megmosolyogtat és jobb kedvre derít. Amellett, hogy nincsenek 10-12 perces várakozási idők, ahogyan az régebben többször előfordult, a sofőrök nagyon türelmesek, megvárják az idősebb, lassabban mozgó utasokat vagy azokat, akik futnak, hogy elérjék azt a járatot. Nekem a legszembetűnőbb az volt, hogy a Rákóczi úton végre nem úgy mennek végig a buszosok, hogy padlótól plafonig repülnek az emberek a kátyúk miatt, hanem lassabban, de biztonságosabban szállítják az utazóközönséget.

Nem hittem, hogy valaha ezt fogom mondani, de azt hiszem, szeretek BKV-zni - legalábbis a 7-es buszon. Remélem, nem csak nekem szereztek pár jó pillanatot!

2010. szeptember 4., szombat

F1 kiállítás képgaléria

Azok számára, akik - twitteres képzavarral élve - követnek minket Facebookon, nem mondok újat, de hogy senki se maradjon le: új galériával bővült a Közhír webalbumok.

A nyáron közel egy hónapon át lehetett megtekinteni az LG szponzorálásával prezentált „Formula One™ – Versenyben a technológiával” című kiállítást, amely arra hivatott, hogy bemutassa a Száguldó Cirkusz több mint fél évszázados történelmét. A tárlat különlegességét szolgáltatta, hogy 8 életnagyságú versenygépet járhattak körül a látogatók, közte például egy 1959-es Cooperrel, vagy a "rekordbajnok" 1988-as McLaren-Hondával. Emellett utcahossznyi falon archív képeket, rövid leírásokat tanulmányozhattak a szemlélődők. Tovább színesítették a kiállítást az apró makettek, valamint napjaink versenyruházatának tételes bemutatása is. Katt a képre!

2010. szeptember 3., péntek

EN videó

Az Egyetemi Napok kapcsán készült az alábbi kis videó, amely a fellépők mellett a fesztivál hangulatát is elég jól felidézi. Jó szórakozást hozzá!

XI. @RC kiállítás

Ha szeptember, akkor @RC - immár 11. alkalommal. Az elmúlt évtized gyakorlatának megfelelően az elkövetkező hetekben a közkedvelt óriásplakát-kiállításnak ad otthont az Ötvenhatosok tere.

A kreatív pályázatnak idén a "Hol élsz te?" és a "Minek képzeled magad?" kérdések voltak a gondolatébrésztő jelmondatai. A Hősök tere szomszédságában a beérkező pályamunkák legjobbjait tekinthetik meg az érdeklődők. A megnyitóra tegnap késő délután került sor, a kiállítást egészen szeptember 22-ig lehet megtekinteni.