2009. október 31., szombat

Nem mi mondtuk...

Mivel a Közhír csak havonta egyszer jelenik meg, előadásra viszont annál többször járunk (kellene járni), ezért a továbbiakban rendszeresen kedveskedünk Nektek az órákon elhangzott szállóigékkel. Lehet, hogy néhányuk már ismerős lesz a régi közlekesek számára, de hát az újszülötteknek és a gólyáknak minden vicc új lehet.

“A vonat nem nagyon tud felmenni a mozgólépcsőn.”
(Bevezetés a biz.ber. technikába)
“Nézd! Itt az eredmény helyiérték szerint, TÍ, ZZ!”
(Számítástechnikai berendezések)
„Kap egy plusz jegyet a vizsgán. Ha ötös lesz, akkor eltesszük az államvizsgára. Ha ott is, akkor sajnos kárba vész…”
(Számítástechnikai berendezések)
„Van a félkör alakú mellbimbó, meg ez a hosszúkás, könnyű megjegyezni!”
(Számítástechnikai berendezések)
„Viszonylag kibírom, ha elpusztítja egy agysejtem, hiszen egy alkoholizálás közben egy-két milliót is veszíthetek.”
(Számítástechnikai berendezések)
„Nem fogjátok tudni leírni, írjátok majd le otthon!”
(Számítástechnikai berendezések)
„Írd fel, mert hátha a doktori dolgozatodnak ez lesz a címe!”
(Számítástechnikai berendezések)

Aki szorgalmasan jegyzetelt az egyetemen és netán rendelkezik hasonló vicces megnyilvánulásokkal, ne legyen rest, küldje el őket a kozhir@kozlekkar.hu címre!

2009. október 30., péntek

Ez itt a reklám helye!

A szegedi közösségi közlekedésért felelős Szegedi Közlekedési Kft. oldalán sikerült a következőt találni:


Nem újdonság, hogy a tömegközlekedési járművek szabad felületeit reklámozás céljára kiadják. Az SZKT szerteágazó honlapján a különféle információk mellett erre a szolgáltatásra is felhívják a figyelmet. Ám a puszta árajánlaton és az elérhetőségeken túl egy grafikus felület is szolgálja az ügyfeleket. Ezen a társaság rendelkezésre álló járműveire (szóló, illetve csuklós villamos és busz) tölthetjük fel a saját reklámjainkat.Nem kell mást tenni, mint kiválasztani a kívánt járművet, majd a megjelenő felületen a megfelelő mezőbe feltölteni a reklámképünket. Amire oda kell figyelni, hogy a jó eredmény érdekében a megadott felbontásban kell a képet elmenteni. A kész látványterv önmagáért beszél.

2009. október 29., csütörtök

Októberi Közhír

Megjelent a Közhír legújabb száma! Ma már megtalálható volt az egyetemen, a továbbiakban pedig keressétek a szokásos lelőhelyeken! Addig is a képre kattintva (vagy az oldalsávból) letölthetitek a digitális változatot pdf-ben.


Ízelítő a tartalomból:

BME vs. Corvinus - Legenda vagy valóság a Duna két partján fekvő egyetem rivalizálása? Utánajártunk!

Riverride "vízibusz" - Budapest új látványossága, a kétéltű turistabusz - kipróbáltuk!

Tudom, mit néztél idén nyáron! - Körkép a Baross koli lakóinak sorozatnézési szokásairól

Közlekes az élen - Új elnököt választott az Egyetemi Hallgatói Képviselet

Ezen felül beszámolók szakmai eseményekről (IFFK 2009 konferencia, Szakmai Nap, LogUp), az új rovat, a Retroközlek folytatása, a megszokott régi rovatok (Tanárinterjú, Mindmegittuk, Ajánlók), valamint sok más érdekesség.

Adrenalin

Ha esetleg valakinek hiányozna egy kis adrenalin így a házi leadások idején, hát most jól megkapja. Nem máshonnan, mint a youtube-ról, egy kis downhill biciklizés formájában:

Egy szuszra még végignézni is sok, nemhogy megcsinálni...

2009. október 28., szerda

Giga Machines

A gigászi gépeket készítő Caterpillart senkinek sem kell bemutatnom. Ám ezek a gépek sem elpusztíthatatlanok...



A videót is érdemes végignézni, még több megdöbbentő kép látható benne igazán impozáns zenei aláfestéssel.

Karikatúra #3

Az újság hasábjain már sikert arattak a "közhíres grafitember" munkái, itt az ideje, hogy apránként a blogot is meghódítsák a rajzok.

2009. október 26., hétfő

Nem mi mondtuk...

Mivel a Közhír csak havonta egyszer jelenik meg, előadásra viszont annál többször járunk (kellene járni), ezért a továbbiakban rendszeresen kedveskedünk Nektek az órákon elhangzott szállóigékkel. Lehet, hogy néhányuk már ismerős lesz a régi közlekesek számára, de hát az újszülötteknek és a gólyáknak minden vicc új lehet.

„A test tömege nem változik… kivéve a rakétát, torpedót és egyéb ilyen békés jellegű dolgot.”
(Mechanika)
„Miért csinálom ezt, ha ennyire nem megy ez nekem?!”
(Mechanika)
„Két külön neműt csak az anyakönyvvezető adhat össze, maguk nem!”
(Mechanika)
"Az Euler szerintem elég jó név ahhoz, hogy ezt elhiggyük."
(Mechanika)
"Ilyen mérvű passzivitást legutóbb a seregben tapasztaltam..."
(Közlekedésstatisztika)
"Kihúzom magam, mint pók a lucernásban."
(Közlekedésstatisztika)
"’55-ben építették 10 évre, de 3-4 éve már biztosan felújítják jövőre!”
(Bevezetés a biz.ber. technikába)

Aki szorgalmasan jegyzetelt az egyetemen és netán rendelkezik hasonló vicces megnyilvánulásokkal, ne legyen rest, küldje el őket a kozhir@kozlekkar.hu címre!

2009. október 25., vasárnap

Halloween party

LÓRÁJDEEER 2. rész

Maradva ezen a vonalon jön a mai adag. :)



Azért ezen a videón elég sok szakterület megtalálhatja a maga érdekességét:
- a logisztikusnak ott az "alig" megpakolt pótkocsi
- a gépésznek az ágaskodó traktor
- a közutasnak meg a teljes útzárat okozó szerelvény

2009. október 24., szombat

LÓRÁJDEEER 1. rész

Ez nagyon kész... Amikor már az ember azt hinné, hogy nincs lejjebb, akkor mindig vannak olyanok, akik rácáfolnak.

Hangulat "vicc"

A nap vicce, legalábbis a megfelelő hangulatban. Épp a vasúti vonalbezárások kapcsán mérgelődtem, amikor a kezembe akadt ez a régen, talonba elrakott vicc. Annyira jó, annyira aktuális, hogy meg kell osszam mindenkivel. Hasonló hangulatban nagyot üt (úgyhogy itt egy régebbi bejegyzésünk a vonalbezárásokról, itt pedig egy aktuális cikk).

Ha a hangulat megvan, akkor jöjjön a vicc:
Országok gazdasága
Hagyományos gazdaság: Van két tehened. Az egyiket eladod, és az árából veszel egy bikát. Az állatállományod gyarapodik, a jövedelméből nyugdíjba mész.
India: Van két tehened. Szentként tiszteled őket.
Pakisztán: Egyetlen tehened sincs. Felszólítod a világ országait, hogy támogassanak. A kapott támogatásból megveszed az indiai teheneket. Kijelented, hogy a világ kizsákmányol.
Amerika: Van két tehened. Az egyiket eladod, a másikat pedig arra kényszeríted, hogy 4 tehén helyett tejeljen. Amikor a tehén ebbe belepusztul, az esetet ráfogod egy olyan országra, amelyiknek van sok tehene. A világbéke érdekében megtámadod és elkobzod a teheneit.
Franciaország: Van két tehened. Sztrájkolsz, mert három tehenet akarsz.
Németország: Van két tehened. Továbbfejleszted őket, így 100 évig élnek, havonta csak egyszer esznek és megfejik önmagukat.
Anglia: Van két tehened. Mindkettő kerge.
Olaszország: Van két tehened. Nem tudod, hogy hol vannak. Elmész sziesztázni.
Svájc: Van ezer tehened, de egyik sem a tied. Másokkal fizettetsz a megőrzésükért.
Finnország: Van két tehened, de megfagynak. Áttérsz a mobiltelefon gyártásra és meggazdagszol.
Japán: Van két tehened. Átalakítod őket, így az eredeti méret tizedére csökkennek és hússzor több tejet adnak. A szaporulattal teríted a világpiacot.
Oroszország: Van két tehened. Ahányszor megszámolod, mindig más jön ki. Feladod és kinyitsz még egy üveg vodkát.
Nigéria: Van egy tehened. Megeszed, majd bejelented, hogy ellopták. A rendőrség a környéken mindenkit letartóztat. Kínzással beismerő vallomásokat csikar ki, és elkoboz száz tehenet. Te visszakaptad a tehenedet, a rendőrparancsnoknak pedig van egy új csordája.
Magyarország: Az államnak van két tehene. A felelős vezető a tejet ellopja, majd kijelenti, hogy privatizálni kell a teheneket, mert nem adnak elég tejet, így ráfizetéses a tartásuk. A pályázaton a vezető fia nyer, ezzel megalapozza politikusi karrierjét. Egy csomó marha rászavaz.

Ugye, hogy ugye?!

Stand-up Club

2009. október 28-án (szerdán) 20 órai kezdettel Kőhalmi Zoltán fellépését láthatjátok a kollégium dísztermében a Baross Stand-up Club szervezésében.

Jegyek korlátozott számban hétfőtől kaphatók a Hallgatói Irodában! Hétfői napon belépő csak személyesen, saját BME Közlekedésmérnöki karos diákigazolvánnyal váltható! Egy személy maximum kettő jegyet válthat. Hétfő után a készlet erejéig bárki vehet korlátlan számban jegyet.

Egy kis ízelítő a művész úr munkásságából.

2009. október 23., péntek

Háttérkép mindenkinek rovat

Seat Leon Cupra R 2009
A nagyfelbontású háttérképhez kattints a képre!

2009. október 22., csütörtök

Szakkollégium tagtoborzó

A Közlekedésmérnöki Szakkollégium tagtoborzót hirdet a 2009-2010-es tanévre.

• Tetszett a Szakmai Nap, és szeretnél részt venni hasonló szakmai rendezvények szervezésében?
• Most kerültél be az egyetemre, és még nem döntöttél, hogy milyen irányba tanulnál tovább, de érdekelnek a lehetőségek?
• Vagy már lassan végzel, de még mindig nem találtál konkrét célt a továbblépésre?
• Csupán szeretnél kicsit közelebb kerülni a szakmához?
• Szeretnéd a gyakorlati tapasztalataidat bővíteni tanfolyamokon, kerekasztal beszélgetéseken?
• Szeretnél társaidnak segíteni tanulmányaikban, vagy neked van szükséged segítségre?
• Szeretnél egy lelkes és szakmailag elkötelezett csapat tagja lenni?

Ha a fenti kérdések közül akár az egyikre is igen a válaszod, akkor TE vagy a mi emberünk!
A félév során számos üzemlátogatást, kerekasztal beszélgetést, tanfolyamot szervezünk, amelyek a szakkollégisták fejlődését hivatottak előmozdítani. Ha szeretnél részt venni ezeken az alkalmakon, vagy akár szeretnél ilyeneket szervezni, vagy csupán képben akarsz lenni az aktuális lehetőségekkel, mindenképp jelentkezz!

Köztünk a helyed, ha:
o Tudsz és szeretsz csapatban dolgozni
o Vannak kreatív ötleteid
o Szeretnél megbecsült szerepet betölteni a Kar életében

Amit elvárunk:
o Precizitás
o Lelkesedés
o Innovatív gondolkodás

Természetesen nem muszáj szervezői feladatot ellátnod ahhoz, hogy szakkollégista legyél. Elég csupán úgynevezett passzív taggá válnod, hogy élvezhesd a szakkoli nyújtotta lehetőségeket.

Jelentkezés: szakkollegium@kozlekkar.hu / ’tagtoborzo’ jeligével

Tagtoborzó
Ideje: 2009.10.26. (hétfő) 18:00
Helye: BGK, Landler terem

2009. október 21., szerda

Nem mi mondtuk...

Mivel a Közhír csak havonta egyszer jelenik meg, előadásra viszont annál többször járunk (kellene járni), ezért a továbbiakban rendszeresen kedveskedünk Nektek az órákon elhangzott szállóigékkel. Lehet, hogy néhányuk már ismerős lesz a régi közlekesek számára, de hát az újszülötteknek és a gólyáknak minden vicc új lehet.

„Ha hibátlan lesz, akkor a kolléga urat meghívjuk a tanszékre és megtudja, hogy ki a magyarok istene.”
(Mechanika)
„A zh-t már elmondtam: vagy kint a bokorban az I épületben, vagy bent a pokolban valahol a K-ban.”
(Mechanika)
„Jobb teremben van olyan, amivel mutogatni lehet, de úgy látszik, féltik a hallgatók testi épségét.”
(Mechanika)
„Ez a vektor nem X és nincs rajta pont, de a többi stimmel.”
(Mechanika)
„Ha mechanika órát tartanánk, akkor ezt radiánnak mondanánk.”
(Mechanika)
„Aki nem tud mátrixokkal számolni… azt kirúgjuk… de ne keseredjen el!”
(Mechanika)
„A korong legyen 20 kg… A fenét, legyen rendes anyagból, 200 kg!”
(Mechanika)

Aki szorgalmasan jegyzetelt az egyetemen és netán rendelkezik hasonló vicces megnyilvánulásokkal, ne legyen rest, küldje el őket a kozhir@kozlekkar.hu címre!

2009. október 19., hétfő

Társadalmi célú hirdetés

Akit érint: sikerült négyünknek egy alternatívát találni a Járműterv II ZH problémára. Eleőd tanár úrral való egyeztetés után az alábbi levelet kaptam:

"Tisztelt Járműterv II-re beiratkozott Hallgatók!

Tekintettel a számos megkeresésre, Tanszékünk a szerda délutánra kiírt zárthelyit új, remélhetőleg mindenkinek megfelelő időpontban, október 22-én 10.15-től 12-ig (az előadás időpontjában), a csütörtöki csoportnak a Z04-ben, a szerdai és pénteki csoportoknak a K. I. 33 teremben tartja meg.

2009.10.19.
Eleőd András"

Kérnék mindenkit, hogy akinek csak tudja adja át, hiszen nem mindenki olvassa (sajnos) ezeket az információs csatornákat.

Társadalmi célú hirdetést hallottak... :)

Juvelog üzemlátogatás

Sztrájk

2009. október 18., vasárnap

Hogyan készül a Ferrari?

Szépség és a szörnyeteg

Egyetemünk csodás fekvését kihasználva időnként szoktam sétálni a rakparton. Sokszor minden céltudatosság nélkül, csak úgy. Egyrészt van egy fajta hangulata az estébe burkolózó Dunapartnak, mely sokszor megnyugtatja az embert (legalábbis engem), másrészt nappal is mindig akad valami látnivaló a kíváncsi közlekes számára. Most ez utóbbiról szeretnék írni.
Korábban már láthattatok itt a blogon az egyetem körül fellelhető járművekről egy körképet. Ehhez kapcsolódnék én is. Nem olyan rég az R épület előtti parkolóban sétálgatva lettem figyelmes egy, a parkoló autók között megbújó Rolls-Royce-ra. Egy Silver Shadow II mellett csak úgy nem megy el az ember, függetlenül attól, hogy mennyire kedveli az angol autókat. Egyszerűen muszáj odamenni hozzá és körbenézni, és ha még fényképezőgép is van az ember fiánál, hát... Én sem voltam rest elkattintani pár képet. Már önmagában az tény sem elhanyagolható, hogy valaki egy Rolls-Royce-szal találkozott, de ez még kevés egy jó story-hoz, azt bárki láthat. Szegény jármű nagyon be volt szorítva a körülötte állókkal, így elég nehéz volt róla jó képeket csinálni. Épp Emilyt (minden Rolls-Royce orrát díszítő nőalak) fényképeztem, amikor a képet visszanézve az LCD kijelzőn egy furcsa formára lettem figyelmes a háttérben. Valamire, ami nagyon nem illett oda...


Ekkor jött a felismerés, hogy "te jó ég", ez bizony az... egy Ssangyong Action!!!

Ha létezik az autók között a "Szépség és a szörnyeteg", akkor ez a cím illene leginkább ehhez a képhez. És a legérdekesebb az egészben, hogy ez nem egy megrendezett, vagy beállított kép... óh nem, ezt a "véletlen" hozta így, csak észre kellett venni.

2009. október 17., szombat

Közhír ülés


Nem a Gépelemek Tanszéknek ajándékoznád minden tehetséged? Többet érzel Magadban, mint az asztalfióknak írni? Kezdő logisztikus, de profi szervező vagy? Örömmel várunk, ha kedvet érzel a rajzoláshoz, cikkíráshoz, vagy akár az újság szerkesztéséhez!

Ha van bármilyen cikkötleted, netán kész írásod, versed, rejtvényed, rajzod, vagy otthonosan mozogsz a grafikus programok terén, netán komolyabban foglalkoznál szerkesztési, vagy szervezési feladatokkal, esetleg gyakorlatod van a honlapkészítés területén, akkor Rád van szükségünk! De ha csak szeretnél az újság munkálataiban segédkezni és egy nagyszerű csapat tagja lenni, akkor is örömmel várunk szerkesztőségi ülésünkön 2009. október 20-án (kedden) 17 órakor a Baross koli Landler termében!

Oldtimer Show 2009


2009-ben ismét Budapesten, a SYMA Rendezvényközpontban kerül megrendezésre a veterán járművek kiállítása. Az Oldtimer Show igazi kulturális csemege azoknak, akik érdeklődnek a régi korok járművei iránt. A kiállítás egy kicsit több is mint veteránjármű kiállítás, hiszen a díszletekkel, a korhű jelmezekkel és a korabeli háttérzenével egy nosztalgikus életérzést szeretnének éreztetni a látogatókkal a szervezők.

Az Oldtimer Show-n minden típusból csak 1-1 darabot állítanak ki, a fellelhető legszebb darabot. A kiállított járművek köre válogatott ritkaságokból és nagyon értékes veterán járművekből van összeállítva. Lesznek nagyon különleges és luxus kategóriájú veterán autók (Ferrari, Alfa Romeo, Bentley, Rolls-Royce, Wanderer, Daimler, iso, Horch, Adler, Magosix, De Dion Bouton, Panhard Levassor, Lloyd, stb…), veterán motorok (Ducati, Harley-Davidson, Triumph, Indian, Jaap, Ajs, Machless, Horex, DKW, BSA, Mi-Val, New Hudson, Norton, Zundapp, stb…), stabil motorok és néhány hintó. És hogy milyen újdonságok várhatók az idei kiállításon? Fogalmazhatok úgy is, hogy “közkívánatra” lesz egy nagyméretű KGST szekciója a kiállításnak, ahol mindenki megtalálhatja szülei, nagyszülei régi járműveit és talán olyanokat is, amivel még nem volt módja találkozni, holott "nem is olyan rég" még ezek a járművek alkották az utcaképet. A teljesség igénye nélkül látható lesz Volga, Tátra, Skoda, Moszkvics, Csajka, Pobeda, Varszawa, Zsiguli, Wartburg, Zaporozsec, Izs, Ural, Dnyepr, Jawa. Összefoglalva: a kiállítás anyaga a 70-es évektől kezdve, az antik járműveken át, egészen a XVII. századig megy vissza az időben. Az Oldtimer Show korelnöke egy izzócsöves motorú Bollé busz, melyet 1895-ben gyártottak. A kiállításon 250-270 darab muzeális jármű bemutatására kerül sor.

Ami a belépőjegyeket illeti, a gazdasági válsághoz alkalmazkodva, idén nem lesz áremelés. A felnőtt belépőjegy ismét 2.500,- forintba kerül, a gyerekjegy (3-12 éves korig) 1.500 ,- forint lesz. A belépőjegyeket a helyszínen lehet megvásárolni, a SYMA Rendezvényközpont Dózsa György úti és a Népstadion felőli parkolónál lévő jegypénztáraiban. A kiállítás mindhárom napján 09.00-19.00 óráig várjuk a látogatókat.

Fontos! A SYMA Rendezvényközpont területén (500db parkoló) és a Dózsa György úton való parkolás teljesen ingyenes! Tömegközlekedés szempontjából a SYMA Rendezvényközpont ideális helyen van: a Keleti-Pályaudvartól 800 méterre, a metró, a troli, a villamos, a helyi és a távolsági busz megállói a SYMA Rendezvényközpont mellett találhatók.

A látogatókat egy meglepetéssel is várják a szervezők majd az Oldtimer Show-n. Idén egy 200 fő befogadására alkalmas nosztalgia mozi lesz kialakítva a kiállítás területén, amelyet ingyenesen lehet megtekinteni. Az érdeklődőknek csak annyi lesz a dolga, hogy az Autó-Motor magazin standjára ellátogassanak. Az Autó-Motor standján egy ajándékcsomaggal kiegészítve megkapják az ajándék nosztalgia mozi belépőjegyet.

Jó kis programnak ígérkezik a hosszú hétvégére. Érdemes kilátogatni.

Öreg autó ... NEM vén autó!


Előző lapszámunkban megjelent „Öreg autó belvárosba nem jöhet” című cikkel kapcsolatban szeretnék eszközölni egy igen jelentős helyreigazítást, ami után talán fellélegezhet mindenki, aki előzőleg megijedt.

Előző számunk megjelenése után kaptam levelet Gáti Balázs tanár úrtól, aki egy fórumra hívta fel a figyelmemet. Ez a fórum a VW Transporter (T3) barátok közösségéhez tartozik, akik egy óriási fába vágták fejszéjüket: megpróbálták alkotmánybírósági (továbbiakban: AB.) beadvánnyal fellépni az előzőekben írt szmogrendelet irracionalitásai ellen. A maroknyi csapat időt és olykor pénzt nem sajnálva, egy ügyvédnő felkérésével panaszt emelt a rendelet ellen. Szerencsére ezzel nem voltak egyedül, számos autós társaság is ugyanígy tett (pl: Autóklub, VW Bogár klub, stb..).

Ténykedésüknek előző számunk lapzártájával egy időben lett meg első gyümölcse. Ugyan az AB-i eljárás kapcsán még nem történt előrelépés, azonban az eredeti rendeletet az elmúlt időszakban többször is módosították. A módosítás első és legfontosabb pontja, hogy idén október 20-án nem lép életbe a rendelet! A korlátozásról szóló rendelkezés (előző lapszámban tárgyalt) hatályba lépéséről az önkormányzatnak külön rendelettel kell gondoskodni, továbbá az új táblák miatt a KRESZ-t is még módosítaniuk kell. A veszély persze ezzel nem múlt el végleg, csak egy kicsit eltolódott.
A módosított rendelet szerint a sárga plakettes autók kitiltása két lépcsőben történne meg: a rendelet meghozásától és életbe lépésétől számítva 3 év áll majd rendelkezésre, hogy a Budapest közigazgatási határain belül lakók még felkészüljenek a korlátozásokra. A harmadik évet követően azonban már csak a zónán belül élők használhatják ezen járműveiket, majd újabb 2 évvel később már senki sem (kivéve a mozgássérült engedéllyel rendelkezők, BKV, mentők, stb.). Így a zónán belül élőknek 5 év áll rendelkezésükre, hogy lecseréljék a járműveiket.

Ez a módosítás több kérdést is felvet: mi a helyzet azokkal, akik nem szeretnék, vagy nem áll módjukban a régi vasukat lecserélni? (hobby autósok, megélhetésért fuvarozók, új autó hiteltől viszolygók) Továbbá érdemes belegondolni, hogy a jelenleg is csekély számú sárga plakettes autóból mennyi közlekedne még 5 év múlva is?! Az idő múlásával az érintett járművek száma valószínűsíthetően igen csekély lesz, így az is kérdéses, hogy annak a kevés "sárgának" a kitiltása mennyire segíti elő az elérni kívánt célt, azaz a levegővédelmet?!
A rendelet módosítása kihat az AB-i eljárásra is, ugyanis okafogyottá nyilváníthatják, és ejthetik az ügyet. Viszont a probléma továbbra is fenn állna, ezért a Transporteresek tovább küzdenek. Beadványukat módosítják, és ezzel kapcsolatban örömmel fogadnak minden újító ötletet, amely ügyük előrejutását segítheti.

Fórum: http://www.freeforum.hu/vwt3/topik/31731,1

2009. október 16., péntek

Rázópad

Nem is olyan rég, körülbelül egy hónappal ezelőtt még megszeppenve, elkerekedett szemmel írtam arról, milyen ijesztő is az, hogy rögtön elsőre tökéletes műábra házit kell beadnunk. Azóta csak cirka harminc nap telt el, de a nézőpontom (és szerimtem az évfolyamról még sokunké) gyökeresen megváltozott, talán mondhatni: belerázódtunk. Tudjuk már: a műábra házi szövegmezejére a tárgy rovatba nem szerencsés "Általános járműgéptan"-t írni, a Merlin jóbarátunk, a mérés mindenkor hibával terhelt (és különben is: egy mérés nem mérés, két mérés fél mérés, stb...), tudjuk milyen érzés várni, vajon visszadobják-e órák izzadságos munkájával megalkotott rajzunkat, tudjuk, milyen mérni, majd könyvet jegyezni, majd leadni, aztán esetleg vissza is kapni, tudjuk, hogy az egyetemen mindent "könnyű belátni", tudjuk, milyen egész nap zéhára tanulni, este pedig zéhát írni úgy, hogy minden, amit előzőleg tanultunk, lepedőkötéllel kiszökött az agyunkból és leereszkedett a fülünkön keresztül a CH Max, vagy a Kahuszonhat padlójára. Megtanultuk (vagy legalábbis rájöttünk, hogy meg kéne tanulni) megosztani a figyelmünket az előadó és a prezentáció közt, több PDF segédletet, jegyzetet és példatárat láttunk már, mint eddigi életünkben összesen, levlista tagságaink és tanszéki honlap accountjaink hatására ötször annyi jelszót kell fejben tartanunk, ki tudjuk adni a déix per dété deriválási operátor útját, és mi sem találtunk hibát azokban a koncentrikus körökben a táblán. Azonban ahogy sokszor megesett már velem, biztos vagyok benne, hogy most is megfog: fél, vagy akár egy év múlva visszagondolva a mostani helyzetemre azt fogom gondolni, milyen kis naív zöldfülű voltam. Mindenesetre most úgy érzem, talán menni fog.*

*Vagy nem. :D

Nem mi mondtuk...

Mivel a Közhír csak havonta egyszer jelenik meg, előadásra viszont annál többször járunk (kellene járni), ezért a továbbiakban rendszeresen kedveskedünk Nektek az órákon elhangzott szállóigékkel. Lehet, hogy néhányuk már ismerős lesz a régi közlekesek számára, de hát az újszülötteknek és a gólyáknak minden vicc új lehet.

„A japánok normális méretűek, 1.68, vagy az alatti…a többi ember torzszülött…” (Reklámszociológia)
„Annyi azonosság van, mint a szervita rend és a rendszervita között…”
(Reklámszociológia)
„…olyan turbánt visel, hogy azonnal okot ad a kés hegyezésére.”
(Közlekedésstatisztika)
„Az autók nagyon tudják a fizikát, ha jégre hajtunk, ismeri az eredő erőket függetlenül a vezető kiáltott életérzéseitől.”
(Közlekedésstatisztika)
„Különleges évfolyam a Tiétek, Ti vagytok az utolsó előtti a mérnöki típusú képzésből!”
(Számítástechnikai berendezések)
„A kérelmet alá kell íratni a fogadó tanárral és a tanszéki adminisztrátorral, Erzsikével.”
(Számítástechnikai berendezések)
„Az új tvsz. Szerint nem irathatok ZH-t, nem lehet senki kettesnél rosszabb, de mi a magunk felfogása szerint katalógust tartunk, ahol oda kell írni a választ a feltett kérdésekre.” (Számítástechnikai berendezések)
„Ha leveszem a cipőm, egymillióig tudok számolni a lábujjaim segítségével!”
(Számítástechnikai berendezések)
„Ha ez a processzor bekómázott, elöntötte a fika az aluljárót!”
(Számítástechnikai berendezések)

Aki szorgalmasan jegyzetelt az egyetemen és netán rendelkezik hasonló vicces megnyilvánulásokkal, ne legyen rest, küldje el őket a kozhir@kozlekkar.hu címre!

Nagy test, nagy...

...pusztítás

A következő videóhoz nem is nagyon fűznék hozzá semmit. A képsorok a tánci-tánci zenével elég különleges egyveleget alkotnak. A cifra szókapcsolatok alkotását pedig rábíznám mindenkinek a gazdag szókincsére...


(Ha nem indulna el a videó, akkor ezen a linken elérhető.)

(Aki ismeri a videó alatt lévő zene címét és előadóját, az írj ameg kommentben!)

2009. október 14., szerda

HÖK időközi szavazás

A Kari Hallgatói Önkormányzat tisztújító szavazást ír ki a megüresedett Tankör és Programfelelős posztra.


Programfelelős: feladata a Kar hallgatói rendezvényeivel kapcsolatos teendők koordinálása, a Kari rendezvények hagyományainak ápolása.
Tankör felelős: feladata elsősorban a hallgatók egyetemi pályafutásának felügyelete, segítése. Felügyeli a Karon működő szakkollégiumokat, ezen kívül felügyeli és segíti a hagyományok ápolásával foglalkozó öntevékeny köröket. Elősegíti az előbb említett szervezetek együttműködését.

Kari Hallgatói Fórum (részvétel: 3 közösségi pont)
Baross Gábor Kollégium Díszterme (Bp., Bartók Béla út 17.)
- 2009. november 3. (kedd) 18:00

Időközi Tisztújító Kari Hallgatói Szavazás (részvétel: 3 közösségi pont)
Baross Gábor Kollégium
- 2009. november 3. (kedd) Fórum végétől 22:30-ig
- 2009. november 4. (szerda) 18:00-22:00
’Z’ épület földszint, "ruhatárnál"
- 2009. november 4. (szerda) 10:00-15:30
- 2009. november 5. (csütörtök) 10:00-15:30

HK hírek

A múlt héten jelentős személyi változások történtek a kar Hallgatói Képviseletében.

Szabó Viktor lemondott programfelelősi posztjáról.
Angyal Róbert a Hallgatói Képviseleti tevékenységével összeegyeztethetetlen egyéb tisztsége miatt lemondott mandátumáról. Helyette a HK tagjai közül új személyt delegált a megüresedett posztra. Az eddigi elnök, Kovács András lett a Hallgatói Képviselet EHK delegáltja.
Ezek után a HK új tagot delegált a megüresedett elnöki posztra. Így Nagy Gábor lett a Hallgatói Képviselet új elnöke.

2009. október 13., kedd

HaBár buli

Logisztikusok figyelmébe

Nagyoktól tanulhatnak

Logisztikus hallgatók konferenciája


Sajtóközlemény

A felsőoktatási intézményekről frissen kikerülő fiatal szakembereket rendszeresen éri a vád, hogy bár elméleti szinten felkészültek, nincsenek tisztában a vállalati gyakorlatokkal. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) – az ország több egyetemével együttműködve – most új lehetőséggel segíti a gazdasági és mérnöki karokon tanuló hallgatókat.

A társaság november 11-én hallgatói konferenciára várja a diákokat, valamint ingyenes részvételi lehetőséget biztosít számukra a Kihívások és lehetőségek – Innováció és új modellek az ellátási láncban című kongresszus első napján. A hallgatói konferencián fiatal logisztikai szakemberek osztják meg elhelyezkedési és munkahelyi tapasztalataikat. Többek között a SAP, a Coca-Cola, a Decathlon, a Waberer’s munkatársaitól kaphatnak karriertippeket a résztvevők, akiket a szervezők virtuális állásbörzére is várnak.

A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság szponzori segítséggel biztosítja a leendő közgazdászoknak és mérnököknek, hogy gyakorló szakemberekkel találkozzanak: a Balatonalmádiban tartandó kongresszus második és harmadik napjára a hallgatóknak rendkívüli kedvezményeket biztosítanak a részvételi díjból.

További információ:

Holics Szilvia
kommunikációs és marketing vezető

Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT)

Iroda: 1061 Budapest, Király u. 12.
Tel./Fax: +36 1 267 8740
Mobil: +36 20 529 2323
E-mail: szilvia.holics@logisztika.hu

Vasútbarátok...

(fotó: Dobrocsi Zsolt)

Azt hiszem, nem szükségeltetik különösebb kommentár, röviden csak: egy jó képért bármit! :)

2009. október 12., hétfő

A 20 éveseké a világ

Ugyan nem közlekedési téma, de nem lehet szó nélkül elmenni mellette. A gyakran (sajnos méltán) lesajnált honi labdarúgás sötét egén egy fénylő csillag bontakozott ki.

Ez a csillag pedig nem más, mint az U20-as labdarúgó válogatott, amely a jelenleg is zajló korosztályos világbajnokságon szerepel kiemelkedően. Ez most nem azt jelenti, mint amit a nagyválogatottnál megszoktunk, hogy akkor most megverték a papíron alacsonyabban jegyzett ellenfeleket, és esetleg döntetlent értek el egy európai szinten középcsapattal. Ennél sokkal többről van szó! Leírni is furcsa, de a világ négy legjobbja közé kerültek, egyedüliként képviselve ott Európát.

A 12 év után az U20-as VB-döntőre kijutó magyar csapat csoportelsőként jutott a legjobb 16 közé. Ott az elvileg erősebb cseh csapattal értek el 2:2-es döntetlent, majd drámai tizenegyespárbajban léptek tovább. A negyeddöntőben az olaszok következtek, akikkel négy kiállítással tarkított, "igazi VB meccset" vívtak. Az olaszok végig lépéshátrányban voltak, a hosszabbítás végére 3:2-es magyar siker született. Az elődöntőt Ghánával kell majd megvívni, míg a másik ágon Brazília-Costa Rica összecsapást rendeznek.
A siker hatalmas, hisz legrosszabb esetben is 4. lesz Magyarország, de ennél előrébb is lehet végzni. A csapat minden tagját dícséret illeti, hisz amit elértek, együtt érték el. Ám pár embert mégis ki kell emelni. Az egyik közülük Gulácsi Péter, a tizenegyespárbaj hőse, aki 6-ból 3 büntetőt kivédett. A Liverpool tartalékcsapatában pallérozódó kapus egész biztos, hogy hosszú évekre ki fogja bérelni a felnőtt válogatott egyes mezét. Tehetsége alapján egy európai élklub kapujában kellene viszontlátnunk. A másik Koman Vladimir, aki az egész tornán a csapat vezéregyénisége, a csehek ellen pazar szabadrúgásgóllal, az olaszok ellen értékesített tizenegyessel és két bravúros, gólt érő kiugratással vette ki a részét a sikerből. A középpályás olasz klubjaiban eléggé alulértékelt, a torna után várhatóan jobban megbecsülik majd. A harmadik pedig a talán legnagyobb elvárásokkal szembenéző Németh Krisztián. A hasznosan játszó támadó az olaszok ellen két gólt is szerzett. Számára az idei év jelentheti az igazi áttörést.

A jó eredmény viszont egy korszak kezdetét is jelentheti. Talán ez számunkra az "aranygeneráció". De ahhoz, hogy előrelépés történjen, a légiósoknak egyre több szerepet kellene kapniuk a klubjaikban, a hazai játékosoknak pedig olyan helyet keresni, ahol fejlődni tudnak. Igen, a játékosok többsége a magyar bajnokságban szerepel, méghozzá többen meghatározó szerepet töltenek be. Nem szabad engedni, hogy ők beleszürküljenek az NB I. színvonalába.
Továbbá el kellene gondolkodni, hogy a felnőtt válogatottnál végre hosszú távra tervezzenek, ugyanis a következő világbajnoki selejtezősorozatra ezek a fiúk már 24 évesek lesznek...

Magyarország kiemelkedő szereplésével a CNN is foglalkozik.

október 13. (kedd) 16:30
Ghána-Magyarország U20 VB-elődöntő
SZURKOLJUNK!

Ha van képed, akkor vállald!

Aki emberek közé merészkedik, ne csodálkozzon, ha antiszociális lesz! Na jó, ennyire nem vagyok negatív felfogású, de tény, hogy minél több emberrel találkozunk, potenciálisan annál több olyat találunk közöttük, akik gyökeresen más világfelfogással rendelkeznek mint mi!

Sokat dolgozom a Műegyetem mellett is a médiában és van némi fogalmam ennek az interneten működő vonaláról is, ezért nem új keletű számomra a következő probléma: az utóbbi időben megszaporodott azon kommentek száma, amik egyrészt sértőek karunkra nézve, másrészt pedig az ég világon semmi közük magához a Közhírhez. Ez még mind nem elég... Egyetlen zaklató e-mail, fenyegető telefon, de még csak zavaró ajtókopogás sem törte meg mindennapjaim csendjét. Minden ember gyerekszobahiányát, félénkségét, komplexusait nem megsértendő, bíztatok mindenkit, hogy kössön bele világnézetünkbe és hozza tudtunkra ettől eltérő gondolatait! Azonban ennek is van egy formája... Mint barátaim hallják tőlem gyakran: olyan mondat nem létezik, hogy "ez sz*r"! Ha valakinek problémája van, tessék felvállalni és tessék megindokolni! Lehetséges, sőt, könnyen előfordulhat, hogy én tévedek, téved bárki, tévednek nagy emberek, de az tesz minket civilizálttá, hogy ezt bevalljuk!

A konkrét probléma: nem először fordul elő, hogy névtelen egyén, vagy egyének az etikára fittyet hányva fejezik ki rosszallásukat valamilyen, a Közhír blogon megjelent anyag iránt, de a közös motívum minden esetben az, hogy teszik ezt név nélkül és nem hagynak lehetőséget, hogy esetleges gondjaikat megbeszéljük.

Legutóbbi esetben értem ezalatt azt, hogy több komment is érkezett azon bejegyzésünkre, hogy a Hagyományőrző Öntevékeny Kör garatőröket keres, balekoktatást tart stb.. Felrótták, hogy nem követjük az igazi selmeci hagyományokat, viccet űzünk a régi szokásokból és hasonló dolgok, csak kicsit vérgőzösebb telítéssel. Egyrészt nem tisztem ezt megítélni, mert nem vagyok tisztában a szakestélyek minden csinyjával, másrészt pedig sosem úgy voltak beharangozva, hogy a selmeci hagyományok méltó folytatása, hanem mint azokon alapuló közlekes összejövetelek!

Ennek okán kérem az illetőket, valamint bárkit, akinek bármiféle problémája van akár a már említett szakestélyekkel, akár bármi mással, küldjön egy e-mailt a következő címre: kozhir@kozlekkar.hu! Ígérem, minden levélre válaszolok, illetve továbbítom az illetékesnek, aki hasonlóan nyitottan fog a problémára reagálni. Mert mint mondtam, mindenki tévedhet és lehet, hogy mi vesszük nagy segítségét az illető jelentkezésének, aki sok mindenben újat tud mutatni nekünk.

A Közhír és ezért blogjának a legfőbb feladata, hogy tájékoztassa és szórakoztassa a BME-KSK hallgatóit és oktatóit, valamint mindenkit, aki magáének érzi a közlekes fogalmat. És nem azon célból működtetjük, hogy olyan egyének ássák alá munkáját és hírnevét, akik képtelenek felvállalni arcukat azok előtt, akiket az internet biztonsága mögül kritizálnak!

Üdvözlettel:
Pölczman Balázs
Közhír főszerkesztő

Jobb félni, mint meghalni!

Mint ismeretes, az elmúlt csütörtökön reggel 9 óra tájékán tűzvédelmi gyakorlatot tartott a kollégium üzemeltetése. Ennek előzménye, hogy a legutóbbi alkalommal többeknek is hosszú percekbe került kisétálni a kollégiumból, sőt volt, akit úgy kellett felszólítani, hogy a gyakorlat idejére legyen szíves elhagyni a szobáját.

Azért itt megállnék egy szóra... Gondoljunk csak bele, hogy mit is kapunk a kollégiumtól. Rendkívül alacsony áron egyetemistának megfelelő szállást, hiszen a legolcsóbb albérlet is ennél 20 ezer forinttal drágább. Emellett egy kellemes életteret, ahol mindenki mindenkinek a barátja és soha nem érezheted Magad egyedül. Valamint egy igazi otthont, hiszen sokan 5-6 évet is ebben az épületben élnek le életükből.

Úgy érzem, hogy a fentiekért cserébe tartozunk azzal az értünk fáradozóknak, hogy nem nehezítjük meg, sőt nem tesszük lehetetlenné a munkájukat. Hiszen az efféle tűzvédelmi gyakorlatokon elért gyenge "eredmény" súlyos hatással lehet a kollégium üzemeltetésére, hiszen jelentős mértékben csökkenthetik az épületben egy időben tartózkodók számát, ami nagyon rossz hatással lehet a pezsgő közösségi életre is. Ugyan sokan megsértve és megfenyegetve érezhetik magukat a legutóbbi figyelmeztetés miatt, miszerint aki félvállról veszi a gyakorlatokat, megrovásban részesül és nehezebben fog férőhelyet kapni... De azért álljon meg a menet... Belegondoltatok már, mi történhet igazi tűz esetén?

A kollégium igazi tömbház, gyakorlatilag egyetlen bejárata van, ha a hátsó udvar ajtaja zárva van normális esetben. Ezért egy igazi tűz könnyen tragédiába fulladhat, főleg ha előfordul olyan felfogás, miszerint valaki azt hiszi, hogy csak gyakorlat és ugyan a kollégiumi helyét kissé féltve eleget tesz a 10 perces limitnek, de közben még lefőzi a kávéját és magára veszi legszebb hálókabátját. Senkinek nem kívánom, hogy baj történjen vele, de a nagyképűség és az emberi hülyeség köztudomásúlag határtalan!

Higgyétek el, a néha idegesítőnek, vagy vízgereblyézésnek tűnő Neptun és egyéb üzenetek nem azért vannak, hogy előbb beteljen a postafiókotok.

Ha annyira komolyan gondolja valaki az önállóságot, hogy nem szeretné betartani a társadalmi szabályokat, akkor költözzön egy lakatlan szigetre, vagy Szibériába, ott biztosan a maga ura lehet. Bár, a hálókabátos kávézást el lehet felejteni ugye!

Szellemflotta Szingapúr partjainál

Nem célom arról értekezni, hogy honnan is ered a jelenlegi gazdasági világválság, vagy inkább pontosabban, recesszió, hiszen nem vagyok kompetens a témában.

Viszont jelenlegi tanulmányaim témakörét jelentősen érinti az ebből származó kereslet-visszaesés és a szállítási igények drasztikus visszaesése.

Röviden kommentálva a következő sokkoló képeket: a fentiek miatt jelentősen visszaestek a megrendelések és ezért a fuvarozási díjak is, több esetben, például a hajózásban két nagyságrendet is, ami azért már nem elhanyagolható. Ez ellen a nagyobb vállalatok úgy küzdenek, hogy a hajóflottájuk egy jelentős részét kivonták a forgalomból, ezzel mesterséges kapacitáshiányt generáltak és így a díjak lassan, de biztosan elkezdtek felfelé kúszni...

Azért a probléma ennél lényegesebben bonyolultabb, amiről a Daily Mail írt bővebben.

Akit érdekel, megtalálja a Szellemflottát a Google Earth-ön is Szingapúrtól kissé északra.

A képek viszont magukért beszélnek!

2009. október 11., vasárnap

Netezési szokások a koliban

Arról szeretnék röviden értekezni, hogy vannak bizonyos szokások szeretett kollégiumunkban, amit illik mindenkinek, pusztán felebaráti tiszteletből betartani.

Ugye arról mi nem tehetünk, hogy kedves takarítónéni hajnali fél 8-kor kezdi el felmosni ütemes csattogással a folyosót és telefonál ordítva, vagy rányitja az emberre a fürdőt és csodálkozik, hogy a csobogó víz, a felkapcsolt villany és a kiáramló gőz ellenére is tartózkodik valaki a fürdőben. Talán, érezhető az irónia szavaimban!

Viszont elvárható lenne, hogy gondoljunk másokra is! A köszönési szokásokról például már ugye értekeztünk a Közhír hasábjain is. Emellett gondoljunk arra is, hogy például, amikor hajnali 3-kor egy rekesz sör elfogyasztása után andalgunk ordítozva felfelé a HaBárból, a szomszéd szobában lakók mondjuk reggel 8-kor zárthelyit fognak írni. Tudom, hogy nehéz, de én is számtalanszor fogadtam meg és fogtam vissza magam, hogy egyszer hajnali 6-kor tűzriadót ordítva adom tudtára a szomszédnak, hogy nem tetszett a hajnali 2-es Szikora Robi koncert.

Ami mostanában okozott számomra és még jó néhány kollégistának idegtépő napokat: a router. Ezúton szeretnék tájékoztatni minden kedves kollégistát, hogy a használata nem megengedett. Mi több, az internetmegosztó eszköz alkalmazásának szankcionálása nem várat sokáig magára, napokon belül fény derül rá és azonnali, fél évre szóló kitiltást von maga után. Nem érdemes áltatni magunkat, biztosan kiderül, mert a routernek köszönhetően a kollégiumban több fizető egyén is net nélkül marad, így biztosan fel fog tűnni nekik. Nekem is okozott örömteli perceket, hogy néhány egyén ezen eszköz alkalmazásával szeretett volna spórolni egy félévben 5 ezer forintot (ami 2, maximum 3 olcsó HaBár buli ára) és így a zárthelyim előtt maradtam internet nélkül...

Ezért kérem, gondoljunk arra, hogy ami nekünk is fájna, vagy kellemetlen lenne, ne tegyük meg másokkal szemben, mert egyrészt visszaüthet, másrészt pedig derogáló mindannyiunknak. Karunk legnagyobb erénye a hihetetlenül erős közösségi szellem és erre nincsenek jó hatással a bomlasztó elemek... Szóval, továbbra is kéretik mindenkinek köszönni a szó minden értelmében!

Keresztes Péter, az új EHK-elnök

A Egyetemi Hallgatói Képviselet Keresztes Pétert nevezte ki új elnökének.

KáPé, ahogy sokan hívják a közlekkaron, harmadéves doktorandusz hallgató, 2001 szeptembere óta a HÖK, 2005 májusától pedig a Hallgatói Képviselet (HK) tagja. Rövid ideig tanulmányi felelősként tevékenykedett, majd 2005 őszén Kreutzer Richárd megüresedett EHK-s posztját vette át. Az elmúlt négy évben a Közlekedésmérnöki Kar Hallgatói Képviseletének Egyetemi Hallgatói képviselőjeként végezte munkáját. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet (EHK) delegáltjaként tagja volt az egyetem Szenátusának, emellett az Egyetemi Jegyzet Bizottságnak, valamint az Egyetemi Gazdasági Bizottságnak, továbbá az Etikai Bizottságnak és a Hallgatók Esélyegyenlőségi Bizottságának is.
2007 szeptembere óta mind az Egyetemi Doktori Tanácsban, mind pedig a Kari Doktori Tanácsban is képviselte a hallgatóságot.

Az EHK Belső Pályázati Bizottság tagjaként a hallgatói külföldi és egyéb tanulmányi pályázatok elbírálásában is közreműködött. A 2006. májusi kari választások után nem sokkal, az Egyetemi Hallgatói Képviselet, Belső Gazdasági Bizottságának vezetőjévé választotta. Az EHK Belső Kollégiumi Bizottságában is közreműködik, emellett pedig Angyal Róbert által vezetett Beruházási Bizottságban segítette a hallgatókat érintő egyetemi beruházások megszervezését.
Az említettek mellett a 2008 őszén megalakult MISZ Műegyetemi Iskolaszövetkezet Felügyelő Bizottságának is elnöke, valamint a Műegyetemi Ifjúsági Egyesület munkájában elnökségi tagként vesz részt.
Kari szinten a hallgatói érdekeket a többi Hallgatói Képviselővel a Kari Tanácsban képviselte, illetve két ízben a Kari Oktatási Bizottságban is részt vett.

Ezúton kívánunk neki sok sikert az új tisztségében is!

A Közhír októberi számában pedig természetesen személyesen is megszólaltatjuk Elnök urat!

Nem mi mondtuk...

Mivel a Közhír csak havonta egyszer jelenik meg, előadásra viszont annál többször járunk (kellene járni), ezért a továbbiakban rendszeresen kedveskedünk Nektek az órákon elhangzott szállóigékkel. Lehet, hogy néhányuk már ismerős lesz a régi közlekesek számára, de hát az újszülötteknek és a gólyáknak minden vicc új lehet.

„A gépészmérnök hallgatónak álmából felkeltve is tudni kell…Bár tudom, hogy maguk maximum cukrászok lehetnek.”
(Mechanika)
„Az a-n miért nincs pont?”
(Mechanika)
„Olyan szívatás folyik Áramlástanból, hogy uramisten…”
(Áramlástan)
„Az egyenletet megerőszakoljuk Riemann-nal…”
(Áramlástan)
„Van, aki azért jön hozzánk szigorlatra, mert kiszámíthatóak vagyunk… Kiszámíthatóan gonoszak!”
(Elektrotechnika)
„Ez a fordulatszám-nyomaték ábra arra emlékeztet, hogy 1-től 87-ig kössem össze a pontokat s kijön a vasorrú bába.”
(Elektrotechnika)
„Az érdekesség kedvéért fordítva van benne a dia.”
(Szállítástechnika)
„Szeressétek a vasutat a kedvemért…reméljük egyszer a szeretet is elég lesz…anyádat!”
(Szállítástechnika)
„Sok volt a két hét kihagyás, mi? Keresztféléven nem hagyjuk majd…”
(Irányítástechnika)


Aki szorgalmasan jegyzetelt az egyetemen és netán rendelkezik hasonló vicces megnyilvánulásokkal, ne legyen rest, küldje el őket a kozhir@kozlekkar.hu címre a tantárgy megjelölésével, mi pedig megjelentetjük őket a Közhír hasábjain is!

2009. október 10., szombat

Stand-up Club

2009. október 14-én (szerdán) 20 órai kezdettel a Szomszédnéni Produkciós Iroda fellépését láthatjátok a kollégium dísztermében a Baross Stand-up Club szervezésében.

Jegyek korlátozott számban hétfőtől kaphatók a Hallgatói Irodában! Hétfői napon belépő csak személyesen, saját BME Közlekedésmérnöki karos diákigazolvánnyal váltható! Egy személy maximum kettő jegyet válthat. Hétfő után a készlet erejéig bárki vehet korlátlan számban jegyet.

Egy kis ízelítő a hivatkozásra kattintva.